Kategória: Kézai féle geszta
Címe: Gesta Hunnorum et Hungarorum
KÉZAI SIMON MESTER
MAGYAR KRÓNIKÁJA
Kézai Simon, IV. (Kun) László király udvari papja, a középkori magyar irodalomnak legérdekesebb és legeredetibb, de mindenesetre legnagyobb hatású írója.
Kézai magyar nemzetiségét bizonyítja a munkája latinságában feltűnő számos eredeti magyar kifejezés és a magyar nyelvre, mint a „mi nyelvünkre” való hivatkozás. A Kézai név jelentése alapján vagy a bihari Kézáról vagy Dunakesziről származott. Ez utóbbit az is alátámaszthatja, hogy a stillfriedi csata leírásánál megemlékezik Dunakeszi földesurának, Básztej Renoldnak fiairól.
Mester és udvari pap lett, és mint ilyen 1282–83 táján írta krónikáját. Két könyvből álló műve Hunor és Magor híres történetével, a hunok és magyarok közös eredetének elbeszélésével kezdődik. Az első könyvben a hunoknak Attila haláláig és birodalmuk felbomlásáig, a másodikban pedig a magyaroknak a bejövetelüktől 1280-ig terjedő történetével foglalkozott, és mint mondta, a valóságot akarta követni. Függelékül külön értekezett a jövevény nemesekről, az udvarnokokról, várnépekről, várjobbágyokról, cselédekről, szabadosokról és rabszolgákról.
Hevesen megtámadta Orosiust (helyesebben Iordanest), „a magyarok eredetéről költött gyarló meséje miatt”, ő maga pedig Scythia leírásában már a 13. századbeli utazók elbeszéléseit is használta. Eléggé tisztult nézetei azonban mégsem voltak. Kétségkívül hozzáférése lehetett a királyi levéltárhoz is, mert IV. László őt – mint homo regiust – 1283. október 19-én a jegyzőjének nevezi. Pap lévén ekkor, nem lehetett egy azzal az 1286-ban Simon comesszel, aki Keszői Sebestyén fia volt.