Kisfiú fulladt a Tiszába

Tóth Gabriella elmondta, a kisfiút az aranyosapáti komplejárónál sodorta el a folyó. A gyereket a túlsó parton, Tiszaadonynál sikerült kihúzni a vízből, de az életét már nem tudták megmenteni. A gyerek segítségére sietett egyik hozzátartozója, a nőt azonban elsodorta a folyó, és őt még keresik a tűzoltók és a vízi rendészet hajója – tette hozzá […] Olvasson tovább →

Szólni a nevünkben és helyettünk?

▓ Felháborított Tőkés László Európa Parlamenthez intézett felszólalása. A magyarság a tönk szélén áll, aminek ezernyi oka van, múltból és jelenből. És neki semmi más mondanivalója nincs a strassbourgi nagypáholyban, mint a totalitárius rendszerekkel való elszámolás, ami önmagában is már nagy félrevezetés, — a magasságot egyszerre említeni a mélységgel. Csak Olvasson tovább →

Feloldották az útzárt az M1-esen

Tbbrs lezrs utn jfl krltl jra jrhat az M1-es autplya Budapest fel is, miutn feloldottk Tata kzelben a plyazrat. A sztrdn dlutn hrom ra utn egy Gyr fel halad kamion tszaktotta a kt plyt elvlaszt szalagkorltot, ttrt a Budapest fel vezet plyatestre, majd fejtetre llt. A jrmbe belerohant egy Budapest fel halad kisebb tehergpkocsi, majd […] Olvasson tovább →

Elszáll a düh, gyógyít a közös rezgés

„Én tényleg végigszenvedem ezt a három napot, fizikailag számomra maga a pokol, de otthon egész évben erre várok” – vallotta be az idei franciaországi kundalini jógafesztiválon egyik kedves jógatársam. Évről-évre ugyanis egyre nagyobb az a magyar jógás közöség, amely vállalva a 24 órás utat, elutazik Franciaországba, hogy ott a francia konyha különlegességei helye Olvasson tovább →

Büntetőt rontott, öngólt lőtt, de simán nyert a Bayern

Gyzelemmel kezdte a nmet labdarg-bajnoksgot a cmvd Bayern Mnchen, miutn hazai plyn 3-1-re legyzte a Mnchengladbach csapatt gy, hogy Mller mg bntett is hibzott. Josep Guardiola teht els bajnokijn magabiztos sikert aratott a bajor csapat kispadjn. A Bayern vasrnap a magyar bajnoki cmvd Gyr otthonban jtszik felkszlsi tallkozt. Bundesliga, 1. fordul:Bayern Mnchen – Borussia Mnchengladbach […] Olvasson tovább →

Négycsillagos hajót épít Szerednyey Béla

A Blikknek nyilatkozó Szerednyey az Adrián használná az új hajóját. Elmondása szerint a 40 láb hosszú, saját tervezésű tengerjárón három hálószoba, nappali, konyha és fürdőszoba segíti a kényelmesebb elhelyezkedést. A színész és barátai két évig készítették a terveket, majd újabb két év alatt gyártották le a hajótest szerszámait. Számításaik szerint – b Olvasson tovább →

Már majdnem hasít a magyar FarmVille

“Hétvégén megnéztük apáddal a káptalantóti termelői piacot, a Liliomkertet. Tényleg nagyon jópofa, de nem vettünk neked semmit. Kecskesajtot mondjuk hoztam volna, de sehol sem láttam hűtőpultot, és hát ki tudja, hol érett be az a tej…” – ezzel hívott fel anyám vasárnap este, és a szóáradat közben az első gondolat, ami átvillant az agyamon, hogy úristen, [&helli Olvasson tovább →

Botrány miatt hátrál az USA

Barack Obama amerikai elnök kijelentette pénteken, a kongresszussal együtt azon fog dolgozni, hogy fokozzák az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) adatgyűjtési programjainak átláthatóságát, s létrehozzanak egy független szakértői testületet az adatgyűjtési technológiák felülvizsgálatára. Fehér házi sajtóértekezletén Obama azt mondta, együtt akar működni a t Olvasson tovább →

Velük szeretne a legtöbb ember szexvideót látni

Ryan Gosling, Brad Pitt és Channing Tatum azok, akiket a legtöbben szeretnének szexvideón látni a Vivid Entertainmaint és az XCritic szavazása szerint. A Vivid a celebek szexvideóinak gyűjtőoldala, ez az a cég többek közt, ami nyilvánosságra hozta Kim Kardashain szexvideóját is. Az XCritic a pornó kritikusok két pornóoldal azt is megkérdezte az olvasóitól, melyik celebpár Olvasson tovább →

Sziget

A csapat alapítója, Joey Burns még a fellépés előtt nyilatkozott néhány újságírónak. “Szeretet, együttlét – elkoptatott szavak, de leginkább ezért szeretünk játszani a fesztiválokon. Mennyi féle muzsika, ember és kultúra! Hogy éppen milyen jellegű színpadon lépünk fel, az nem rajtunk múlik; játszunk olykor rockhelyszíneken, a Szigeten a világzenei színpadon, ami Olvasson tovább →

