A helységek nevei a mai névbesorolások alapján a földrajzi nevek egyik fajtája.
A helységnevek fontos forrásai a magyar nyelvnek, a történettudománynak, a régészetnek és a néprajznak.
A mai magyar tudományok, nyelvi keletkezésük, kialakulásuk szempontjából nem elemzik a neveinket, így a helységneveket sem. Ennek elsődleges oka a nyelvek genetikai eredetvizsgálata a nyelvcsaládosítás használata, a nyelvfejlődésben, szembe más típusú nyelvelemzési módszerekkel, ennek a vizsgálata kínos eredményekhez vezetne. A magyarországi és a Kárpát medencei helységnevek szinte egytől egyig rávilágítanak, nem csak az adott település, keletkezésére, hanem annak elnevezésének változására, alakulására, állandósulására. A közvetlen magyar nyelvterületeken kívül is léteznek a magyarhoz hasonló elnevezések, melyek a nyelv kiáramlásának a bizonyítékai. Ilyen a tamana kutatás területe. A tamana-kutatás[1] a hivatalost követő, nyelvészi és történészi álláspontok szerint áltudomány.
A helységnevek sokszor tájékoztatnak bennünket a település keletkezéséről, jogi helyzetéről, úrbéri viszonyairól, első birtokosáról, a lakosság egykori nemzetségéről, foglalkozásáról, vallásáról, társadalmi helyzetéről.[2]
Ezeken a tulajdonságokon túl elfelejtenek foglalkozni magának a névnek a kialakulásával, mert az a magyar nyelv gyök szerkezetű felépítéséhez vezet. A nevek kutatása során hibákat követnek azok a nyelvelemzéssel foglalkozók, akik egy- egy adott fogalomhoz kötik a nevek kialakulását. Ilyen szóba jöhető fogalomkőr lehet, egy személy neve, isten vagy istenek neve, esetleg egy adott természeti fogalomkőr, folyók, vizek, fák, hegyek, dombok nevei, egyszóval minden más, egy konkrét(!) tulajdonnévből történő eredeztetés.
A településnevek ezért messzemenően nem lehetnek azonosak a település első okleveles említésével. Egy településnév okleveles említése előtt már hosszabb ideje, kellett, hogy létezzen, mert nem került volna másként említésre.
Az ősi neveink első sorban kéthangú, később háromhangú, gyökszavakból álltak. Ér, Őr, Tó, Báb, Bécs, Pécs, Bács, Tab, Bud, Szár, Bal, Bál, stb. Később ezeknek megjelentek a ragozott és képzett változatai. Minden toldalék tulajdonságok, viszonyok, hozzáadását jelenti. Ezekre később kitérek részletesen. Ez igaz a honfoglalás kora előtti nevek többségére is, persze ezeknél más hozzá adott toldalékokat, görög, latin, lehet tapasztalni.
A hajdani gyepű rendszerhez köthető neveink még tartalmazzák az ősgyököket Ilyenek az őr, Ár, később az avar korban ezek bővültek megjelentek a következő végződések: -gyepű, -vár, -szoros, árok, -kapu, -torok, -gát, -strázs, -les, -vég öszve tételű helységnevekben. Pl. Ároktő, Kőkapu, Őr, Lövő, Les, Végfalu stb.
A keresztény egyház szervezése is nyomot hagyott a magyar helynévadásban. A falvak egy része felvette védőszentjének a nevét, pl.: Szentkirály (Szent István!), Szentmihály, Szentbenedek, Szentlőrinc stb. Az egyházszervezetre utalnak a Püspöki, Apáti stb. helynevek. E nevek lehetnek egytagúak, mint Monostor, Apáca, Kápolnás, Remete, és összetettek, pl. Révkolostor, Bátmonostor.
Amennyiben látható és könnyűszerrel beazonosítható egy településnév konkrét személyhez, tisztséghez köthető elnevezése akkor vizsgálni kell a személy, vagy tisztségnév forrását, eredetét. A honfoglalás korában gyakori volt a vezérek, törzsek, tisztségek után megnevezni a településeket. Fel kell azonban figyelni, hogy ezek a nevek még nem voltak birtokos viszonyban. Nem álltak a helységek és azok lakói a névadó tulajdonában. Ilyenek, Fajsz, Solt, Nyék, stb.
A kárpátmedencében történő keresztény hittérítéseket követően jelentek meg a személynevekhez köthető birtokos jelzők. Ez két dolgot magyaráz meg, elsősorban azt, hogy a keresztény hittérítések előtt nem létezett birtokos jelzős névadás. Tehát a településnek nem volt tulajdona. A birtokos viszony kifejezése annak a tudatállapotnak a megjelenítése a helységneveinkben, amikor egy települést a gazdájához kötik a település nevével is. Ezek a névadások az ezerkétszázas évektől terjedtek el. A tulajdonviszony megjelenésének több változata létezett melyek kitűnően kifejezik a településhez köthető viszony módját. Ilyenek: -háza, -laka, -ülése, -hídja, -pataka, -falva[3]. A tulajdonviszony meghatározásánál a nyelvészeink tudatos félrevezetést alkalmazva a név után elhelyezett –i melléknév képzőt, birtokos raggá léptették elő, ezzel megtévesztve a birtokviszony alakulását és alakítva nyelvünk szerkezetét. Tehát az i végződésű nevek nem a tulajdonviszonyra, hanem az elszármazásra utalnak. Egyes körökben divatozott „i” helyett „y” az használata, de ez sem a tulajdonviszonyt, hanem a származást igyekezett bizonyítani. A nemesi neveknél jelenthette a tényleges elszármazást például; Bátori, Mária Terézia korában sok zsidó vett fel Y-ra végződő nevet, Például Karády Később volt időszak, amikor a kormánykörökben elvárás volt az „y” használata. Tehát az „i” birtokviszonyra utalhatott,de nem azt fejezte ki, hanem az elszármazást ilyenformán ezek a nevek melléknévből lettek főnevek.
