Segélycsomagot kap Ciprus

Megállapodtak az euróövezeti országok pénzügyminiszterei a Ciprusnak szánt nemzetközi hitelcsomag fő elemeiben, a szigetország összesen 10 milliárd eurónyi forráshoz jut.

A több mint tízórás tanácskozáson elért megállapodás értelmében Ciprus jelentősen, tíz százalékponttal emeli társasági adóját, a bankbetéteket pedig egyszeri illetékkel és kamatadóval sújtja. Az egyszeri illeték százezer euró fölött 9,9 százalék, az alatt pedig 6,75 százalék lesz.

A mentőcsomag fő rendeltetése, hogy segítsen tőkéhez juttatni a ciprusi bankrendszert, amelyet súlyosan érintett a görög adósság tavaly elhatározott részleges leírása. A csomag értéke kevesebb a vártnál. Ciprus korábban 17 milliárd eurónyi szükségletről tett említést, amelyből számításai szerint 10 milliárd lenne csak a banki konszolidációra szánt összeg.

Az uniós tagállamok azt szerették volna elérni, hogy Ciprus maga tegyen szert olyan többletjövedelemre, amelyből ezt a folyamatot finanszírozni tudná. Az adókra és betétekre vonatkozóan most kidolgozott intézkedések nyilvánvalóan ezt a célt szolgálják.

Az eurózóna pénzügyminiszteri tanácsát elnöklő holland Jeroen Dijsselbloem az ülés után azt mondta: a csomag célja az is, hogy biztosítsák a stabilitást az övezetben, Ciprus számára pedig a növekedést.

Görögország, Írország és Portugália után Ciprus a negyedik euróövezeti ország lesz, amelyet nemzetközi hitelcsomaggal segítenek a pénzügyi válság következményeinek elhárításában. Nicosia támogatása a zóna tagjainak azért is kiemelten fontos, mert ellenkező esetben csökkenhetne a befektetők bizalma az egész euróövezettel szemben.

A péntek éjjeli tárgyaláson részt vett Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója is. Az IMF hozzájárulása a brüsszeli közlések szerint elérheti az egymilliárd eurót.

Külön segíti Ciprust a legnagyobb hitelezői közé tartozó Oroszország is, amely nemrégiben bejelentette, hogy öt évvel meghosszabbítja hitelprogramját, és várhatóan csökkenti a hitelre kért kamatokat is. Hétfőn ciprusi küldöttség utazik Moszkvába, hogy erről tárgyaljon.

Article source: http://hu.origo.feedsportal.com/c/33150/f/622409/s/29a0f841/l/0L0Sorigo0Bhu0Cgazdasag0C20A130A3160Esegelycsomagot0Ekap0Eciprus0Bhtml/story01.htm