Rossz nyelvek szerint gondban van a világ zsidósága. Még pontosabban a Norman Filkenstein által holokauszt-iparnak keresztelt része és az azt üzemeltető kompánia. Már csak életkoruknál fogva is, lassan természetes úton távoznak el közülünk az egykori túlélők. Ahogyan azt a közelmúlt történéseiből láthattuk – pl. MÁV beperlése és társai – a könyv népe nem elégszik meg csupán a megemlékezés világméretekben történő kötelezővé tételével, az anyagi kárpótlás – vagy talán a kártalanítás a helyes kifejezés(?) – nagyon is fontos és lényegi részét képezi az ügymenetnek. Furmányos módon mindenféle jogi csűrcsavart igénybe véve talán át lehetne testálni a dolgot valahogy a leszármazottakra, de ez már mindenképpen necces. Sebaj, itt a segítség!
A mindig és mindenhol segítőkész úttörőhöz hasonlóan színre lép Navracsics fő hallja kend, aki a magyar ember találékonyságát ékesen példázva azonnal szállítja, ha tetszik, tálcán nyújtja át az örökös hivatkozási alapot: emlékezzünk a meg nem születettekre! Így aztán a soha véget nem érő történet nagy eséllyel tényleg soha nem fog a végéhez érni, de legalábbis folytatódhat tovább, zavartalanul.
Már megint ez a fránya déja vu érzés! Már megint mások dolgát veszik előre a mienk helyett! Ugye ismerős? Ezt mintha párszor már eljátszották volna velünk!
A hazai parlamentarizmus égisze alatt 2001-ben a FIZESS! vezette be a holokauszt-emléknapot. Kilenc évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a honi politikai osztály végre megemberelje magát és 2010-ben elfogadják a „Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről” címet viselő törvényjavaslatot. Figyelünk ugye? Még véletlenül se kerülhetett bele a Trianon vagy az emléknap kifejezés!
Az is önmagáért beszél, hogy az MSZP ellene foglalt állást arra hivatkozva, hogy a javaslat „rontja Magyarország jó szomszédi kapcsolatait és nem szolgálja a határon túli magyarok érdekeit”. Az MSZP-ből 55-en a nem gombot nyomták meg, az LMP-ből 12-en tartózkodtak. Ennyit a politikai osztályról.
Emlékezzünk a trauma következtében meg nem születettekre! – mondja Navracsics.
A 6, egyesek szerint 7 millióra rúgó Magyarországon elkövetett magzatgyilkosságok (abortuszok) következtében meg nem született magyarokat a jelek szerint – legyen akármilyen színezetű egy kormány a gengszterváltás óta – egyik sem tartotta megemlékezésre érdemesnek! Na, ezek azok a jelzés értékű pillanatok, amelyek önmagukért beszélnek! Mit beszélnek, egyenesen a pofánkba ordítanak, hogy gyerekek, kapjatok már észbe, ezek itt nem a ti embereitek, nem értetek vannak, nem értetek cselekednek!
Nehéz megszólalni ilyenkor. Nem a megemlékezéssel van gondom, hanem az erőteljes egyoldalúsággal és a világméretű kötelezővé tétellel. Amikor megszállnak egy népet és próbálják beletaposni a betonba ezerrel, pláne úgy, hogy a megszálló semmit nem tanul a történelem kétségkívül rendkívül beszédes tanúságtételeiből, akkor annak mindig nagyon rossz vége lesz. Az igazi gondok nem akkor adódnak, amikor megszállnak egy államot, még az is elmegy sok szódával, amikor hosszú időre berendezkednek egy adott idegen területen. A gond ott szokott kezdődni, amikor a bennszülötteknek kiadják ukázba, hogy innentől kezdve – KASZF (Kötelezően Ajánlott Szorgalmi Feladat)-jelleggel, tessék elkezdeni szeretni a megszállót! Na, ilyenkor szakad el a cérna és indulnak el az események a visszafordíthatatlan irányba. Most épp itt tartunk!
Kötelezően kezd el gyászolni a másik, innen több ezer kilométerről jövő nép meg nem születettjeit! A magadéról szó se essen! Ne essen, mert nem eshet!
A megcsonkított hazádról is maximum otthon, zárt ajtók mögött emlékezhetsz, lehetőleg úgy, hogy másokat ne zavarjon, mert még elvisz a rendőr csendháborításért!
Ugye érezzük, hogy itt valami nagyon nagy baj van?!
Szolgalelkűség? Komprádor burzsoázia? Ismét a szörnyű párhuzam az, ami kijózanítóan hat ránk, amikor ennek a teljesen alkalmatlan politikai osztálynak a gonoszságával szembesülünk.
