Civilizált nyugat « Kromek « Kromek Blog hozzászólása (Az Ocsú és a Búza)

Olyan világban élem, életem rám mért maradék idejét, amikor, egyre inkább kiderül a Jó és a Rossz, a Fehér és Fekete, által létrehozott kontraszt, egyre jobban meg lehet különböztetni, hogy mi az isteni és mi a sátáni. Naponta bukkannak elő a rosszba hajló könyörtelen erejű megnyilvánulások, egyre bátrabb, kézenfekvő és meghatározható a Jó.

Olvasd: Jó és a rossz

A mai társadalmak cinikus, liberális szerkezete, nyíltan taszítja a mélybe azokat a rétegeket, akik hajlamosak a rossz követésére, a pillanatnyi haszon fejébe. Egyre bátrabban, egyre többet engednek meg maguknak a rossz emberek. A sátán követői magukkal rántva, lehúzzák a rosszra hajló bizonytalanokat. Az őskori maradék emberi értékek, újabbnál újabb lejáratásával, új látszat rend megteremtésével, a nem emberi, hanem sátáni, túlvilági értékeket képviselők, állati sorba taszítják azokat, akik hajlamosak elfogadni a mostani önáltatást, az előnyt.

Olvasd: Civilizált nyugat

Nem tudom, de nem is számít, hogy ezeket a tevékenységeket, egyes, emberi csoportok, az államok, az államhatárok felett uralkodva, tudatosan, vagy csak a Rossz erejénél fogva spontán szervezik, alakítják, de azt tudom, hogy ezzel a tevékenységgel a saját és tőrbecsalt embertársaik, jövőjét tüntetik el, ahogy mondani szokták, a saját, de sajnos a mások, a követőik sírját is ássák.

Rendkívül zavar az a körülmény, amikor azt látom, hogy emberek tömegei dőlnek be, lesznek áldozatai, ennek az értékromboló, új, áll, és hazug „értékteremtő” rendnek. Nagyon fáj, amikor azt látom, hogy családok nem tudnak kialakulni, hogy a régebben kialakult család szétesik, hogy családon belül megosztják az embereket, a politikával, a vallással, a mássággal, a cinizmussal, a liberalizmussal. Hogy olyan vallási közösségek létezhetnek, melyek kiragadják a családból annak egy-egy tagját, idegen kitalált kultúrákat-etikákat követve. Meghasonlott emberek a társukat, gyereküket siratva, kiutálva próbálnak érvényesülni, társadalmat alkotni. Nagyon sajnálom ezeket az embereket a családtagokat, nagyon sajnálom azokat, akik ezt látják, megélik és kénytelenek vele együtt létezni. Tudnunk kell a gonosz manapság már nem kardal és puskával, hanem ésszel és érzelemmel küzd ellenünk. Valamikor régen, ha rostálták a búzát a szél elvitte az ocsút. Ne sajnáljuk, bár tudjuk, hogy ha nagy a szél, akkor sok jó mag is keveredik közé, aztán ki tudja mi lesz a sorsa, esetleg lehet még egyszer szelelni. De a madaraknak is enni kell, szokták mondani.

De tudjuk jól, az elveszett maggal soha nem a szél járt jól.

A gyengék áldozatul esnek, de ha kicsit is él bennük a jó, akkor kis segítséggel megtérnek, ha nem akkor egy darabig viszi a szél, aztán elejti, valahol elveszíti.

Az emberiség sorsa a rend megteremtése, nem holmi, mindenfelé járó (fújó) elfajzott mutánsok odahordott magok, összelopkodott ismereteire, tudására van bízva. Ők az alapvető tehetetlenségük és az állati ösztöneik miatt sem alkalmasak rá. Állfejlődéseket hoznak létre. Ilyen a mai világ. A mai “tudományos technikai világ” legfeljebb egy túlgondozott állatkerthez hasonlít.

Az ember nem ilyen. Mi nem ilyenek vagyunk. Ez nem az ember létformája, hanem az állaté.

Az ember véget vet ennek a folyamatnak. Sokkal intelligensebb, ha nem is mindig iskolázottabb, mint ahogy azt gondolná az állati sorból kiemelkedett, tudományos mundérba masírozó patás a sátán.

Kromek Pál
2010. április.

Article source: https://blog.kromek.hu/?p=5577&cpage=1#comment-1011

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .