Bulit rendeznek a cigány sorozatgyilkosoknak

Házi őrizetbe kerülnek azok a cigánygyilkosok, akik a vád szerint idős emberek kifosztására és megkínzására „szakosodtak”. A család nagyon várja őket, még bulit is szerveznek nekik.

A bűnbanda tagjai kedden hagyhatták el a börtönt írta a Blikk. R.Elemérnek és két családtagjának letelt az előzetes letartóztatásban tölthető négy év, és ügyükben nem született ítélet.

A lap infomrációi szerint mindez azért történhetett meg, mert a bíró, aki először tárgyalta a sorozatgyilkosok perét, feljebb lépett a ranglétrán. Az ügyet egy másik ítész vette át, akinek újra kellett kezdeni a tárgyalássorozatot. Ő hiába igyekezett, egy hemogenetikai szakértői vélemény nem készült el (amely a DNS azonosításban segített volna), ennek hiányában pedig nem lehet ítéletet hozni.

 Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy szabadon lévő családtagjai várják-e őket, vagy egyedül indulnak haza Ároktőre. A Blikk úgy tudja R. Elemérék már nagyon készülnek szabadulásukra, amelynek tiszteletére bulit is rendeznek. Az áldozatok családtagjai azonban mélységesen felháborodtak azon, hogy a gyilkosokat kiengedték. Van, aki szerint a kiengedett bűnözők rögtön szökni próbálnak majd.

Megkötözték, az ágy lába alá tették a fejét és ráugrottak

Korábban megírtuk, R. Elemér hattagú családjával "lomizás ürügyén" indult "portyázni" Ároktőről, és az M3-as autópálya mentén lévő településeket vették célba. Áldozataik védtelen öregemberek voltak, akiket saját otthonaikban vertek és kínoztak meg, majd raboltak ki. Ketten belehaltak a kegyetlenkedésbe, több idős ember életét csak az orvosok tudták megmenteni. Eddig 12 hasonló esetre derült fény, főleg Budapesten, valamint Heves és Hajdú-Bihar megyében.

A gengszterek 2008 szeptembere és 2009 áprilisa között támadták meg az idős embereket. A csütörtökön kezdődő tárgyaláson négyen tagadtak, ketten részben beismerték bűnösségüket. A 49 éves R. Elemér - akinek két fia, Elemér és Henrik is a banda tagja volt - azt sem tudta megmondani, hányszor volt büntetve életében. (A bíró összeszámolta: több mint tízszer.) K. András arra nem emlékezett, hogy hány osztályt végzett. "Hatot ha jól tudom, bíró úr, korán kezdtem csajozni" - mondta a vicces kedvű cigánybűnöző

Mint kiderült, a kegyetlen banda tagjai közül többen segélyből, illetve közmunkából éltek. Ezt a közel ötvenezer forintot vasazásból egészítették ki. Eddig lopásért és testi sértésért ültek. A kegyetlen rablások részleteit egy órán keresztül ismertette az ügyész.

A 80 éves görbeházai K. Károlyt bottal verték, kezét-lábát megkötözték, rátapostak, szájába nejlont tömtek. Az idős ember tizenkét órát szenvedhetett, mire meghalt. Tőle fagyasztott húst vittek el.

A forgatókönyv minden esetben hasonló volt. Hajnalban négyen-öten csuklyával a fejükön az idős emberekre rúgták az ajtót, áldozataik fejére lepedőt dobtak. Vascsövekkel verték őket, amíg ki nem szedték belőlük, hol rejtegetik kis értékeiket. Ezután gúzsba kötözték őket, majd sorsukra hagyták a haldoklókat. Volt olyan idős ember, akinek megkötözött testére ágylábat tettek, majd az ágyra rá is ugrott az egyik mintegy 100 kilós férfi. Egy idős nő fejét a hajánál fogva beleverték a küszöbbe.

Elégtelennek találta a bíróság a bizonyítékokat, így a beismerő vallomás ellenére is felmentette az aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés vádja alól a Budapest Környéki Törvényszék elsőfokú ítéletével T. Mátyást, akit egy idős kókai asszony megölése miatt állítottak bíróság elé.

Blikk - alfahir.hu

Ez a bejegyzés közzétéve Egyéb kategória. A következő témákban: permalink.