Idegen érdekeket szolgál ki a jegybank nemzeti érdekek helyett, ráadásul ez törvényileg is meg van határozva – mondta el Volner János keddi parlamenti felszólalásában.
Idegen érdekeket szolgál ki a jegybank nemzeti érdekek helyett, ráadásul ez törvényileg is meg van határozva – mondta el Volner János keddi parlamenti felszólalásában.
Volner János rámutatott, hogy felerősödtek a jegybank függetlenségért aggódó hangok, viszont a függetlenség nem más, mint a törvényben is meghatározott kitétel, hogy a MNB senkitől nem fogadhat el utasítást, csak az Európai Központi Banktól. “Tehát van egy jegybankunk, ami a nemzeti érdekektől függetlenül működik” – mutatott rá a képviselő.
Volner János elmondta, hogy nincs helye félrebeszélésnek, hiszen már 1848-ban is követelték, hogy legyen független nemzeti bank, mára viszont az EU meglehetősen szűkre szabja a szuverenitást. Olyan bankunk van – folytatta -, ami a gazdag nyugat-európai államok érdekei alá rendeli a magyar érdekeket, miközben rátelepedett egy nemzetközi monetáris politika.
Feltette a kérdést, hogy hova tűnt a rendszerváltás idején még meglévő aranytartalék, valamint miért volt olyan magas az alapkamat, ami csak a külföldi befektetőknek jó, az országnak nem. Volner János elmondta, hogy érdemi építés, munkahelyteremtés nem volt, csupán a pénzt szivattyúzták ki az országból.
Meg kell változtatni ezt az állapotot, és el kell érni, hogy a jegybank valódi magyar érdekeket szolgáljon, ne gazdag nyugati befektetőkét – szögezte le a Jobbik képviselője.
alfahir.hu
Article source: http://alfahir.hu/idegen_erdekek_helyett_a_nemzeti_erdekeket_vegye_figyelembe_a_jegybank_video