Hét új buszt bérel a Volán

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) igazgatósága jóváhagyta, hogy a Volánbusz Zrt. 7 darab új korszerű autóbuszt béreljen a távolsági közszolgáltatási feladatok magasabb szintű ellátása érdekében - közölte az MNV pénteken.

A bérlet 2013. május 1-től 2016. december 31-ig szól, nettó 356,9 millió forint díjjal tervezve.


    
A zrt. ezzel olyan magas komfortfokozatú, nagy befogadóképességű autóbuszokkal bővíti járműparkját, amelyekkel gyors, kényelmes autópályás közlekedést biztosít Budapest és a megyeszékhelyek között. Az autóbuszok autópályán óránként 100 kilométeres sebességgel is közlekedhetnek, legalább EURO IV-es besorolású motorral rendelkeznek - áll a közleményben.
    
A cég Budapestről Hévízen át Zalaegerszegre, Szekszárdon át Harkányba és Bajára, valamint Kaposvárra közlekedő járatain kívánja az új autóbuszokat forgalomba állítani. A járművek ingyenes Wi-Fi-vel, egyesek WC-vel is fel vannak szerelve és interneten keresztül is lehet rájuk jegyet vásárolni.
    
A közlemény szerint a Volánbusz Zrt. tavaly december 21-én írt ki közbeszerzést 15 belföldi, távolsági, emelt sebességű engedéllyel rendelkező autóbusz 2016. december 31-ig történő bérlésére, de csak 7-re érkezett érvényes ajánlat.
    
A Volánbusz Zrt. igazgatósága engedélyezte a társaságnak, hogy a 8 autóbuszra, amelyre nem érkezett érvényes ajánlat, új közbeszerzési eljárást folytasson le.

MTI - alfahir.hu

Ez a bejegyzés közzétéve Egyéb kategória. A következő témákban: permalink.