Móricz díszpolgár lett Leányfalun

A gesztussal az író emléke előtt kívántak tisztelegni halálának 70.
évfordulója alkalmából — mondta el Nyíri Csaba polgármester
hétfőn.

“Személye meghatározó volt a település életében — emlékét ma utca-
és iskolanév őrzi -, mint ahogy Leányfalu is kiemelkedő jelentőségű
hely volt Móricz számára” — fogalmazott Nyíri Csaba. Móricz
Zsigmond Leányfalun írta többek között a Légy jó mindhalálig című
regényét, az Erdély trilógiát, az Életem regénye című
önéletleírását, de itt született a Napló is. Leszármazottai ma is
abban a házban élnek, amely az író által az 1900-as évek elején
vásárolt telken épült fel, és ahová 1936-ban költözött véglegesen.
Itt élt például az író két lánya, Lili és Virág, ma pedig unokája,
Kolos Virág és családja lakja a házat, de megfordult Leányfalun az
író fogadott fia, Móricz Imre is — mutatta be a település és az író
kapcsolatát a polgármester. A posztumusz díszpolgári cím
adományozásáról április 24-én döntött a testület, az ünnepélyes
aktusra pünkösd vasárnapján került sor, ahol a család nevében Kolos
Réka, Kolos Virág és Móricz Imre, valamint az író dédunokája, Rindt
Kata vette át a díszoklevelet. “

“Az írófejedelem egyben Pócsmegyer díszpolgára is lett, hiszen a
két település a múlt század közepéig összetartozott, és Móricz a
pócsmegyeri református templomába járt, ahol a presbiterek padjában
volt helye, édesanyja, Pallagi Erzsébet pedig a pócsmegyeri
temetőben nyugszik” — tette hozzá a polgármester. Az idei év ünnepi
eseményei sorában június 30-án kerül sor a Móricz Zsigmond Társaság
ünnepi közgyűlésre Leányfalun, szeptember 8-án Bogárdi Szabó
István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke emlékezik az
íróra a pócsmegyeri templomban ünnepi istentisztelet keretében, és
szeptemberben rendezik meg az országos Móricz-prózamondó versenyt a
leányfalui általános iskola szervezésében — hívta fel a figyelmet a
településvezető.

Nyíri Csaba elmondta: kéréssel fordultak Tarlós István
főpolgármesterhez, hogy az író halálának évfordulóján, szeptember
5-én ismét a helyén állhasson a főváros egyetlen egészalakos
Móricz-szobra, melyet a 4-es metró építése miatt kellett
eltávolítani a Villányi út és a Móricz Zsigmond körtér sarkáról.

Article source: http://www.metropol.hu/kultura/cikk/892726