Fideszes beismerés a dagadó trafikbotrányban?

„Városunkban a trafikok bérleti jogáról egy frakcióülésen döntöttünk.” – közölte levélben a hgv.hu-val az egyik megyeszékhely fideszes önkormányzati képviselője.

A Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. által közzétett nyertes személyekről szóló tájékoztatás széles körű társadalmi elégedetlenséget váltott ki, de a felháborító eljárást a kormány úgy tűnik tudja még fokozni. A dohánykereskedelem kaotikus állapotát kiváltó eredeti törvényjavaslat kezdeményezője, Lázár János ugyanis újabb módosító javaslattal élt, melynek értelmében a nyilvánvalóan bennfentes személyek által elnyert értékesítési jogosultság legalább 10 százalék garantált haszonnal lenne folytatható a jövőben – áll a Jobbik mai közleményében

TrafikA Volner János és Szilágyi György által jegyzett közleményben az áll: a Fidesz először szétosztott egy ötszázmilliárdos piacot a baráti körének, majd most két és félszeresére emeli ezen piac biztos bevételét.

További súlyos visszaéléseknek enged teret – ugyanakkor nem példa nélküli – a módosító javaslatnak azon rendelkezése, mely szerint az eredménytelenül pályáztatott 1417 kereskedelmi körzet tekintetében a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. az értékesítési jogosultságok folytatására „kijelölhet” erre alkalmas személyt. Az alkalmas személy kijelölése mellett a Zrt. újabb pályázat kiírására 3 éven belül nem köteles. Ez gyakorlatilag annyit jelent, hogy törvényileg garantálnák a lehetőségét az egyébként nyilvánvalóan nemzeti vagyonnak tekintendő jogok pályázati eljárás nélküli ingyenes átengedésének. Kétség nem fér hozzá, hogy az „alkalmas személyek” körébe a pályázati eljárás eredményhirdetéséből megismert dohánybárók és dohány klánok érdekeltségei tartoznak majd. A Lázár-féle, bevezetni kívánt gyakorlat a termőföld haszonbérletek körében meghonosított, és súlyos kritikákkal érintett „kényszerhasznosítás” metodikáján alapul. A dohánykereskedelem vonatkozásában 44 ezer vállalkozás veszítette el egyik napról a másikra az alapvető tevékenységét, azonban lesznek olyanok, akikre az immár minimálisan 10 százalékos haszonkulccsal kecsegtető feladatok ellátását a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. „rákényszeríti”. Ez a fideszes gondolkodásmódban természetesen azt jelenti, hogy pályáztatás nélkül az ismerősöknek, a szomszédoknak, a Fidesz csatlósainak három évre biztosítják ezt a lehetőséget – olvasható a közleményben.

A Jobbik szerint Lázár János módosító javaslata ugyanakkor nem tartalmaz alapvető szabályokat a koncessziós jogok lehetséges jogosultjainak személyére vonatkozóan, holott a megjelent eredmények alapján látható súlyos gazdasági és politikai összefüggések ezt mindenképpen indokolnák.

Az egymással láthatóan összefüggő botrányos visszaélések sorozatát a Jobbik az off-shore ügyek feltárásával is megbízott szakértői munkacsoportjával tételesen vizsgálat alá vonja. Ennek jegyében a hivatalos iratok haladéktalan megküldését kértük a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. vezetőjétől, valamint határozati javaslattal éltünk annak érdekében, hogy az Országgyűlés állítson fel eseti bizottságot az üggyel kapcsolatos nyilvánvaló visszaélések kivizsgálására.

Egyértelműen kijelenthető, hogy Lázár János állítása, mely szerint az újfajta koncepció bevezetésével hétezer magyar család, hétezer magyar kisvállalkozás jut munkához szemenszedett hazugságnak bizonyult – áll a közleményben.

Fideszes beismerés?

A kormánypárt helyi potentátjai osztották el a dohányboltok üzemeltetésének jogát – értesült a hvg.hu névtelen fideszes forrásokból – tudta meg a hvg.hu több fideszes forrásból. A listát állítólag a választókerületi elnökök véleményezték, azonban volt olyan város is, ahol a kormánypárti frakcióval szavaztatták meg, ki nyithat trafikot.

„Városunkban a trafikok bérleti jogáról egy frakcióülésen döntöttünk.” – közölte levélben a hgv.hu-val az egyik megyeszékhely fideszes önkormányzati képviselője. A helyi politikust a hírportál megkereste telefonon, és ellenőrizték, nem élt-e vissza valaki a nevével, de megerősítette állítását, viszont ragaszkodott az anonimitáshoz.


alfahir.hu

Article source: http://alfahir.hu/garantalt_bevetel_a_barati_kornek