Kifogták vívóink az olimpiai bajnokokat

A kardoz Szilgyi ron szerdai s a prbajtrz Szsz Emese cstrtki remszerzse utn pnteken nem sikerlt dobogs helyezst kiharcolnia egyetlen magyar versenyznek sem a budapesti vv-vilgbajnoksgon. A legkzelebb ehhez a kardoz Vrhelyi Anna kerlt, aki nagyszer vvssal a negyeddntig menetelt, s nyolcadikknt fejezte be szereplst. A nap sportkpe: Szke hajzuhatag a vv-vbn Az egyni kzdelmek […] Olvasson tovább →

Az amerikai olajforradalom megoldja a gondokat

Az amerikai palaolaj forradalom révén a jövőben könnyebben elkerülhetők lesznek a nagyobb olajár ingadozások – véli az International Energy Agency. A párizsi székhelyű szervezet szerint a növekvő kitermelés miatt olyan problémákat is lehet kezelni, mint a különböző termelés leállások, melyek előfordulhatnak. Az Arab Tavasz idején például a líbiai termelés állt le Olvasson tovább →

Újra kellett éleszteni egy nőt Tihanynál

jra kellett leszteni egy 65 v krli nt, akit a Balatonbl mentettek ki pnteken Tihanyban, a Gdrsi szabad strandon. Nem volt spontn lgzse egy, a Balatonbl Tihanynl kiemelt nnek, kzlte az Orszgos Mentszolglat veszprmi mentsirnytja. Csermk Jzsef tjkoztatsa szerint a strand vzi mentje kezdte meg az jralesztst, amelybe bekapcsoldott a kzelben lv vzi menthaj szemlyzete […] Olvasson tovább →

Nyakunkon a vihar!

Az Országos Meteorológiai Szolgálatnak péntek délutáni veszélyjelzése szerint Győr-Moson-Sopron, Vas és Veszprém megye több járására adták ki a citromsárga, vagyis elsőfokú riasztást. Ezeken a területeken már a következő órákban számítani lehet olyan heves zivatarokra, amelyeket viharos szél, jégeső kísérhet, továbbá rövid idő alatt jelentős mennyiségű csapa Olvasson tovább →

Magyaroknak pusztulniuk kell a Kárpát-medencéből !

(amit minden magyarnak ismerni kell)  Dr. Papp Lajos, szívsebész. Magyarság története meghamisításának kizárólag egy célja volt – jelentette ki egy német történész csoport: Megszerezni, és elvenni a Magyaroktól a Kárpát medencét !?  Magyarország a földi paradicsom!  A Kárpát-medence földrajzi elhelyezkedése pontosan Európa közepe. Az égtájakat figyelembe véve Olvasson tovább →

Túlélni az árulókat

▓ «Egy nemzet túlélheti a bolondjait, még a becsvágyóit is. De a belső árulókat nem élheti túl. A kapuknál álló ellenség kevésbé  fenyegető és félelmetes, mert róla mindenki tudja, hogy milyen zászlót hordoz. De az áruló, aki a kapun belül mozog szabadon, annak alattomos suttogó a beszéde, titokban kiejtett célzásai átsuhannak az utcákon és hallhatóak [… Olvasson tovább →

FEHÉRVÁR MIÉRT FEHÉR VÁR?

Varga Csaba I. PÁR SZÓ A NYOMRA VEZETŐ RÉGI MAGÁNHANGZÓ KETTŐZÉSRŐL   Távoli eleink szerették díszíteni a szavakat a magánhangzók kettő­zésével. Ez az ősi szokás ma is sok helyen megtalálható, pl. a kóró­gyia­knál egészen általános : jou jó, keáontáol kántál, keáojha kály­ha, száojáora szájára. E kiejtési mód beláthatatlan régiségét jól igazolja, Olvasson tovább →

A halálos kiscsaj megint lezúz mindenkit

Kick-Ass s vagny, kiskor havercsaja visszatr, hogy ismt rendet vgjanak, s leszmoljanak a rosszfikkal. Ha premier eltt szeretnd ltni a Kick-Ass 2 cm akcivgjtkot, jtssz velnk, hogy jegyet nyerhess az Origo Filmklub vettsre. A (Magyarorszgon Ha/ver cmen fut) Kick-Ass egyszerre volt aranyos szuperhsfilm s szuperhsfilm-pardia, szerethet fhskkel s viccesen eltlzott erszakkal. Magyarorszgon nem sokan nzt Olvasson tovább →

Negyven fok fölött izzott az ország

Az Országos Meteorológiai Szolgálat közleménye szerint csütörtökön is igen meleg, száraz idő volt, a hőség tovább fokozódott. A zavartalan napsütés hatására gyorsan emelkedett a levegő hőmérséklete, több helyen is megdőlt a melegrekord. Az eddigi augusztus 8-ai országos rekord 38 fok volt, ezt 1992-ben mérték Szentendrén. Most sokfelé mértek ennél magasabb értéket Olvasson tovább →