1896 május 2-án nagyszabású ünnepségekkel kezdődött meg a milleniumi ünnepségsorozat, amikor annak adtak hálát, hogy az Árpád vezette magyarság új hazát talált a Kárpát-medencében.

A finnugrizmus térnyerése miatt sajnos már nem második bejövetelnek beszéltek, mint a magyar történeti krónikák, de ezen kívül számos előnye is volt, a történeti emlékeket megalkotó nagy művészek alkotásaikkal a magyarság keleti eredetére utaltak. Akkoriban még Árpádot és nem Szent István tartották a magyarság első fejedelmének.

Legfontosabb teendők

A honalapítás ezeréves évfordulójának megünneplésének legfontosabb teendőit az országgyűlés az 1896. évi VIII. törvénycikkben a következőkben rögzítette. Felállítják a Városligetnél a honalapító Árpád fejedelem emlékművét és a magyar történelem múltjára utaló jeles alakokat.

Az ország hét különböző pontján, a munkácsi várhegyen, a nyitrai Zobor hegyen, a Morva vizének a Dunába torkolásánál emelkedő dévényi várhegyen, Pannonhalmán, a zimonyi várhegyen, Pusztaszeren és a brassói Czenk hegyen emlékoszlopokat emelnek. Sajnos, a hét emlékműből öt a trianoni döntés miatt idegen kézbe kerültek, ahol többször súlyosan megrongálták azokat. Akkor határozták el, hogy a Budai várban a Nagyboldogasszony templom felállítják Szent István szobrát. Elhatározták továbbá a Szépművészeti Múzeum alapítását. A történeti emlékművek emelése mellett nem feledkeztek el a közoktatásról, az új nemzedékek nevelésről, és előírták, hogy országszerte négyszáz népiskolát állítanak fel.

A milleniumi ünnepségekre alakították ki a Hősök terét, amely akkoriban még a város peremén volt, ahol megörökítették a hét vezért, körben pedig a magyar királyok sorakoztak. Akkor nyílt meg az Ezeréves Országos Kiállítás is az újonnan átadott városligetben, ahol bemutatták az ország néprajzi kincseit. Ferenc József pedig akkor avatta fel a földalattit, amely a Vörösmarty teret és a Városligetet kötötte össze, amelynek teljes hossza 3688 méter volt. Ez volt az európai kontinens első metrója.

Hálaadó mise

Május 3-án hálaadó „Te Deum” misét celebrált Vaszary Kolos esztergomi hercegprímás, aki a következő beszédet intézte:

„…Megtartani, fölvirágoztatni, boldogítani az ősök által elfoglalt és nekünk örökségbe hagyott hazát, ez a nagy és nemes feladat vár, nemzetem, rád. Igaz, a szemhatár kissé borult, de máskor sem volt mindig tiszta fölötted az ég. Sokszor állottál már sírod szélén, s mégis, midőn azt hitték rólad, hogy kiirtottak, te gyarapodtál. Midőn azt vélték, hogy megaláztak, te diadalmaskodtál. Midőn azt gondolták, hogy meggyöngítettek, te erősödtél. Most is, ezer év után nem megfogyva, nem megtörve, hosszú nemzeti életednek nem alkonyán, hanem delén, erőteljesen lépsz át a második évezredbe.”

A Szent Korona „kalandja”

A magyar Szent Koronát június 5-én a Mátyás-templomba akarták átszállítani, egy esemény miatt a szállítás késlekedett, nem nyílt ki a koronát tartalmazó láda zárja. Akorabeli tudósítások így adták közre az eseményt:„Az történt, hogy amikor a koronát tartalmazó ládát – az ország előkelőségei jelenlétében – ki akarták nyitni, Radvánszky Béla* báró beillesztette a nagy kulcsot a zárba, s meg akarta forgatni. Hasztalan próbálkozott, a kulcs nem fordult meg, és hasztalan próbálkoztak a többiek is. Sorra nekifogtak a nagy munkának, hol az egyik erőlködött, hol meg a másik. Radvánszky után apósa, Tisza Kálmán* fogta két kézre a nagy kulcsot, nyomta, rángatta jobbra, balra; de hasztalan. Azután a többiek mind. Szinte beleizzadtak már; vasdarabokat dugtak a kulcs fejébe, s úgy akarták megforgatni, de ez nem sikerült. A méltóságos és a kegyelmes urak egymás után húzták le kezükről a fehér kesztyűt, kinyitottak egy-egy gombot a mentén; annyira belemelegedtek a munkába. Azután előhozták a csatlósokat, komornyikokat, de bizony az ő erőlködésük is kárba veszett.” Végül csak úgy nyílt ki a láda, hogy udvari lakatosok felfeszítették a zárat.

 

OB