Ügyvédje szerint öngyilkos lett Berezovszkij

Moszkvai ügyvédje szerint a Nagy-Britanniában élő orosz nagyvállalkozó, Borisz Berezovszkij öngyilkos lett. Ezt a verziót erősíti a Forbes orosz verziójának honlapján ismertetett, a magazin egyik újságírójával halála előtt folytatott – nem rögzített –  beszélgetése is, amely szerint az orosz mágnás úgy fogalmazott, hogy nem látja értelmét az életének.

“Már nincs értelme az életemnek. Nem akarok politizálni. Nem tudom, mihez fogjak. Hatvanhét éves vagyok” – mondta péntek este, néhány órával halála előtt Ilja Zseguljevnek, a Forbes egyik újságírójának.
    
Az újságíró ugyan megígérte a Nagy-Britanniában élő orosz nagyvállalkozónak, hogy nem hozza nyilvánosságra a beszélgetést, de miután értesült a haláláról, úgy döntött, mégis megteszi.
    
Alekszandr Dobrovinszkij, Berezovszkij moszkvai ügyvédje az orosz állami televíziónak azt mondta: ügyfele az utóbbi időben rettenetes lelki állapotban volt, és öngyilkosságot követett el. A Berezovszkij család egyik barátja azonban elvetette az öngyilkosságot.
    
“Tele volt adóssággal. Gyakorlatilag összeomlott. Árusította festményeit és más tárgyait” – mondta Dobrovinszkij.
    
“Semmit nem szeretnék most jobban, mint visszatérni Oroszországba. Nem fogtam fel, hogy mennyire kedves nekem Oroszország, és hogy nem vagyok képes ilyen sokáig emigrációban élni” – jelentette ki Berezovszkij az újságírónak.
    
“Sok mindenről megváltozott a véleményem. Nagyon idealista elképzelésem volt arról, hogy hogyan lehet Oroszországot demokratikussá tenni. Idealista képem volt arról, hogy ez itt demokrácia Európa közepén. Alábecsültem Oroszország tehetetlenségét, és túlbecsültem a Nyugatot” – tette hozzá.
    
Az orosz nagyvállalkozót szombaton holtan találták az angliai Ascot közelében lévő birtokán. Halálának körülményeiről a brit hatóságok egyelőre nem tettek közzé részleteket. Az orosz államfő szóvivője közölte szombaton: Berezovszkij bocsánatot kért Vlagyimir Putyintól és haza akart térni. A szóvivő az orosz mágnás halálhírére reagálva elmondta, hogy hónapokkal ezelőtt Berezovszkij levélben fordult Putyinhoz, elismerte, hogy nagyon sok hibát vétett. Lehetőséget kért arra, hogy visszatérhessen Oroszországba.

MTI – alfahir.hu

Article source: http://alfahir.hu/ugyvedje_szerint_ongyilkos_lett_berezovszkij