Már tilos az orosz választók győzködése

A sajtóban és általában tilos szombaton a választók nyilvános
győzködése. Ahogy a törvény fogalmaz: “biztosítani kell a
választóknak, hogy nyugodt körülmények között hozzák meg végső
döntésüket.” Az utcákon így maradhattak az óriásplakátok, az
interneten pedig bárki újra elolvashatja a jelöltek és az ellenük
agitálók érveit, ellenérveit.

Nem közvetlen propaganda, mégis áthallásos és hatalmas siker a
számítógépes világhálón a Puttin’ on the Ritz című 1929-es
szerzemény feldolgozását rögzítő videofelvétel, amely a moszkvai
Veréb-hegyen, a Lomonoszov egyetem előtti kilátónál készült.

Kétszáz fiatal táncos adja elő a
népszerű zenére készült koreográfiát
. A dalt előadó énekes
orosz akcentussal ejti ki a címben szereplő szót, a puttin’ szót,
amely így megegyezik az első számú elnökjelölt nevének (Putyin)
ejtésével. A “putting on the Ritz” azt jelenti, hogy valaki nagyon
divatosan öltözködik. A “Ritz” a Ritz Hotelre utal. A dalban Gary
Cooper szerepel, mint az elegancia példája.

A vasárnapi elnökválasztáson öt jelölt verseng. Egyikük a
kormányfő, Vlagyimir Putyin, aki – a közvélemény-kutatások és a
szakemberek egyöntetű véleménye szerint biztosnak látszó győzelme
esetén – 2000 és 2004 után 2012-ben immár harmadszor foglalhatja el
az elnöki posztot. Ezúttal hat évre.

Mindhárom orosz parlamenti ellenzéki párt vezetője indult az
elnökválasztáson: Gennagyij Zjuganov, a kommunista párt jelöltje,
Szergej Mironov, az Igazságos Oroszország és Vlagyimir
Zsirinovszkij, a populista, nacionalista liberális demokraták
elnöke.

Az elnökjelöltek a kampánycsend előtti utolsó
sajtótájékoztatójukon, arra szólították fel a szavazókat, hogy ne
higgyenek az eleve eldöntött eredményekről szóló állításoknak, és
menjenek el szavazni.

Az egyéni jelöltként induló Mihail Prohorov milliárdos üzletember
hozzájuk hasonlóan azt reméli, hogy megszoríthatja Vlagyimir
Putyint, és lesz második forduló, így a választások után még több
politikai engedményre késztethetik a leendő elnököt.

Mintegy 600 külföldi és több ezer hazai megfigyelő ellenőrzi
vasárnap a választás tisztaságát, amelyben a parlamenti és az azon
kívüli ellenzék is kételkedik. A különböző társadalmi szervezetek,
függetlennek mondható sajtóorgánumok választási ellenőrző
programmal készülnek.

A Golosz jogvédő szervezet például a visszaélések helyét rögzítő
virtuális térképet helyezett el honlapján. A programot a tavalyi
parlamenti választások idején levetették a gazeta.ru honlapról, a
szervezet és számos független média, közösségi oldal elérhetetlen
volt. A Választók Ligája is várja a választási visszaélésekről a
bejelentéseket, és saját jelentést készít a szavazásról.

Az orosz központi választási bizottságnak március 16-ig kell az
elnökválasztás eredményét megállapítania, végleges eredményt pedig
március 18-ig kell hirdetnie.

Az orosz elnökválasztáson nincs minimális részvételi követelmény,
bármennyien mennek el voksolni, mindenképpen érvényes lesz a
szavazás. A győzelmet az a jelölt szerzi meg, aki a szavazatok több
mint ötven százalékát elnyeri.

Néhány őrizetbe vétel a kampánycsend megsértése miatt

Egy helyhatósági képviselőt és egy helyi választási bizottsági
tagságra kijelölt személyt őrizetbe vett szombaton a moszkvai
rendőrség, mert megsértették a kampánycsendet.

A vasárnapi elnökválasztás előtt egy nappal tilos volt a választási
propaganda Oroszországban, a két őrizetbe vett személy azonban az
államfőválasztással egyidejűleg sorra kerülő helyhatósági
választásokra készülve ezt figyelmen kívül hagyta. A rendőrök akkor
vették őket őrizetbe, amikor a lakóházakra agitációs plakátokat
ragasztottak.

Az orosz központi választási bizottság nem rögzített komolyabb
szabálysértést a választási kampány során – jelentette be Vlagyimir
Csurov, a testület elnöke. A tisztviselőt a tavaly decemberi
parlamenti választások óta éles bírálatok érték, mondván, hogy
közreműködött a szavazás eredményének meghamisításában.

A főváros polgármesteri hivatala korábban 26 Putyint és a Kremlt
támogató megmozdulásra adott engedélyt az elnökválasztás napjára és
hétfőre – tudta meg a Komszomolszkaja Pravda című újság. Három
szervezet Moszkva központi tereit szinte egész nap elfoglalhatja,
míg az ellenzék csak hétfő estére kapott engedélyt egy Puskin téri
rendezvényre.

A választás előtti szombaton terroristagyanús személyek őrizetbe
vételéről is beszámolt az orosz sajtó. A Szövetségi Biztonsági
Szolgálat (FSZB) és a belügyminisztérium emberei Novoszibirszkben
tizenegy szélsőségest vettek őrizetbe, akik a gyanú szerint
kapcsolatban vannak a Kaukázus északi területein működő illegális
fegyveresekkel – közölte az orosz terrorelhárító központ.

Article source: http://www.metropol.hu/nagyvilag/cikk/854487

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .