Balog visszakérte Szaniszlótól a Táncsics-díjat

Az emberi erőforrások minisztere a Szaniszló Ferencnek írt levél másolatát egyúttal közzétette saját honlapján. A tárca vezetője azt írta: “2013. március 15-e alkalmából Táncsics-díjat adományoztam Önnek a Magyar Újságírók Közössége felterjesztése alapján. Döntésemmel elsősorban azt a munkát szándékoztam elismerni, melyet külpolitikai újságíróként v Olvasson tovább →

Őrizetbe vették a magyar hokiválogatott kapusát az USA-ban

A magyar szövetség (MJSZ) értesülése szerint a játékos már szabadlábon van, és szeretne minél előbb visszatérni Budapestre. A Gwinnett Daily Post című lap cikkét a prohockeynews.com vette át. Az újság azt írja, hogy Hetényi még vasárnap hajnalban, egy helyi bárban fogdosott egy pincérnőt, illetve Amerika-ellenes és rasszista megjegyzéseket tett. Az East Coast Hockey Lea Olvasson tovább →

Tolvajok nehezítik az ár- és belvízvédelmi munkálatokat

Lovas Attila tájékoztatása szerint a belvízi védekezést több helyen is rongálás okozta károk akadályozzák, míg a tiszaroffi árapasztó tározó három zsilipéről a hétvégén lopták el ismeretlenek a zsiliptáblák emelőberendezéseit. A sürgős kárelhárítást a vízügyi szakemberek elvégezték, de véglegesen csak később, jelentős költséggel állíthatják helyre a s Olvasson tovább →

Kevés bevételt hozhat az újabb javaslat

Az új terv alapján a 20 ezer euró alatti összegekre semmilyen, a 20-100 ezer euró közötti összegekre 6,75 százalékos, 100 ezer euró felett pedig 9,9 százalékos egyszeri illetéket vetnének ki a ciprusi bankbetétekre. Hírügynökségi források szerint a 20 ezer eurós alsó illetékhatár bevezetése 300 millió euróval kisebb bevételt eredményezne az előírtnál. A jegybankeln Olvasson tovább →

„Az egész teremtett világ őrzője leszek”

Véget ért kedd délelőtt a Vatikánban az új katolikus egyházfő, Ferenc pápa péteri szolgálatának kezdete alkalmából tartott szabadtéri mise. Ferenc pápa megáldotta a Szent Péter téren összegyűlt mintegy százezer embert, majd kíséretével fél tizenkettő körül visszavonult a Szent Péter bazilikába, ahol fogadja a beiktatásán megjelent politikai vezetőket, köztük 31 Olvasson tovább →

Merényletsorozat Nigériában

Hírügynökségi jelentések szerint a város egyik buszparkolójában öt nagy erejű robbanás történt. A robbanószerkezetek több autóbuszban súlyos károkat okoztak és legkevesebb 25 embert megöltek. A merényletsorozatra abban a városrészben került sor, ahol elsősorban az ország déli részéből érkezett keresztények laknak. Nigéria többnyire muzulmánok lakta északi, illet Olvasson tovább →

Tovább marad két magyar csoport Afganisztánban

Ennek értelmében a Magyar Honvédség Mi-17-es Légi Tanácsadó Csoportja és a Kabuli Nemzetközi Repülőtér Őr és Biztosító Kontingense (MH KNR ŐBK) folytatja afganisztáni munkáját. A kabuli repülőtér védelmét ellátó MH KNR ŐBK mandátumát október 1-éig hosszabbították meg. A mintegy 230 katonából álló kontingens a Magyar Honvédség legnagyobb létszámú missziós Olvasson tovább →

Királyi pátens szabályozná a brit sajtóetikát

David Cameron konzervatív párti miniszterelnök a megállapodást ismertetve hétfő este a brit parlament alsóházában kijelentette: a konzervatívok számára fontos volt – és ezt sikerült is elérni -, hogy az új szabályozás ne öltse külön sajtótörvény formáját, mert az “veszélyes lehetőséget” teremtene a politikusok beavatkozására a sajtó tevékenység Olvasson tovább →

Átfogó vizsgálatot indít az ombudsman

Ennek érdekében az alapvető jogok biztosa felkéri azokat, akik úgy érzékelték, hogy a hatóságok tevékenysége vagy mulasztása következtében sérültek alkotmányos jogaik, e-mailben (panasz@ajbh.hu), levélben (1051 Budapest, Nádor u. 22.) vagy személyesen forduljanak az ombudsman hivatalához – olvasható a közleményben. A múlt hét csütörtökön kezdődött havazás é Olvasson tovább →

Magyar katonák indulnak Maliba

A kibocsátó ünnepségen Domján László vezérőrnagy, az MH ÖHP parancsnoka hangsúlyozta: a magyar katonák ismét részt vehetnek egy válság megoldásában, hogy megóvják a civil lakosságot. Egy tiszt február 27. óta már Maliban van, ő összekötő feladatot lát el a nemzetközi parancsnokság és a műveletben résztvevők között. Kedden indul útnak három katona, aki az MH e Olvasson tovább →