A legősibb neveink egyike az ősi szakmák nevei, melyek a nyelv fejlődésével változtak. Az elszórt egy két házas tanyavilág szakembereinek a nevei jellemezték a Kárpát medencét. Némelyek változatlanul maradtak és ma is érthetők; Ács, mások, toldalékoltak; Csat Csatár, Fon Fonó, Szánt Szántó, Hal Halász, Szek Szeker Szekeres, Szár[4] Szárszó, stb. A foglalkozásnevek sorra követhetők a társadalom tulajdonviszonyának a szerkezetében. Egyes foglalkozások, tulajdonosai nem tartoztak senkihez, hanem önállóak voltak ilyenek, Hal, Ács, Bél, Ló, Vas, Réz, Méh, Kany, Sarl, Szek, Szék, ezekkel foglalkozók, a legrégibb szakmák.
Elkülöníthetőek a Királyságokhoz köthető foglalkozások Udvarnok, Pohárnok, Lovász, Csatár, Csitár, stb.[5]
Neveink természetes névképzője a „d” hang. Névképző, segédhangzó nélkül járul részint önálló, részint elavult és elvont gyökökhöz, mint: faj-d, hol-d, hó-d, föl-d, csen-d, min-d, gon-d, bár-d, kar-d, mor-d, zor-d, gerez-d stb., továbbá az and, énd, ond, árd összevetett képzőkben, mint: gal-an-d, bel-én-d, bol-on-d, csal-ár-d.
A „d” helynévképző az l, n, r, s, z hangokkal végződő gyökökből az 1200 as évek előtt, hoz létre helységneveket; Tol-d, Szen-d, Szun-d, Ér-d, Udvar-d, Tömör-d, Kakas-d, Farkas-d, Nyáras-d, Köpös-d, Szepez-d. A birtokviszonyok kialakulása után ugyanez a képző kifejezi a birtokviszonyt is a helynevekben; Udvard, Kakasd, Farkasd, Nyárasd az Udvaros, Kakasos, Farkasos, Nyáras –aD, eD helynév képzővel.
A kereszténység terjedése meghatározóvá vált a helységneveinkben. Gyakran megjelenik az egyház a templom jellege, rangja, alakja, színe; Kerekegyháza, Kövesegyháza, Fejéregyháza, Veresegyháza). Egyes helységnevek a település földrajzi fekvésével; Árokalja, Dolina, Dombegyház; a környező patakkal, tóval Feketepatak, Küküllő vár, Tóalmás, Tóhát; erdővel, mocsárral, láppal Almás, Aszaló, Vesszős, Tölgyes, Lápos kapcsolatosak. Később megjelentek az egyházas pusztai szakmák elnevezései után a települések jellemző tevékenységéhez köthető elnevezések. Szöllős, Szerdahely, Vásárhely,
A tulajdonviszonyok változása során a királyok adományaiból telepített települések tulajdonosai adtak nevet, egy pusztának, falunak. Az Osztrák magyar monarchia vetett véget ennek a szokásnak rendeletekkel kezdték szabályozni a települések elnevezései. Ma erről már törvény rendelkezik.
Csütörtök, 2020. január 23.
[1] Tamana-kutatás: A világ területein megtalálható földrajzi, törzsi, családi és személynevek előfordulását vizsgálja.
[2] A falu sorsfordulói, átalakulásai sokszor együtt jártak a név változásával vagy módosulásával. A helységnevek közül Árpádkoriak azok, amelyek önmagukban puszta személynevek, pl. Fajsz, Solt. Hasonlóképpen régiek a törzs- és nemzetségnévvel jelzett települések, pl. Nyék, Megyer.
[3] Később előfordult, hogy a falva alak megrövidült és fa alakban szerepelt (Mihályfa, Péterfa, Ábrahámfa). Ez a változás nem feltétlenül az egyszerűsítés, miatt következett be. A 13–14. sz.-ban alakult irtványközségeknél jelentős a -fája, -vágása, -lehota összetételű helységnevek száma, mely az előző állításnak ellent mod és igazolja a fa alakot.
[4] Szár László nevéből.
[5] Ezek egykori foglalkozására, szolgálatára, adózására utalnak. Keletkezésük az 1200 as évek után. Ács, Kádár, pohárnok, Csitár (csatár, pajzskészítő, fegyvergyártó). Fazekas, Fonó, Födémes (méhes, kaptáros). Gerencsér (fazekas), Halász, Hodász (hódvadász), Szakácsi (szakács). Hőgyész (menyétvadász), Lovászi , Lovász. Madarász, Márcadó (méhsörrel adózó). Ötvös, Pecér (kutyapecér), Halászi (halász), Sarlós, Solymár, Szakács, Szántó, Szekeres, Szöllős, Szücs, Takácsi, Tárnok, Timár, Udvarnok, Vadász, Vasas, Verő (kovács) – helynevek.
Article source: https://blog.kromek.hu/?p=6393
Tetszett a bejegyzés?
Tetszik Betöltés...
