Újabb pápaszemes pingvinek érkeztek Szegedre

Közel egy év telt el azóta, hogy első ízben fogadott a szegedi
állatkert pápaszemes pingvineket (Spheniscus demersus). Az üvegfalú
medencéjű pingvinházban bemutatott madarak azóta a látogatók
kedvenceivé váltak, és az állatkert munkatársai is kitanulták
gondozásukat, megfelelő tapasztalatokat szereztek ahhoz, hogy
növelni merjék a csapatlétszámot.

Rögtön az érkezés után – egy magával hozott betegségben — egy
pingvin elpusztult, és nyáron a madármalária is – amelyre az északi
féltekén élő madarak immunisak, a déliek viszont nem – elvitt egy
példányt. A betegség terjedését gyógyszeres kezeléssel sikerült
megállítani, és a többi madár egészséges maradt.

A pingvincsapat fiókái elnyerték felnőttkori színezetüket, és
kialakultak a párok is, amelyek — a gondozók reményei szerint –
idővel tojásrakásba kezdenek.
Szeptember elején négy újabb pingvin érkezett, ezúttal
Franciaországból. A még ismeretlen nemű madarakat egyelőre a házban
tartják, külön etetik őket, majd idővel elkezdik az
összeszoktatásukat a csapat többi tagjával. A négy fiatal pingvin
közül hármat Franciaországban gondozók neveltek fel, ami meg is
látszik szelíd viselkedésükön, sőt egyikük kifejezetten szereti a
simogatást.

A pápaszemes pingvinek a pingvinfélék családjának egyik legkisebb
termetű képviselői — testhosszuk 40-60 centiméter, tömegük 2-4
kilogramm -, Dél-Afrika partvidékén élnek, így a Szegedi
Vadasparkban is tarthatók anélkül, hogy rendkívül költséges hűtést
kellene alkalmazni. Egyetlen különleges igényük az eleségül kapott
hering.

A faj magyar nevét a madarak szeme fölött megfigyelhető csupasz,
rózsaszínű bőrfelületről kapta, amely a testhőmérséklet
szabályozásában játszik fontos szerepet.

Az elmúlt száz évben a pápaszemes pingvinek állománya tizedére
csökkent. Ennek oka, hogy az emberek tömegével gyűjtötték be
ízletes tojásaikat, illetve a telepeken képződő guanó megszerzése
érdekében zaklatták a madarakat.

Article source: http://www.metropol.hu/mellekletek/tudomany/cikk/936870