Kommandósokkal fogták el az áfacsaló gabonakereskedőt

Több tíz milliós, gabonakereskedelemmel kapcsolatos áfacsalás elkövetőjét vették őrizetbe a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói Komlón – közölte a NAV vasárnap. A bűncselekménnyel gyanúsított férfi – több fiktív céget felhasználva – a gyanú szerint csaknem 180 millió forint értékben adott el gabonát baranyai mezőgazdasági cégeknek.

A NAV adatai szerint különböző helyekről szerezte be az árut, a vásárlást fiktív számlákkal igazolta, majd valótlan adóbevallást tett. A gabonacsalás értelmi szerzője az áfacsalás következményeit úgy akarta elkerülni, hogy egy lekötelezettjét tette meg ügyvezetőnek az egyik cégben, őt a NAV nyomozói szintén elfogták.

A nyomozás eddigi adatai szerint a bűncselekménnyel az államháztartásnak több mint ötvenmillió forintos adóhiánya keletkezett – mondta Ifkovics Andrea, a dél-dunántúli regionális bűnügyi igazgatóság sajtóreferense. A gyanúsítottat több erőszakos bűncselekmény miatt már ismerték a nyomozóhatóságok.

A sajtóreferens azt mondta: a házkutatásnál tartani kellett attól, hogy fegyvert használ, ezért a pénzügyi nyomozók a kommandósok segítségét kérték az akcióhoz. A lakásban fegyvert nem, de kábítószergyanús anyagot találtak. A régió bűnügyi igazgatósága indítványozta a férfi előzetes letartóztatását.

Article source: http://www.origo.hu/itthon/20120304-otvenmillio-forint-afat-csalt-a-gabonakereskedo-akit-orizetbe-vettek-a.html

Kategoriák: Egyéb kategória. Cimke . Könyvjelzők: permalink.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .