A haj festékanyagának, a melaninnak különböző színű változatai ismertek, vannak sötétbarnás, feketés, vagy a sárgától a vörösesbarnáig terjedő színárnyalatokat adó vegyületek is. A hajszínt a hajszál külső kérgi és belső részében lévő festékanyagok aránya határozza meg; a színhatást befolyásolják továbbá a hajszálak vastagságtól, átmérőtől és szerkezettől függő fizikai-fénytani tulajdonságai és a hajszálak fényelnyelő képességei is.
Amikor a festéktermelő sejtek működése valamilyen ok miatt jelentősen csökken, a hajszálba már nem festék, hanem apró légbuborékok szállítódnak a hajhagyma felől, aminek következtében a haj “megőszül” – ősz hajszálaink a keratin világos színének és a fényvisszaverő légbuborékoknak köszönhetik színüket. Az így kialakult fehér hajszál azonban nem élettelen, sőt teljesen egészséges, csak éppen színanyagainak szintézise állt le: az ősz hajszálakat emiatt nem ajánlott kihúzni, mert ezután már csak ugyanígy, fehéren tudnak visszanőni, sőt lehet, hogy soha többé nem is fejlődnek ki. Az őszülés során – a színváltozás mellett – kiszélesedik a hajszálak velőállománya és csökken a tincsek vastagsága, rugalmassága is.
Az ősz haj könnyen be is sárgulhat: ez a jelenség a szőke hajúaknál gyakrabban fordul elő, ugyanis a szőkék hajszálai a többi hajszínhez képest fokozottabb vas- és kéntartalommal rendelkeznek; az őszülés során ilyenkor a vas- és kéntartalmú vegyületek sárga színe lesz kifejezettebb az érintett hajszálakban. Kimutatták továbbá azt is, hogy a dohányzás és a légköri szennyezettség is fontos szerepet játszik az ősz haj elszíneződésében.
A korai őszülés lehetséges okai
Az őszülés negyven-ötvenévesen – a férfiaknál valamivel korábban – kezdődik: először a halánték, később férfiaknál a szakáll, végül az összes hajszál deresedni kezd. Ismerünk azonban korai – már a felnőtt élet kezdetén jelentkező – őszülést is, melynek kialakulása örökletes tényezőkre vezethető vissza, de valamilyen betegség is állhat a hátterében, illetve tartósan fennálló magas láz is.
A tartós stressz, a váratlan lelki trauma és a hosszabb időn át fennálló szorongás is elősegítheti az őszülést, továbbá a hajhullást is. Ennek hátterében több, részben még ismeretlen mechanizmus áll. Többek között az, hogy az ún. szimpatikus idegrendszer aktiválódása miatt megváltozik a fejbőr vérellátása és anyagcseréje, emellett az esetleges hormonális hatások is befolyásolhatják a haj színét.
Más vizsgálatok arra derítettek fényt, hogy a tartós stressz felemészti a szervezet B-vitamin-készletét, ezáltal felgyorsulhatnak a bőr öregedési folyamatai, a haj őszülése pedig az átlagosnál korábban következhet be.
Tévhitek az ősz hajjal kapcsolatban
Bár sokszor ilyennek látjuk, de szürke színű haj nem létezik: ilyenkor csupán az őszülésben lévő személy hajában lévő, még eredeti színű és a már kifehéredett szálak egyvelege kelti azt a benyomást, mintha a haj szürkés lenne. Néhány esetben – gyakorlatilag bármely életkorban – természetes ősz csíkok is kialakulhatnak valakinek a hajában, ha az adott területen valamilyen ok miatt zavart szenved a festéktermelő sejtek aktivitása. Ez azonban nem jelenti feltétlenül azt, hogy az illetőnél már elindult az őszülés folyamata, mert a kiváltó tényezők – helytelen, egészségtelen táplálkozás, hirtelen lelki megrázkódtatás – megszűnésével a hajszálak még visszanyerhetik eredeti színüket.
A szakértők egybehangzó állítása szerint biológiai okok miatt nem történhet meg az, hogy valaki nagyon rövid idő, például 10-12 óra alatt teljesen megőszüljön, ehhez ugyanis legalább néhány nap szükséges. Az “egyetlen éjszaka alatt megőszülő” embereknél valószínűleg egy nagyon ritka jelenség zajlik le: lehetséges, hogy az érintettek már régebb óta őszülnek valamilyen mértékben, de többségben lévő színes hajszálaik miatt ez még nem feltűnő. Valamilyen külső tényező hatására azonban hajuk egy adott területen kihullhat, így a már meglévő ősz hajszálak aránya nagyobb lesz, mint az eredeti színűeké; a külső szemlélő számára ilyenkor az őszülés lesz a szembeötlő, és nem a haj ritkulása.
Fontos megemlíteni, hogy a tévhittel ellentétben az őszülés a már kinőtt hajszálakat nem fenyegeti, mivel a melanintermelés elégtelensége esetén csak az adott hajszál töve lesz fehér, illetve a kihullása után a helyébe kinövő újabb szál.
Fontos a fehérjében és a gyümölcsökben dús táplálkozás
A haj egészségének alapja az egészséges és változatos táplálkozás: építsünk be étrendünkbe minél több zöldséget és gyümölcsöt, mivel ezekben elégséges mennyiségben vannak jelen a hajszálak szerkezetét erősítő nitrogéntartalmú anyagok. A haj mintegy 80 százalékát fehérje alkotja, tehát ez az alkotórész kulcsfontosságú az étkezésben.
Ha lehet, kerüljük el a sorozatos hajfestést a nyári és a téli időszakban is, emellett óvjuk hajszálainkat az erős napsütéstől, mert ezek mind olyan külső behatások, amelyek csökkentik a hajszálak ellenálló képességét. Ennek következtében a haj veszíthet fényességéből, hamarabb elkezdhet öregedni, regenerálódási folyamatai pedig lelassulnak.
A H-, a B2-, a B6- és az A-vitamin, valamint a niacin (B3-vitamin) szintén alapvetően szükséges a haj egészségének megőrzéséhez és a hajszálak megfelelő szerkezetének kialakulásához. Figyeljünk rá azonban, hogy ezeket a vitaminokat lehetőség szerint természetes forrásokból és az igényeknek megfelelően fedezzük, mert ez tekinthető a legegészségesebbnek a szervezet szempontjából.
Ha lehet, próbáljuk meg minél inkább csökkenteni a minket érő stressz mennyiségét: hétvégéken és szünnapokon teljesen kapcsolódjunk ki, és időnként a munkahelyünkön is lazítsunk egy keveset.
Összefoglalva elmondható, hogy az őszülés az öregedéssel együtt járó természetes folyamat, amelynek pontos mechanizmusát – a sok megfigyelés ellenére – eddig még nem sikerült minden részletében feltárni. A fehér hajszálak megjelenése nem fordítható vissza, de a megfelelő hajápolási tanácsok betartásával némileg késleltethetjük a folyamatot.
Article source: http://www.origo.hu/egeszseg/20120305-nem-ajanlott-kihuzni-a-feher-hajszalakat-tanacsok-oszules-ellen.html
Hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges.