Elbúcsúztatták Armstrongot

Búcsút vettek csütörtökön az amerikaiak Neil Armstrongtól, az elsőként Holdra lépett űrhajóstól a Washington Nemzeti Katedrálisban rendezett gyászmisén.

A székesegyházban összegyűlt mintegy 2500 gyászoló között volt az Apollo-11 legénységének két másik tagja, Michael Collins és Edwin „Buzz” Aldrin, valamint John Glenn volt szenátor, az Egyesült Államok harmadik asztronautája, aki elsőként repülte körbe a Földet.
    
Armstrong 1974-ben megajándékozta a katedrálist egy holdkőzettel, amely a templom egyik színes üvegablakába ágyazva őrzi az űrhajós emlékét.
    
Charles Bolden, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) vezetője, egykori űrhajós hangsúlyozta, hogy alázatossága és bátorsága Armstrongot “a csillagok fölé emelte”.
    
Barack Obama amerikai elnök levelében méltatta a 82 esztendős korában elhunyt űrhajóst, akinek a “Hold felszínen hagyott lábnyoma egyedül ahhoz a rendkívüli lenyomathoz hasonlítható, amelyet az űrhajós hagyott az amerikai nemzet szívében”.    

Az augusztus 25-én elhunyt Armstrong 1969. július 20-án lépett a Hold felszínére. Zárt körű temetési szertartását Ohióban tartották meg.

MTI – barikad.hu

Article source: http://barikad.hu/elbucsuztattak_armstrongot-20120913