Igen, gonoszak ők, mert tudatosan ártanak!
Navracsics kijelentése a holokauszt miatt meg nem születettekről és a róluk történő megemlékezéséről olyan a magyar ember számára, mintha sót hintenének a sebre. Ha a mindenkori magyar kormány tagja kiáll a nép elé és azt mondja, kinevezem ezt és ezt a napot a több millió abortusz következtében meg nem született magyarokra való emlékezés napjának, és utána mondja a holokauszttal kapcsolatban meg nem születettekről, amit mond, még aszondom, rendben van. De nem így történt.
Megint sehol nem vagyunk! Mintha sem mi, sem a mi meg nem születetteink, nem is léteznénk! Az abortusz miatt meg nem születettek, meg nem születhettek valóban nem léteznek, de amikor nemhogy az írmagjukat – hiszen azt már rég kiirtották –, de még az emléküket is ki akarják törölni, töröltetni velünk, akkor az felülmúl mindenféle sötét jövőt vizionáló hálivúdi eksön múvit. A valósághoz képest a legnagyobb írók és rendezők is csak kifutófiú szintű gyakornokok csupán.
Idegen szívű, idegen lelkű, de még nevében is sokszor idegen hangzású hatalomkufárok zsarnokoskodnak a magyar nemzeten, mételyezve, megmérgezve még a gondolatainkat is. Toleranciáról, megértésről, a másikért való kiállásról, segítőkészségről, szolidaritásról papolnak naphosszat, csak éppen a sajátot hagyják, a szó legszorosabb értelmében veszni. Miközben azt szajkózzák, hogy mindenkit megvédenek, aközben odáig fajulnak a dolgok, hogy lassan tőlük kell mindenkit megvédeni! Legyünk minél kevesebben, hiszen kell a jó adottságú terület másnak!
Szaniszló Ferencet a minap összeesküvés-elméletek gyártásával ostorozta a fősodratú médiában a politikai osztály úgy össznépileg. Érdekes módon a tévés újságíró által elmondottak lassan, de annál biztosabban a szemünk előtt kezdenek valósággá válni, akármennyire nem akar tudomást venni erről a nyakunkba ültetett sajátos összetételű politikai tömörülés. Ráadásul, hogy tetézzük a bajt, a nép is kezdi törölgetni csipás szemeit, és lőn világosság, elkezdünk látni. És amit látunk, az bizony nagyon nem tetszik.
A fiatalabb korosztályok, de még a középkorúak is, akik még nem is éltek a második világháború idején, nem érzik magukénak, hogy ők bármiért is kártérítéssel tartoznának. Miért is? Ha a gyermekek nem felelősek az apák bűneiért az egyik oldalon, akkor a másik oldalon sem! Vagy mégis?
Arra viszont nagyon oda kell figyelnünk, nehogy felnőjön egy olyan nemzedék a világban, aki természetesnek veszi, hogy valamilyen nagyon régen történt eseményre hivatkozva, nekik alanyi jogon bármiféle pénz járna a világtól. Mindenkitől mindig és mindenhol, történjék bármi.
Folyton a nagy francia elsötétedés vívmányaival példálóznak a kisember számára. A hatalmi ágak szétválasztása, szabadság, egyenlőség, testvériség! A legfontosabbat, az emberiség letaszajtását szakrális talapzatáról rendre elfelejtik hozzátenni, igaz ezt nem is lehet vívmányként kezelni, ez inkább az istencsapás kategóriába sorolandó.
Azzal, hogy egy népet senki által fel nem hatalmazva önkényesen a világ többi népe fölé emelnek, világméretű és örökké tartó adófizetéssel mintegy hivatalossá téve és „szentesítve” ezt a status quo-t, akarva-akaratlanul, a világon mindenütt végképp, és visszafordíthatatlanul közutálatnak teszik ki a könyv népét. Most, hogy a „magyar” miniszterelnök-helyettes leszállította az életre szóló, ha tetszik örökös hivatkozási alapot az örökké tartó sarcfizetésre, a bér- és adósrabszolgaság mellett immáron az emberi lelkek rabszolgasorba taszítása is egyértelművé vált mindenki számára.
Na, ezt mondjátok el a fiaitoknak, a lányaitoknak, és mindenkinek, aki (még) él és mozog e lángoktól ölelt kis hazában!
Isten áldja Magyarországot!
1 öntudatos pécsi polgár
Nemzeti InternetFigyelő
div { margin-top: 1em; }
]]>
Kategória: Publicisztika
Links
Article source: http://internetfigyelo.wordpress.com/2013/04/17/soha-veget-nem-ero-tortenet/