A szélsőliberálisok legújabb célpontja

Pörzse Sándor: Gigamutyi

Azt azért senki se próbálja beadni nekem, hogy Magyarország két gazdasági zászlóshajója, a MOL és az OTP csak úgy, gesztusból támogatja azt a Bajnai Gordont, illetve alapítványát, aki Vona Gábor mellett Orbán Viktor legnagyobb kihívója lesz közel egy év múlva!

Vona Gábor: A magyar alkat (11.)

A Szent Korona-tan királyfelettisége nagyon fontos volt a történelem során megmaradásunk szempontjából. De! Ettől függetlenül a Koronának mint női szimbólumnak szüksége van a királyra mint férfi szimbólumra, ha teljes szellemi egységet akarunk. Istvánnak és koronájának vissza kell találniuk egymáshoz.

A szélsőliberálisok legújabb célpontja

Tizedik évében jár a Kárpátia zenekar, Petrás János énekes-basszusgitáros március 15-én állami kitüntetést vehetett át. Így egyike lett annak a háromnak, akik ellen fellázadt a liberális közeg. Petrást azonban nem érdekli, mit mondanak róla, neki egy a lényeg: a zenélés, mindörökké.

Gyáva nem a magyarság múltjára

Tartózkodó szavazattal akadályozták meg az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának fideszes, KDNP-s és MSZP-s tagjai, hogy a Jobbik kezdeményezésére a Parlament tárgysorozatba vegye a turáni rokon népek napjáról szóló határozati javaslatot. A gyáva nemmel és az újabb nagykoalíciós összefogással nemcsak egy történelmi lehetőséget szalasztottak el, hanem egy remek esélyt is hazánk keleti kapcsolatainak fejlesztésére.

A csodálatos tésztagyár

Az államtitkár átadta, a sajtó megírta, a Jobbik rákérdezett, a miniszter válaszolt. Ezek alapján minden rendben van a fülöpházai tésztaüzemmel, Fazekas Sándor szerint „magas minőségű és piacképes feldolgozott áru kerül előállításra”. Ha ez így van, mi lehet a magyarázat arra, hogy az állítólag prosperáló üzem zárva van, embert nem látni?

Még drágább az ételünk

Az ár- és belvíz miatt kialakult súlyos helyzet okán egyes élelmiszerek ára az év végére akár száz százalékkal is megemelkedhet. Ismét kevesebb pénz maradhat a zsebünkben.

Anyóspokol politikai hátszéllel?

Sokan ilyen-olyan oknál fogva nem jönnek ki anyósukkal, gyermekük nagyanyjával. Bizonyára sokan kerülnek hasonló, apróbb konfliktusokkal teli élethelyzetbe az országban és oldják meg nyugodt körülmények között. De vajon mi van akkor, ha ez az anyós a helyi önkormányzat befolyásos kapcsolatokkal rendelkező fideszes képviselője? A következő történetből úgy tűnik, hogy abban az esetben egy édesanya könnyen elveszítheti a kisfiát.

Tiszta Amerika: sárga taxik Budapesten

Mint minden, a taxizás is a túlzott liberalizmus áldozata lett, aminek végeredményeként az egyén, a tényleges vállalkozó és a szolgáltatást igénybevevő, az utas vált áldozattá, míg az utazásközvetítő vállalkozások lettek a tényleges haszonélvezők – mondta el a Bar!kádnak Szabó György. A Jobbik fővárosi képviselője, a párt szakpolitikusa szerint az új taxirendelettel az eddig is tisztességes magyar munkavállalóké lesz a piac újra.

A forint ára: mennyit ér a magyar bér?

A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint az átlagos magyar munkavállaló bruttó keresete a 2013. január-februári időszakban havi 223 100 forint volt. Hogy mi mindenre elég 223 ezer forint, illetve ennek a nettója, azt mind tapasztalhatjuk a saját bőrünkön, de mennyi is az annyi külföldön? Mire lenne elég ez az összeg Svédországban? És Csehországban?

Az ellenséges harcos

A bostoni robbantások életben maradt feltételezett elkövetője lapzártánk idején még mindig súlyos állapotban feküdt a Beth Israel Deaconess kórházban a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) közleménye szerint.

Washington ismét retteg – de nem Boston miatt

Miközben a bostoni maratoni versenyen elkövetett merénylet megrázta Amerikát, és az amerikai kormány is megtette az ilyen esetben tőle elvártakat, Washingtont egészen más tartja rettegésben.

Hagyomány és haladás

Illik-e, szabad-e egy romos épületet az eredetihez nagyon hasonló módon újjáépíteni? Szentségtörés-e kétszáz évvel ezelőtti házakhoz hasonlót építeni? Egyesek szerint ez csalás, a Mérmű Stúdió építészei szerint viszont jó, amikor a régi történetek a maiba átfolynak, s az idén Europa Nostra Díjjal jutalmazott Szűcs Endre és Tóth Péter ebben a szellemiségben alkot.

Vendégségben is otthon: Szandzsák

Autonómia elérhető közelségben, szegénység, ámde nyíltszívű emberek a hatalmas hegyek között meseszép vidéken, tiszta vizű folyók partján: ez a dél-szerbiai Szandzsák. A Bar!kád úti beszámolója.

Kalandozó hadjáratok (2. rész)

A magyar kalandozó hadjáratokat számos külföldi forrás és számos magyar monda örökítette meg. Míg a külföldi beszámolók a legtöbb esetben a magyar kudarcokat emelik ki külön hangsúlyt adva a magyarok brutalitásának, addig a fennmaradt magyar történetek egyértelműen a sikereket rögzítették. A magyar mondák több alkalommal a tényleges kudarcot is kitalált eseménnyel próbálták mérsékelni.

Húsvéti határkerülés a Szentföldön

Templomtornyok tucatjai jelölik ki a falvak helyét és figyelmeztetnek bennünket: megérkeztünk a Szentföldre. A hegyek ölelésében fekvő Felső-Háromszéken ugyanis olyannyira megőrződött a katolikus hit, hogy a vidéket ma is így nevezik. Kézdiszentlélek fölött ott van mindjárt Perkő, amely Háromszék Csíksomlyója, de ne tekintsünk olyan messzire, célozzuk meg inkább a Lemhény és Kézdialmás közt félúton fekvő Szent Mihály-templomot, ahol húsvéti határkerülésre készül a két falu népe.

„Itt végződik az én történetem” – Elhunyt Horthy Istvánné gróf Edelsheim-Gyulai Ilona

2013. április 18-án elment nemzetünk utolsó nagyasszonyainak egyike. Élete, lénye, töretlen hite örök példa mindannyiunknak. 95 évesen is gyönyörű, méltóságteljes volt. Gróf Edelsheim-Gyulai Ilona megtért övéihez. Birtokában a bölcsességnek, a földöntúli nyugalomnak, az öröklét méltóságának.

A Bar!kád már digitálisan is megvásárolható, illetve előfizethető a http://www.dimag.hu/magazin/Barikad weboldalon!

alfahir.hu

Ez a bejegyzés közzétéve Egyéb kategória. A következő témákban: permalink.