A könyvek előállítása darabonként 600 ezer forintba került. A borítás egy spanyol bika hátából származik.
Másfél millió forintért árulja a kormány az Alaptörvény három marhabőrbe kötött, festményekkel illusztrált kötetét. Eddig egyet sem siekrült eladni – írja a Bors Online.
A könyvek előállítása darabonként 600 ezer forintba került. A borítás egy spanyol bika hátából származik.
Az asztalnyi könyvekből hat darab készült, három közülük állami kézben van. Eredetileg a Parlamentbe, a Sándor-palotába, illetve egy trezorba szánták őket, de a harmadik példányt a széf helyett végül az Országos Széchényi Könyvtár kapta meg.
Kerényi Imre az alaptörvény olcsóbb változataival
A maradék három megvásárolható az országot átszelő vándorkiállításon, ám eddig nem akadt rá komoly érdeklődő. Ha nem kel el, árverésre bocsátja a kormány.
A jövő héten ötödszörre módosítják az Alaptörvényt. Ez a szöveg negyedének változását jelenti már. Az új verziót azonban nem rendelheti meg a jövőbeli tulajdonos.
Van olcsóbb is
Az Alaptörvény legolcsóbb kiadását 15 ezer forintért kezdték el árulni, később ehhez társultak az ingyen osztott példányok, illetve a Kövér László aláírásával megrendeltek. Ezeket az aukciós portálokon 2400–5000 forintért lehet megkaparintani.
borsonline.hu – alfahir.hu
Article source: http://alfahir.hu/a_kutyanak_se_kell_a_masfelmillios_alaptorveny