Magyarországon jelenleg 4500 vállalat tulajdonosai között vannak offshore tulajdonosok, ebből 1500 cég köthető Ciprushoz. Az utóbbi években ugyan folyamatosan csökkent az ilyen vállalatok száma, de nem látványosan – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból.
2011-ben a Magyarországon bejelentett ciprusi érdekeltségű vállalatok az Opten adatai szerint több mint 800 milliárd forint árbevételt produkáltak. Kétharmaduk adózás előtti eredménye negatív volt, így adófizetési kötelezettségük összességében sem érte el a 3 milliárd forintot.
A hazai adóhivatal elől azonban nem tudnak teljesen előrejtőzni: személyi jellegű ráfordításuk közel 80 milliárd forint, aminek jelentős része szintén az államkincstárt gazdagítja.
A nemzetközi adóoptimalizálás az Európai Unión belül a tőke szabad áramlásának köszönhetően legális folyamat. Az adóparadicsomok azonban ezt az irányelvet és az anonimitást összességében a tagállamok rovására használják ki – nem véletlenül próbálja az EU normalizálni a helyzetet.
Ha a ciprusi kormány elfogadja az új illetékekre tett javaslatot, az 1500 magyar érdekeltségű ciprusi vállalat kint lévő pénzeszközeinek akár 9,9 százalékát is elveszítheti egyik napról a másikra. Ez várhatóan a ciprusi offshore cégek számának jelentős csökkenéséhez vezet, de az ez által kiváltott tőkemozgásoknak továbbra sem Magyarország lesz az elsődleges célpontja.
A legnagyobb ciprusi érdekeltségű hazai cégek*
* 2011-es záró beszámolók alapján