Lopják a fát – nem lesz erdő!

Mindennaposak a falopás miatti feljelentések Hajdúhadházon is, ám a büntetés elmarad. Ha ez így folytatódik, Magyarország erdei eltűnnek.

Hajdúhadházon összefogtak az erdőgazdák a rendszeres falopások miatt. Az elmúlt években majd 60 millió forint kár keletkezett a település melletti erdőkben a cigány lakosság bűncselekményei miatt.



Az erdőtulajdonosok petíciót fogalmaztak meg, melyet több mint hatszázan írtak alá. Szószólójuk, Varga László előzetes egyeztetés után ezt megpróbálta Hajdúhadház polgármesterének átadni, ám ő nem tartózkodott hivatalában az előre megbeszéltekkel ellentétben.

Az erdőgazdák petíciójukban erősebb rendőri jelenlétet és a törvények szigorú betartatását követelik. Az erdőgazdák a polgármesteri hivataltól a megkárosított erdőkbe vonultak át hatalmas rendőri kísérettel. A lepusztított erdő mellett több gazda elmondta, naponta történnek lopások, ha az elkövetőt el is fogják, azt a bíróság rendszerint figyelmeztetésben részesíti, egyéb büntetést nem szabnak ki.

Varga László elmondta azt is, hogy erre legutóbb is volt példa, amikor egy visszaeső fatolvajt 27 szál kivágott fával fogtak meg, ám arra hivatkozva, hogy 8 gyermek apja, csak figyelmeztetésben részesítették.

Más gazdák elmondták, volt olyan is, hogy egy nagyobb létszámú cigány fatolvaj-csapatot  fogtak meg, ám a  rendőrség az erdőőrök és a polgárőrök ellen indított nyomozást, melyből később bírósági ügy lett.

A demonstráción többen elmondták, ha ez így folytatódik, 40 év múlva alig lesz erdő Magyarországon, ugyanis nemcsak Hajdúhadházon, hanem hazánk összes erdejében tapasztalhatóak ezek a bűncselekmények.

A demonstráción résztvevő Rubi Gergely, a Jobbik országgyűlési képviselője az N1Tv-nek elmondta, a törvényeket szigorúan be kell tartatni, és nem az erdejüket megvédeni szándékozókat kell üldözni, hanem a bűnözőket megfogni, a bűnelkövetéseket pedig felszámolni. Ellenkező esetben a gyermekeink és unokáink nem sok erdőt fognak látni hazánkban.

Az erdőpusztítás és a falopások elleni demonstráción az erdőgazdák mellett a gárdák, a Szebb Jövőért Magyar Önvédelem és a nemzeti szervezetek is képviseltették magukat.

alfahir.hu

Ez a bejegyzés közzétéve Egyéb kategória. A következő témákban: permalink.