Gyilkosságot gyanítanak Whitney Houston állítólagos rokonai
[2012. március 07. 15:11]
Ismeretlen telefonálók azt állítják, hogy Whitney Houston rokonai, és kérik, hogy a rendőrség gyilkosság gyanúja miatt folytasson nyomozást.
A TMZ szerint több különböző embertől érkeztek emailek és telefonhívások a rendőrségre, és volt köztük olyan is, aki szerint egy meg nem nevezett rokonnak köze volt az énekesnő halálához, azonban semmilyen bizonyítékkal nem tud szolgálni. A rendőrség viszont nem tudja ellenőrizni, hogy a betelefonáló emberek tényleg azok-e, akiknek mondják magukat.
Az E! News szerint a nyomozók nem találtak semmi olyan jelet, ami öngyilkosságra vagy idegenkezűségre utalt volna. Még hozzátették, hogy semmilyen erőszakra utaló nyom nem volt az énekesnő testén, és arra sem utalt semmi, hogy öngyilkossági szándékai lettek volna. Igaz, a rendőrség hivatalosan nem nyilatkozhat az üggyel kapcsolatban addig, amíg meg nem kapják a toxikológiai jelentést, ami körülbelül még egy hónap múlva lesz, de valószínűsíthetően balesetnek minősítik majd az esetet.
Ahogy az már ismert, Houston 48 évesen halt meg, vélhetőleg Xanax és más nyugtatók alkohollal kevert túladagolása miatt. A temetése február 18-án volt, amit élőben közvetített az Associated Press, és több százezren nézték világszerte. Az illetékesek szerint még öt hétig is eltarthat, mire lezárul a nyomozás Whitney Houston halálával kapcsolatban.
Korábbi cikkeink
- Élőben közvetítik Whitney Houston temetését
Kapcsolodó linkek
Links
Article source: http://www.quart.hu/cikk.php?id=7179
Hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges.