További gyengítik az eurót az uniós gondok

A várakozások szerint az euró/dollár árfolyam, amely a hét második felében az 1,311 és 1,317 közötti sávban mozgott, akár már a jövő héten 1,3 alá süllyedhet, sőt egyes előrejelzések szerint néhány hónapon belül az 1,2-es szint is elérhető.

A múlt hét egyik negatív meglepetése az amerikai munkaerő-piaci adat volt – a nem mezőgazdasági szektorokban 115 ezerrel nőtt az álláshelyek száma, szemben a 165 ezres elemzői konszenzussal. Az adat közzététele után, magyar idő szerint pénteken délután az euró/dollár 1,311 alá – heti mélypontra – süllyedt. Európában eközben a hét eleji gyenge makroadatok mellett a francia, illetve a görög választások eredménye is fokozta a bizonytalanságot.

Dollárba menekülnek

A dollárt azért nem gyengíti egy-egy kedvezőtlen amerikai hír sem, mert az amerikai pénz – a befektetők végső menedéke lévén – a kockázatvállalási hajlandóság aktuális szintjét mutatja. Ha a globális gazdaság jól teljesít, a dollár gyengül, ha pedig stabilitási problémák mutatkoznak – amilyen például az eurózóna adósságválsága -, akkor erősödik.

A közös európai pénz a Bloomberg összesítése szerint az elmúlt 12 hónapban 6,5 százalékkal gyengült, ezzel a 10 vezető deviza közül a leggyengébben szerepelt. A dollár és a jen ez alatt az idő alatt 6,4, illetve 6,2 százalékkal erősödött. A féléves mutatók valamelyest eltérő képet mutatnak: az euró 2011. november eleje óta 3,9 százalékkal, a jen 1,3 százalékkal gyengült, miközben a dollár 1,5 százalékkal erősödött.

Normális folyamat

Az euró gyengülése teljesen normális közgazdasági következménye az Európai Unióban kialakult viszonyoknak – magyarázta Ruzsonyi Ákos, a Commerzbank üzletkötője. A gazdasági helyzet bizonytalan, a kilátások borúsak, a költségvetések rendbetétele egyre nagyobb gondot okoz, az államadósság több országban fenntarthatatlan vagy nehezen fenntartható szintre emelkedett. Mindehhez hozzájárul a döntéshozás nehézkessége, és sok tekintetben hátrány a fiskális unió hiánya is – sorolta a szakember.

A gyenge euró ugyanakkor nem feltétlenül hátrány, az exportbevételek ugyanis így nőnek, ami az exportorientált gazdaságoknak kifejezetten kedvez.

Ruzsonyi Ákos szerint középtávon nem valószínű, hogy gyors megoldást találnak az eurózóna problémáira, ennek megfelelően a dollár további erősödését valószínűsíti a közös európai pénzzel szemben.

Az euró gyengülésére számít Soós Róbert, az XTB Magyarország vezető elemzője is. A szakember szerint az 1,2990-es – technikai szempontból erős támasznak számító – szint a jövő héten elérhető. Ez alatt a szint alatt szerinte az árfolyammozgás meglehetősen kiszámíthatatlan.

Article source: http://hu.origo.feedsportal.com/c/33150/f/622409/s/1f261c70/l/0L0Sorigo0Bhu0Cgazdasag0C20A120A50A80Edevizapiaci0Eelemzes0Etovabb0Egyengulhet0Eaz0Eeuro0Ea0Edollarral0Eszemben0Bhtml/story01.htm