Újabb mentőcsomagra szorulhat Görögország

Görögország hivatalos ellenőrei szerint 2015-től újabb, immár harmadik mentőprogramra is szükség lehet, legalább 50 milliárd euró erejéig.

Görögország hivatalos hitelezői és ellenőrei szerint 2015-től újabb, immár harmadik mentőprogramra is szükség lehet, legalább 50 milliárd euró erejéig.

GörögországMiután az euróövezet a múlt héten jóváhagyta a második, 130 milliárd eurós finanszírozást Görögország számára – az első, 110 milliárd eurós programot 2010. májusban hagyták jóvá -, az Európai Bizottság, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Központi Bank szakértői a legutóbbi görög jelentésükben úgy vélték, hogy az eddigi támogatásoktól Görögország még nem feltétlenül lesz képes visszatérni a tőkepiacra önálló finanszírozásért. Ezért a 2015-20-as időszakra várhatóan további, 50 milliárdos hitelkeretet kell kidolgozni a számára – ekképp summázta saját értesülése alapján a Der Spiegel német hírmagazin vasárnap a “trojka” beszámolóját. A német hírmagazin honlapján hozzátették, hogy a jelentés végső változatából kihagyták ezt az előrejelzést, éspedig a német kormány nyomására.

A múlt héten jóváhagyott mentőprogramot 107 milliárd eurós adósságkönnyítés is kíséri – mint feltétel – Görögország számára: ebben a részvételt a görög állampapírok jelentős részét jegyző magán kereskedelmi bankoktól várják, úgy, hogy a görög tartozást a bankok új kötvényekre válthatják, amelyeknek a névértéke az eredetieknek átlagosan a 46,5 százaléka lesz, és a kamatuk is kisebb lesz az eddiginél.

Az EU statisztikai hivatalának utolsó adata szerint Görögország kormányzati adóssága 347,2 milliárd euró volt tavaly a harmadik negyedév végén, ez a GDP 159,1 százalékának felelt meg. Az adósságból mintegy 200 milliárddal magán hitelezőknek tartozik Görögország.

 

MTI – barikad.hu

Article source: http://barikad.hu/ujabb_mentocsomagra_szorulhat_goeroegorszag-20120304

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .