A dohánykoncesszió jelzi, a Fidesz sem különb az MSZP-nél

A dohányárusító helyek kiosztása jelzi, Miskolcon a szocialista mutyit a fideszes váltotta fel - hangozott el a Jobbik sajtótájékoztatóján, csütörtökön.

Pakusza Zoltán, a párt helyi elnöke emlékeztetett, a Fidesz 2010-ben azt ígérte, véget vet a visszaéléseknek, és munkahelyeket fog teremteni. Ezzel szemben ma csupán azt látjuk, hogy a szocialista mutyit felváltotta a fideszes, tette hozzá. Mint mondta, mélységesen felháborítja a miskolciakat, hogy a Fidesz színeiben nemrég időközi választáson mandátumot nyert Takács Gábor képviselő családja a hírek szerint a dohányárusító helyek 15 százalékát szerezte meg. „Úgy tűnik az újdonsült képviselő máris élen jár abban, hogyan teremtsen munkahelyet,  no nem a miskolci állástalanoknak, hanem  a saját családtagjainak”- fogalmazott a politikus.



A jobbikos önkormányzati képviselő elmondta azt is, Matolcsy György egykori nemzetgazdasági miniszter még 2012-ben úgy nyilatkozott, hogy a dohánykoncesszióval a munkanélkülieken, illetve a csökkentett munkaképességűeken fognak segíteni. Ehhez képest Pakusza szerint Miskolcon ügyvédek, szülészek, fogorvosok nyerték meg a trafikhelyek javát, melynek eredményeként többek között a megyei kórház igazgatójának, Csiba Gábornak a családja is belevághat a jól jövedelmező üzletbe.

A politikus ezek után Kriza Ákost, Miskolc polgármesterét szólította meg: „Ön szerint a Zsiga Marcellel és Takács Gáborral fémjelzett miskolci Fidesz még mindig nemzeti, konzervatív és lokálpatrióta? A miskolciak szerint ugyanis egyszerűen csak korrupt.”- summázta a városlakók véleményét a radikális képviselő.

alfahir.hu

Ez a bejegyzés közzétéve Egyéb kategória. A következő témákban: permalink.