A Synergon Kft. jóvoltából a BKK vezetője párjával három éjszakát tölthetett egy hotel luxus lakosztályán Balatonzamárdiban, amelyhez Balaton Sound belépőjegy is dukált.
Vitézy Dávid jó üzletet kötött, amikor a BKK a Synergon Kft.-t bízta meg a főváros új, elektronikus forgalomirányító rendszerének kiépítésével. Az önkormányzati tulajdonú vállalat vezetője párjával három éjszakát tölthetett egy hotel luxus lakosztályán Balatonzamárdiban, amelyhez Balaton Sound belépőjegy is dukált – tudta meg az Alfahír.
A BKV és a BKK megrendelésére az összes budapesti villamos-, busz- és trolimegállót elektronikus kijelzővel szerelik fel, és mindezt egy új, központi forgalomirányító rendszerbe integrálják. A „FUTÁR” (Forgalomirányítási és UtasTÁjékoztatási Rendszer) névre elkeresztelt projekt összesen 6,7 milliárd forintba kerül, amelyből mintegy 4 milliárd forintot az Új Széchenyi Terv és az Európai Unió finanszíroz.
A projekt kivitelezője a Synergon Integrator Kft., amely a szerteágazó szoftverrendszer összehangolt működéséért felel – írta májusi cikkében az Origo. A Portfolio pénzügyi portál júniusi írásában a cég első negyedéves teljesítménye alapján kijelenti, hogy a Futár projektnek köszönhetően a vállalat árbevétele jelentősen megugrott. A Synergon az év első három hónapjában több mint 2,6 milliárd forintos bevételt produkált, ami 48 százalékos növekedést jelentetett az előző év azonos időszakához viszonyítva. A BKK-s tenderen 644 millió forint nyereséget könyvelhetett el a társaság.
Úgy tűnik, a Synergon nem volt hálátlan megbízói felé, legalábbis erről tanúskodik az a szerkesztőségünk birtokába került levélváltás, amelyben a cég egy utazási irodán keresztül szállodát és VIP szolgáltatásokat intéz Vitézy Dávidnak, a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. vezérigazgatójának.
Balaton-parti parti
A foglaló szerint Vitézy Dávid és partnere (akinek neve és neme nem ismert) 2013. július 11-14. között három éjszakát tölthetett el a négycsillagos Hotel Wellamarin luxus lakosztályában, Balatonzamárdiban. A „Feng-shui elven berendezett” Deluxe kétágyas szoba ára főszezonban éjszakánként 61 428 forint. A BKK elnöke és partnere egy-egy 72 500 forintos VIP belépőjegyet is kapott a Balaton Sound fesztiválra.
A szállás és a belépők ára összesen 329 ezer forint. A foglaláson látható, hogy a Winair Travel utazási iroda a Synergon egy munkatársával (nevét kitakartuk) egyezteti le a nyaralás részleteit.
Az Alfahír megkereste az érintett hotelt is, Geiger Balázs értékesítési vezető azonban közölte, nem áll módjában információt adni arról, vendégük volt-e a hétvégén a BKK vezérigazgatója.
A korrupció ellen harcolt
Vitézy 2007-2009 között a Fidesz delegáltja volt a BKV Felügyelő Bizottságában, ahol több belső vizsgálatot kezdeményezett és számos korrupciós botrányt robbantott ki. 2010 áprilisában a Mandinernek adott interjújában úgy fogalmazott: „A BKV minden területét átjárta a politikai korrupció”.
Amint arról portálunk korábban beszámolt, Vitézy Dávid havi fizetése meghaladja a miniszterelnökét, amelyhez a Fővárosi Közgyűlés többmilliós prémiumot is megszavazott.
alfahir.hu
Links
- www.origo.hu/itthon/20130527-a-bkk-uj-forgalomiranyitasi-rendszere.html
- www.portfolio.hu/vallalatok/vegyes_szamok_a_synergontol.184689.html
- alfahir.hu/napokig_tarto_drogmamor_a_balaton_soundon
- mandiner.hu/cikk/a_bkv_minden_teruletet_atjarta_a_politikai_korrupcio
- alfahir.hu/tormay_cecile_vagy_herzl_tivadar
- alfahir.hu/milliokat_tettek_zsebre_a_fovarosi_cegvezetok
Article source: http://alfahir.hu/luxushotelben_kenyeztette_vitezyt_a_bkk_uzleti_partnere