A PKK kurd terrorszervezet fegyverletétele és Izrael bocsánatkérése – a török diplomácia sikerei.
A PKK kurd terrorszervezet fegyverletétele és Izrael bocsánatkérése – a török diplomácia sikerei.
Törökország biztonsági és külpolitikája, úgy tűnik, két fronton is békét, illetve enyhülést hozott. A perzsa új év alkalmából, március 21-én – ami a perzsákkal rokon kurdok, de a törökök nagy része számára is jelentős ünnep – a marxista-leninista ideológiát valló kurd szeparatitista terrorszrervezet, a Kurd Munkáspárt (PKK) 1999. óta börtönben lévő vezetője, Abdullah Öcalan fegyverszünetre, egyben Törökország területének elhagyására hívta fel szervezetének tagjait. A PKK 1984. óta folytatott terrorhadjáratának mintegy 40 ezer halálós áldozata volt. A szervezet eredeti meghirdetett célja egy független Kurdisztán létrehozása, Törökország dél-keleti részén. Ez az igény később széleskörű autonómia követelésére mérséklődött, az ország lakosságának mintegy 18%-át kitevő kurd lakosság számára.
A kurdok évtizedeken keresztül kemény elnyomás alatt éltek, anyanyelvüket nem használhatták. Helyzetükben éppen a 2002-ben hatalomra jutott – azóta kétszer újraválasztott – AKP-kormányzat javított sokat. Erdogan miniszterelnök egyik fő stratégiai célja volt a tartós megbékélés elérése törökök és kurdok között. Ennek érdekében tették lehetővé számukra a kurd nyelv szabad használatát, országos kurd nyelvű tévéállomást hoztak létre, és megteremtették a kurd nyelvű oktatás lehetőségét is. Ennek is köszönhető, hogy a kurd lakosság mintegy kétharmada nem a PKK politikai fedőszervezeteként működő Béke és Demokrácia Pártjára (BDP) szavazott, hanem a kormányzó Igazság és Fejlődés pártjára (AKP). A kurdok többsége tehát megbékélést akart, amit, úgy tűnik, most a PKK és BDP által képviselt militáns kisebbség is tudomásul vett.
A kurd kérdés ettől még összetett probléma marad. A mintegy 35 milliónyi kurd népesség jelentős része más országokban, így Irak északi részén, Iránban és Szíriban él. Irak, ahol a második legnagyobb kurd közösség él, az ország elleni amerikai inváziót követően gyakorlatilag föderális állam lett, és Észak-Irakban létrejött a kurd autonóm terület, Maszud Barzani elnökletével. A kérdésnek külön súlyt ad, hogy Irak olajkészletének jelentős része éppen itt, a kurd vidékeken található. Az ankarai és a bagdadi kormány között komoly feszültséget okozott, hogy az észak-iraki kurdok egyre inkább közvetlenül, az iraki központi kormány megkerülésével üzletelnek Törökországgal, ami távlatilag akár Észak-Irak leválásához is vezethet. A „kurd játszmának” tehát ez is része. Mindenesetre figyelemre méltó, hogy az észak-iraki kurd vezető, Barzani milyen kitüntetetten jó viszonyt ápol Erdogan török kormányfővel. Amennyiben létrejönne egy történelmi kiegyezés a kurdokkal – törökországi és iraki közösségeiket egyaránt beleértve – , akkor az alapjaiban rajzolhatja át a Közel-Kelet erőviszonyait, Törökország javára.
Ezzel szinte egyidőben, alig pár napra rá az Izraelben tartózkodó Obama nyomatékos felszólítására Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök olyat tett, amit a II. világháborút követően izraeli politikus még soha: bocsánatot kért. Történetesen a török miniszterelnöktől. A lépés azért volt meghökkentő, mert az Izraelben és a világ zsidóságának körében általánosan elfogadott hozzáállás szerint a zsidóság a holokausztot követően mindenkitől megkövetelheti a bocsánatkérést, míg számukra – hivatkozva a vészkorszak szenvedéseire és áldozataira – úgyszólván „előre megbocsátattak” azok a bűnök, amelyek elkövetését Izrael állam biztonsága szempontjából elkerülhetetlennek tekintenek. Ezt az íratlan szabályt követték az izraeli kormány politikusai mindez ideig. Az önmaguknak adományozott „büntethetetlenség” tudatában bátran cselekedtek, szemrebbenés nélkül tiporva sárba az emberi jogot, ha érdekük úgy diktálta. E büntethetetlenség tudatában dózerolják le az izraeli telepek építésének útjában álló palesztin otthonokat, és a büntethetetlenség tudatában utasítják vissza az ENSZ-ben az őket érintő kritikákat és határozatokat az izraeli politikusok.
Ennek tudatában kell értékelni azt, amit Netanjahu tett. Az izraeli miniszterelnök megszegte a legfőbb íratlan szabályt, és eleget tett Recep Tayip Erdogan török miniszterelnök évek óta szívósan képviselt követelésének. A bocsánatkérést azzal indokolta, hogy „valószínűleg műveleti hibák vezethettek a kilenc polgárjogi harcos megöléséhez 2010-ben, a Mavi Marmara hajó fedélzetén”. A hajó a Gázában izraeli megszállás alatt sínylődő palesztinoknak szállított élelmiszert, alapvető gyógyszereket és kötszereket, amikor az izraeli hadsereg kommandósai – nemzetközi vizeken – a hajót feltartóztatták, és a fedélzetén tartózkodó, többségükben török polgárjogi aktivisták közül kilencet megöltek, mielőtt a hajót izraeli kikötőbe vontatták volna. Az izraeli propaganda szerint a civil szervezetek által bérelt hajó fegyvert szállított a Gáza övezetbe, ezt azonban eddig nem sikerült hitelt érdemlően bizonyítani. Az izraeli kommandó-támadás után Törökország és Izrael viszonya megromlott, a két ország visszahívta nagykövetét.
Kritikusai Erdogan szemére vetik, hogy a bocsánatkérést nemcsak elfogadta, hanem belement abba is, hogy az akcióban részt vevő izraeli kommandósok és katonák ellen folytatott bűnetető eljárást felfüggesszék. Egyben visszaküldte nagykövetét Tel Avivba, normalizálva ezzel a két ország közötti diplomáciai kapcsolatokat, hangsúlyozva a török-izraeli kapcsolatok fontosságát, ami kihathat a térség átalakuló erővonalaira. A bocsánatkérés mellett Netanjahu ígéretet tett Erdogannak arra, hogy megkönnyíti a palesztinok mozgását és a palesztin termékek cseréjét palesztin területen, ami józan mérce szerint a minimumot jelenti a megszállt területek lakosságának. Hozzátéve, hogy „mindaddig, amíg a személyek, és termékek mozgása Izrael biztonságát nem veszélyezteti”. Azt is megígérte, hogy humanitárius segítséget nyújt a palesztinoknak, akiknek éppen az izraeli elnyomó politika miatt szorulnak rá erre a segítségre.
Az elemzőket meglepte a gyors békülés, miután csupán néhány héttel ezelőtt jelentette ki Erdogán Bécsben egy ENSZ konferencián, hogy „a cionizmus az emberiség elleni bűntett”, egy sorban említve azt a fasizmussal. Lehet, hogy Netanjahu hajlandó elfelejteni ezt a kijelentést, de sokan vannak olyanok Izraelben, akik nem. Így okkal lehet feltételezni, hogy az izraeli-török kapcsolat már soha nem lesz olyan barátságos, mint korábban volt.
Ordosz műhely
alfahir.hu
Article source: http://alfahir.hu/valtozo_frontvonalak_torokorszagban