Hazugságra utasította legénységét a Costa Concordia kapitánya

További kínos részletek derültek ki a január 13-án az olasz Giglio szigetnél felborult Costa Concordia kapitányáról az ügy bizonyítási eljárásának első tárgyalásán az utasok és a személyzet beszámolóiból. Ciro Ambrosio, a hajó első tisztje szerint Francesco Schettino kapitány elfelejtette felvenni a szemüvegét, ezért többször is megkérte, hogy állítson a radar felbontásán, mivel nem látta jól az adatokat. Miután pedig megfeneklettek, és víz kezdett beömleni a hajóba, arra utasította a személyzetet, hazudják azt a parti őrségnek, hogy kézben tartják az eseményeket.

Kiderült az is, hogy Mario Palombo, aki Schettino mentora volt a hajót üzemeltető cégnél, a Costa Cruisesnél, 2003-ban figyelmeztetett, hogy Schettinót hazugságba viszi büszkesége. “Sok esetben inkább hazudott, semmint, hogy elismerje hibáit” – írta róla annak idején Palombo.

A toszkánai Grossetóban tartott tárgyaláson huszonöt utas – mint sértett fél -, valamint több száz ügyvéd, illetve igazságügyi szakértő vett részt. A tárgyalást a nagy érdeklődésre tekintettel egy színházteremben tartották, a Guradian brit lap beszámolója szerint a résztvevőket rendőrségi kordonok választották el a nagyszámú bámészkodótól és forgatócsoporttól.

Forrás: AFP/Filippo Monteforte

Az felszólaló utasok rendre hasonló panaszokról számoltak be a bíróságnak: alvászavar, pánikroham kísérti őket, sokuk pszichiátriai kezelésre is szorul a baleset óta. Mindannyian feltették azt a kérdést, hogyan volt képes felborulni egy akkora hajó, mint a Costa Concordia.

“Schettino egy hülye, egy bűnöző. De szeretném tudni, hogy vajon a társaság utasítására késleltették-e a hajó kiürítését. Talán abban reménykedtek, hogy kikötőbe tudják vontatni, és akkor elkerülik, hogy kártérítést fizessenek a mentőcsónakok használata miatt” – mondta egy nyugdíjas tanár.

A hajózási társaság ügyvédje tagadta, hogy szándékosan késleltették volna a hajó kiürítését, jóllehet 17 alkalommal beszélt telefonon a cég képviselőjével. “Ez lehetetlen. A törvények és a vállalati előírások értelmében Schettino volt az egyetlen, aki dönthetett a hajó kiürítéséről.” A kapitányon kívül további nyolc ember – a hajó vezetői, illetve a társaság illetékesei – felelősségét vizsgálják a szerencsétlenségben.

Article source: http://www.origo.hu/nagyvilag/20120304-hazugsagra-utasitotta-legenyseget-a-costa-concordia-kapitanya-francesco-schettino.html

Kategoriák: Egyéb kategória. Cimke . Könyvjelzők: permalink.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .