Kulcsár Győző: Idegesítő volt ez a vereség

A budapesti vívó világbajnokság második napján Szász Emese megszerezte a második bronzérmet, az elődöntőben az észt Beljajeva ellen 11-13-ról kiegyenlített, 23 másodperccel a vége előtt azonban megállt, és közösen megegyezve az utolsó egy percre bízták a döntést. „Ez Emese döntése volt, én csak ülök a pást mellett, mint a partra vetett hal. Rendezni szerette voln Olvasson tovább →

Búcsúzott a Strömsgodset, kiesett a Lech is

A korábban a Debrecent búcsúztató norvég Strömsgodset kettős vereséggel esett ki a cseh Jablonec ellenében a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének harmadik fordulójában. A hazaiak magyar csatára, Kovács Péter kezdőként 66 percet játszott. Kiesett a lengyel Lech Poznan is, melybe Lovrencsics Gergő csereként állt be. EL-selejtező, 3. forduló, visszavágók: Differdange (lux Olvasson tovább →

Kétszázezer székely megy utcára

A terv szerint október 27-én, vasárnap a Brassót Bákóval összekötő 11-es országút székelyföldi szakaszán 11 településről és egy útkereszteződéstől indulnak el menetoszlopok a szomszédos települések felé. „A székelyföldi déli harangszókor ökumenikus istentiszteleteket követően indulunk, és úgy tervezzük, hogy a budapesti déli harangszóig kialakul a 45 kilomé Olvasson tovább →

Két holttestet találtak Fertőszéplakon

Anya és fia holttestét találták meg csütörtökön Fertőszéplakon – értesült a Kisalföld. A lap szerint a két ember már három napja halott lehetett, és úgy tudják, a rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az esetet. A Velvet kérdésére a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság is megerősítette az értesülést. Nagyobb térképre váltás Arti Olvasson tovább →

Elkészült a viccíró számítógép

A University of Edinburgh egyetem kutatócsapata elkészült a viccíró számítógéppel, majd meglepődve tapasztalták, hogy a szoftver néha egészen szexista viccekkel áll elő. A gépbe úgy sikerült humorérzéket programozni, hogy egymástól jelentésben távol álló szópárokat keres, majd megpróbál olyan jelzőket találni, amelyek más-más jelentéstartalommal ugyan, de mindket Olvasson tovább →

Székely László lesz az új ombudsman

Székely Lászlót jelöli az alapvető jogok biztosának a szeptember 24-vel távozó Szabó Máté helyére Áder János. A köztársasági elnök a Sándor-palotában csütörtökön tett sajtónyilatkozatában jelentette be döntését. Az államfő azt mondta, jó lelkiismerettel, kellő körültekintéssel és megfelelő politikai egyeztetés után jó szívvel ajánlja a parlamenti pártok Olvasson tovább →

Jogellenesen büntet a rendőr? Visszajárhat a bírság?

“Beleírt” a rendőrség a közigazgatási bírságot szabályozó kormányrendelet szövegébe, és ez alapján bírságol, ami jogellenes – vélekedik egy alkotmányjogász és egy jogtanácsos. Az esetet a rendőri szervek és a Belügyminisztérium sem kommentálta eddig. Amennyiben a bíróság kimondja a jogellenességet, a befizetett bírságok összege indokolt esetben visszajárhat. Olvasson tovább →