Hiába ígérték, nem mentik meg a húsgyárat

Korábbi tervei ellenére a kapuvári önkormányzat mégsem pályázik a tavaly ősszel leállított kapuvári húsgyárat működtető két, felszámolás alatt lévő cég vagyonára.

húsokKorábbi tervei ellenére a kapuvári önkormányzat mégsem pályázik a tavaly ősszel leállított kapuvári húsgyárat működtető két, felszámolás alatt lévő cég vagyonára – erősítette meg Hámori György polgármester (Fidesz-KDNP) az MTI értesülését pénteken.

A polgármester szavai szerint előkészítették pályázatukat, de a munka eredményeként kiderült: – mint mondta – a gyár működtetéséhez milliárdokra volna szükségük, ekkora összeget pedig nem tudnak előteremteni. A városvezető hozzátette: azt tervezték, hogy a védőgázos húsárut előállító Kapuvári Bacon Kft. tevékenységére alapozva, kizárólag a feldolgozásra és a csomagolásra összpontosítva mintegy 140 emberrel indítanák újra az üzemet. Így is “nehéz lett volna a nyereséges működést biztosítani”, de a vágás felújítása esetén “egyértelműen átfordulna veszteségesbe” a működés – hangsúlyozta.

Csak az újraindítás költségeit 1,2 milliárd forintra kalkulálták, miközben Kapuvár idei költségvetése 1,9 milliárd forintos főösszeget mutat. A polgármester hozzátette: tudomásuk szerint van komoly érdeklődő az üzemre, abban bíznak, hogy tartósan üzemeltetni is tudják majd a gyárat.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság a Cégközlönyben közzétett végzése szerint egy szeptember 17-én benyújtott kérelem alapján rendelte el a bíróság a felszámolást. A Kapuvári Hús Zrt. szeptemberben állt le, felszámolását októberben rendelték el. Azóta mindkét társaság elbocsátotta alkalmazottait.

 

Napi Gazdaság – alfahir.hu

Article source: http://alfahir.hu/hiaba_igertek_nem_mentik_meg_a_husgyarat