Bajnai csalódott: nem jöttek be a tervei

Akadozik a Bajnai Gordon körüli ellenzéki összefogás. Többször kellett stratégiát váltaniuk, és szűkebb körben Bajnai is hangot adott csalódottságának.

BajnaiAkadozik a Bajnai Gordon körüli ellenzéki összefogás. Többször kellett stratégiát váltaniuk, és szűkebb körben Bajnai is hangot adott csalódottságának.

Akadozik a Bajnai Gordon körüli ellenzéki összefogás. Ősz óta legalább háromszor kellett stratégiát váltaniuk, és szűkebb körben Bajnai is hangot adott csalódottságának. Tudják, hogy az utolsó pillanatban járnak, és valamit tenniük kell, hogy megmutassák magukat. A Fideszhez kötött, Bajnait lejárató kampánynak még örülnek is, mert ott legalább komolyan veszik őket.

Nem így képzelte el az elmúlt fél évet Bajnai Gordon, és a csalódottságának szűkebb körben már többször is hangot adott – állította az [origo]-nak egy Bajnaihoz közel álló politikus. A volt miniszterelnök tavaly október 23-án tért vissza a politikába, és akkor úgy gondolta kollégáival, hogy már idén tavasszal felléphet az általa kezdeményezett ellenzéki összefogás az Orbán-kormány ellen, és mostanra már nagyjából összeáll az a program is, amellyel le akarják váltani Orbánt.

Ezzel szemben az Együtt 2014 a tervezettnél később, márciusban alakult párttá, a mostani háttérmunkák elveszik az energiát az önálló kampányok indításától, az MSZP-vel még el sem kezdődtek a komoly tárgyalások az együttműködésről, és az Együtt az utóbbi hetekben folyamatosan védekezni kényszerült a jobboldali támadásokkal szemben. Bajnait azonban elsősorban nem ez aggasztja, hanem, hogy a baloldal belső problémái miatt állandóan újra kell tervezni mindent – mondta a Bajnaihoz közel álló politikus.

Máshogy tervezte

LMP, MSZP és a március 15-i időjárás – az elmúlt fél évben ez a három dolog alaposan keresztülhúzta Bajnai Gordon számításait. Előbbi kettő miatt tavaly év végén, utóbbi miatt pedig a múlt hónap közepén kellett taktikát vagy stratégiát váltania az Együtt 2014-nek, mondták az [origo]-nak Bajnai politikustársai. “Amivel novemberben elindulhattunk volna, azt márciusban tudtuk elkezdeni” – utalt Jávor Benedek az LMP és az Együtt 2014 együttműködési kísérletének kudarcára, majd az ezt követő LMP-pártszakadásra, ami azt jelentette, hogy csak féléves csúszással köthetett szövetséget Bajnai a vele szimpatizáló LMP-sekkel.

További csúszást okozott, hogy Bajnaiék azt szerették volna, ha az LMP-ből kilépő politikusok egyesületbe tömörülnek, majd az Együtt 2014-be tagozódnak, Jávorék azonban ragaszkodtak a saját identitásukat jobban megjelenítő külön párt létrehozásához.

Bajnaiék március 8-án jelentették be, hogy megalakult a kompromisszumok miatt megjegyezhetetlenül hosszú nevet viselő Együtt 2014 Választói Szövetség Párt – Párbeszéd Magyarországért Párt választói szövetség, és ez azért az utolsó pillanat volt, mert március 15-ére tervezte Bajnai az első “brandépítő”, azaz a párt ismertségét növelő nagygyűlését. A hideg és az országos hóhelyzet miatt azonban ezt le kellett mondaniuk.

Bajnai a szükséges rossz az MSZP-nek

Az Együtt 2014 politikusai közül többen azt mondták, hogy az egyik legnagyobb fejtörést most az okozza, hogyan lehet összehozni az együttműködést az MSZP-vel. Bajnaiék ősszel arra számítottak, hogy az Együtt 2014 mozgalom megalapítása után az MSZP-nek nem marad más választása, mint részt venni a mozgalomban, Mesterházy Attila MSZP-elnök azonban Bajnaiék számára váratlanul külön egyeztető tárgyalásokra hívta a baloldali szervezeteket. MSZP-s vezetőktől a lap úgy tudja, hogy a szocialisták nem sürgetik az összefogásról szóló tárgyalásokat, mert arra számítanak, hogy az idő előrehaladtával a közvélemény-kutatásokban az MSZP pozíciója javulni fog. Az Együtt és az MSZP vezetői ugyanakkor az ősz elejét jelölték meg végső időpontnak, amikor meg kell állapodni a programban, a közös jelöltekben és a közös miniszterelnök-jelöltben.

Nem segíti ugyanakkor az összefogást és a közös miniszterelnök-jelölt megtalálását, hogy az Együtt 2014-hez is eljutnak azok a hírek, amelyek szerint az MSZP vezetése “szükséges rossznak” tekinti az együttműködést. Mesterházy Attila a lap információi szerint egy elnökségi ülésen úgy fogalmazott, hogy Bajnaiék “olyanok, mint az SZDSZ-esek, nem kell szeretni őket, de szükség van rájuk” – mondta egy szocialista képviselő.

Az utolsó pillanatban

Az Együtt-PM szövetségben az [origo]-nak nyilatkozó politikusok szerint most az az általános hangulat, hogy az utolsó pillanatban vannak, és újabb stratégiaváltásra már semmiképp sem lesz lehetőség. “Semmi nincs veszve, nem vagyunk elkésve semmivel, de tény, hogy nincs vesztegetnivaló idő” – értékelte az elmúlt hónapok, hetek történéseit Jávor Benedek. Juhász Péter, a Milla elnöke szinte pontosan ugyanígy fogalmazott: “szűkös az idő és feszített a tempó, ez tény”.

Szigetvári Viktor, az Együtt 2014 társelnöke az [origo]-nak a pártépítés jelenlegi helyzetéről azt mondta, hogy “az egyéni választókerületi vezetőink kiválasztása folyamatban van, nyár elején fog lezárulni, már a nyár folyamán helyi szintű kampányfelkészüléssel fogjuk erősíteni helyi közösségi kapcsolatainkat”. Az Együtt aktivistáinak számáról Szigetvári azt mondta, hogy az elmúlt napokban lezárult a több héten át tartó úgynevezett Csatlakozz-kampány, amely helyi aktivistákat keresett, és “immár tízezer helyi aktivista segíti munkánkat országszerte”. Bár Szigetvári ezt sikeres akciónak tartja, úgy a lapnál úgy tudják, korábban ennek többszörösére számított az Együtt vezetése.

Origo.hu – alfahir.hu

Article source: http://alfahir.hu/bajnai_csalodott_nem_jottek_be_a_tervei

Kategoriák: Egyéb kategória. Cimke . Könyvjelzők: permalink.