Hosszabbításban nyert a Dunaújváros

MOL Liga, döntő, 4. mérkőzés:HSC Csíkszereda (romániai) – Dab.Docler 2-3 (0-1, 0-0, 2-1, 0-1) – hosszabbítás után —————————————————————– gól: Fadrny (46.), Kmit (51.), illetve Galanisz (1.), Tőkési (52.), Peterdi (62.) Az egyik csapat negyedik Olvasson tovább →

Börtönbe került három olasz képviselő

Nicola Cosentino – a korábbi miniszterelnök, Silvio Berlusconi bizalmasa – péntek óta a nápolyi Secondigliano büntetés-végrehajtási intézet “lakója”. Az egykori parlamenti képviselő az új törvényhozás megalakulásának a napján jelentkezett a hatóságoknál. Az ügyészség azzal gyanúsítja, hogy együttműködött a Camorrával, a szervezett bűnözés Olvasson tovább →

Már nincs elzárt település

Újabb rekord dőlt meg Megdőlt az országos hőmérsékleti minimumrekord vasárnap: Vásárosnaményban mínusz 18,2 Celsius fokot mértek – tájékoztatott az Országos Meteorológiai Szolgálat. A korábbi, március 17-i országos rekord 1964-ben Miskolcon volt, mínusz 15,4 Celsius fokos értékkel. Megdőlt a budapesti rekord is, mínusz 7,1-ot mértek Budapest Lőrincen és Ferihegye Olvasson tovább →

Ferenc pápa első Úrangyala imája

A hatalmas tömeg tetszését kiváltva az egyházfő a hagyományoktól eltérően nem előre megírt szöveget olvasott fel, hanem rögtönözve beszélt Isten bűnmegbocsátó hatalmáról. – Egy kevés irgalmasság megváltoztatja a világot. Ezáltal igazságosabb és kevésbé hideg lesz a világ. Az Úristen nem fárad bele abba, hogy megbocsásson nekünk. A probléma abban áll, hogy ne Olvasson tovább →

Netanjahu megállapodott a kormányalakításról

Benjámin Netanjahu miniszterelnök találkozott Simon Peresz elnökkel, hogy tájékoztassa arról, képes és készen áll a kormány megalakítására – adta hírül közleményben az elnöki hivatal. A Netanjahu vezette Likud-Jiszráél Béténu pártszövetség pénteken írta alá a koalíciós megállapodást a Bájt Hajehudi (Zsidó Otthon) és a Jes Atíd (Van Jövő) párttal. A ce Olvasson tovább →

Simán győzött a Real Madrid

Primera División, 28. forduló: Real Madrid-Real Mallorca 5-2 (1-2) korábban: Getafe-Athletic Bilbao 1-0 (1-0) Real Sociedad-Valladolid 4-1 (3-0) később: Valencia-Real Betis 22.00 pénteken játszották: Deportivo La Coruna-Celta Vigo 3-1 (1-0) vasárnap: Málaga-Espanyol 12.00 Sevilla-Real Zaragoza 17.00 Osasuna-Atlético Madrid 19.00 FC Barcelona-Rayo Vallecano 21.00 Granada-Levante 21.00 Ar Olvasson tovább →

Jégbordás útszakaszok, komoly gondok az M1-esen

Tartalom: Általános információk (időjárás, autópályamatrica, kimentettek)Nagyobb fennakadásokVonatközlekedésMegyei helyzetHatárátkelők Időjárás – Megdőlt a napi országos hidegrekord, marad a hűvös idő Szombatra virradóra Nyírlugoson mínusz 14,2 Celsius-fokot mértek, ezzel megdőlt a napi minimumhőmérsékleti rekord. Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint Olvasson tovább →

Két kosármeccs is elmarad a havazás miatt

A miskolci klub vezetése úgy döntött, tekintettel a továbbra is bizonytalan, nem biztonságos útviszonyokra nem indítja útnak csapatot Pöstyénbe. “Amennyiben normalizálódik a helyzet és garanciát látunk arra, hogy időben meg is érkezhetünk a mérkőzés helyszínére vasárnap vagy hétfőn készen állunk arra, hogy pótoljuk az elmaradt találkozót” – olvasha Olvasson tovább →

Megalakult az új kínai kormány

AAz államtanács (kormány) tagjaira az új miniszterelnök, Li Ko-csiang személyre szólóan tett javaslatot, majd a csaknem 3000 képviselő megválasztotta őket. Köztük a miniszterelnök-helyetteseket, a velük egyenrangú államtanácsosokat, a minisztereket, valamint a Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság elnökét, a központi bank kormányzóját és a számvevőszék elnökét. A Olvasson tovább →