34. NÓGRÁD ÉS NYITRA VÁRA

34. NÓGRÁD ÉS NYITRA VÁRA
Ugyanabban az időben Árpád vezér, mikor látta, hogy vitézei jóvoltából ilyen nagy dicsőségre és bátorságos állapotra tett szert, tanácsot tartván, sok katonát hadba küldött, hogy Gömör és Nógrád várának népét meghódítsák neki, sőt ha a szerencse szolgál, akkor menjenek fel a csehek határa felé Nyitra váráig.

Ezeknek a hadra kelő katonáknak a fejeivé és vezéreivé nagybátyjának, Hüleknek két fiát: Szovárdot és Kadocsát rendelte, meg aztán Hubát, a fejedelmi személyek egyikét. Ez a három úr, miután megkapta az engedelmet Árpád vezértől, arról a helyről indult el, amelyet Pásztónak mondanak, s előbb a Hangony vize mentén lovagolt, majd ezen a folyón átkelt a Sajó folyó mellett. Innen Gömör várának részein át vonultak tovább, és eljutottak a Bolhád-hegyig, majd a nógrádi részeken haladva

Gömör vára

, a Galga vizéhez értek. Innen pedig útjukat folytatva a Duna partján mentek, majd a Verőce vizén átkelve tábort ütöttek az Ipoly folyó mellett. És mivel az isteni kegyelem volt velük, félt tőlük minden ember; mégpedig leginkább azért féltek tőlük, minthogy hallották, hogy

Álmos vezér fia, Árpád vezér, Attila király ivadékából származott. Akkor az összes szlovének, annak a földnek a lakosai, akik előbb Salán vezér alattvalói voltak, tőlük való féltükben önként meghódoltak nekik, úgyhogy senki sem emelte a kezét rájuk.
S olyan nagy félelemmel meg rettegéssel szolgáltak nekik, mintha már régen uraik lettek volna. Szovárd, Kadocsa meg Huba, akinek leszármazottja az okos Szemere, mikor látták, hogy az a sok nép minden háború nélkül meghódolt nekik, nagy lakomát csaptak; majd az előkelőbb lakosoknak, akik fiaikat kezesül adták, különböző ajándékokat osztogattak, s őket jó szóval, harc nélkül Árpád vezér hatalma alá vonták, sőt hadjáratukra magukkal is vitték, kezesül kapott fiaikat pedig többféle ajándékkal egyetemben Árpád vezérhez küldötték. A vezér és nemesei igen nagyon megörültek ezen, s az örömhír hozóinak sok ajándékot adtak.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .