Két zokni és egy második esély - Zoltán randizni kezd

Férfi problémák

Zoltán negyvennyolc éves volt, amikor először próbált újra randevúra menni. A felesége három éve elköltözött, a gyerekek kétlakivá váltak, és a vasárnapi húsleves után rendszeresen az üres székeket bámulta. Eleinte úgy gondolta, jó lesz ez így – csak ő, a csend, meg a laptop. Aztán egy este észrevette, hogy a YouTube ajánlásai már kizárólag gombapaprikás recepteket és „hogyan szereljük meg a szivárgó csapot” videókat dobálnak neki. Ráébredt: valamit nagyon újra kell kezdeni.

Az első akadályt a ruhásszekrény jelentette. Zoltán döbbenten konstatálta, hogy 90%-ban olyan pólói vannak, amiken valamilyen elhalványult felirat szerepel: „Futóbajnok 2002” vagy „Apák napi buli – 2015”. Végül talált egy viszonylag ép inget, és egy pár nem teljesen eltérő színű zoknit is. Készen állt.

A társkereső regisztráció közben háromszor akart kilépni. Aztán rávette magát: „Legfeljebb hülyét csinálok magamból. Az legalább valami.” A profilját így zárta: „Nem vagyok herceg, de van jogsim és saját villanyszerelőm. A kávét feketén, a humort szarkasztikusan szeretem.”

Az első randi egy parkban volt, egy online megismert hölggyel, aki három évvel fiatalabb és háromszor magabiztosabb volt nála. Zoltán izzadt, bakizott, leöntötte magát kávéval, majd a végén megpróbált úgy elköszönni, hogy „örülök, hogy túl vagyunk rajta”. És mégis: kaptak egy második esélyt. Talán azért, mert nevetni tudtak rajta.

A harmadik találkozásnál már szóba hozta, hogy néha a stressz miatt a férfi potencia néha cserben hagyja. A nő csak mosolygott, és megjegyezte: „Akkor szerencse, hogy nem a testedért találkoztunk.”

Zoltán ma már nem akar tökéletesnek tűnni. Rájött: negyven felett nem kirakatot keres az ember, hanem társaságot a hétköznapokhoz. Együtt röhögni a bénázásokon, és nem szégyellni, hogy két zokni sose egyforma.

Megosztás