Tízből hét munkáltató szabálytalankodott

2011-ben a munkáltatókat érintő jogsértési arány 57 százalékon állt, a szabálytalanságot elszenvedő munkavállalók aránya csupán 50 százalék volt. Ez az arány nőtt meg 2012-ben, amikor az ellenőrzött munkáltatók csaknem 70 százalékánál találtak munkaügyi jogsértéseket – közölte Gedeon András, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) munkavédelmi és munkaügyi sajtóreferense hétfőn.

A tavaly feltárt jogsértéseket elkövető 19 080 munkáltató közül 3375 vállalkozással szemben alkalmaztak a munkaügyi felügyelőségek munkaügyi bírságot, összesen több mint 648 millió forint összegben.

Az NMH az ellenőrzések során elsősorban a munkaszerződés, illetve a bejelentés nélküli foglalkoztatás feltárására, a munkavállalók anyagi biztonságát, megélhetését érintő jogszabályok megtartására és a munkaügyi előírások végrehajtását szolgáló tájékoztató és felvilágosító tevékenységre helyezett nagyobb hangsúlyt.

Az elmúlt években folyamatosan csökkenő mértékű, de még mindig kiemelkedő szabálytalanság volt a feketefoglalkoztatás. A főbb munkaügyi jogsértéssel érintett munkavállalók 11 százaléka munkaszerződés és bejelentés nélkül dolgozott, több mint 12 ezer munkavállalót foglalkoztattak feketén.

A feketemunkások többsége az építőiparban dolgozik

2012-ben a feketefoglalkoztatás a legtöbb esetben a bejelentés elmulasztását jelentette. Kisebb mértékben ugyan, de szintén jelen van az idénymunkával, alkalmi munkával összefüggő bejelentés nélküli foglalkoztatás és a munkavállalók munkaszerződés nélküli foglalkoztatása. Az adatok tanúsága szerint az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény szélesítette a szabályosan foglalkoztató vállalkozások körét.

Tavaly a feketemunkások ötöde esett az építőipari vállalkozásokra, igaz, az ellenőrzések 14 százalékát is ebben a szektorban végezték. A feldolgozóiparban és a kereskedelmi vállalkozások körében emelkedett a feltárt feketefoglalkoztatás mértéke. A személy- és vagyonvédelmi tevékenységet végző cégeknél nem volt jelentős változás, ez az ágazat adta 2012-ben a feketemunkások 23 százalékát, azaz a 2011. évihez képest ugyan csökkenés figyelhető meg, de az előző esztendőhöz hasonlóan ez a “legfertőzöttebb” ágazat.

Javulás a vendéglátásban volt, ahol a 2011-es évhez képest alacsonyabb arányú volt a munkaszerződés és bejelentés nélküli foglalkoztatás aránya, igaz, majdnem minden ötödik ellenőrzést ebben az ágazatban végezte a munkaügyi hatóság.

A munkaidő-nyilvántartás hiányával, vagy adatainak valótlan rögzítésével több mint 20 ezer munkavállalónál találkoztak a munkaügyi felügyelők, ez 2011-hez képest növekedés. A munkabérrel kapcsolatos jogsértések mértékét jól mutatja, hogy az összes szabálytalansággal érintett foglalkoztatott több mint negyedét érintette a vizsgált időszakban. Változatlanul jelentős mértékben előforduló munkaügyi szabálytalanság a munkaviszony megszűnésekor, illetve megszüntetésekor kiállítandó igazolások kiadásának elmulasztása vagy késedelme, valamint a munkabér elszámolásának hiányossága.

Article source: http://hu.origo.feedsportal.com/c/33150/f/622409/s/29b07d61/l/0Lvallalkozoi0Bnegyed0Bhu0Cvnegyed0C20A130A3180Ea0Emunkaltatok0E70A0Eszazalekanal0Etalaltak0Eszabalytalansagot0Eaz0Eellenorok0Bhtml/story01.htm

Kategoriák: Egyéb kategória. Cimke . Könyvjelzők: permalink.