Aztán pedig Árpád vezér meg nemesei innen előnyomulva egészen Titelig mentek, s odáig meghódították a népet.

Majd továbbindulva, a Szalánkemén-révhez jutottak, s a Tisza-Duna aljában lakó egész népet igájuk alá hajtották.

Innen pedig a bodrogi részekre tértek, és a Vajas vize mellett ütöttek tábort. Azokon a részeken a vezér nagy földet adott lakosaival együtt Tasnak, Lél apjának és nagybátyjának, Kölpénynek, Botond apjának.

Akkor Árpád vezér meg főemberei tanácskozás után elhatározták, hogy sereget küldenek Salán vezér miatt a Dunán át Boglárfejérvár ellen.

A sereg élére kapitányokul és vezetőkül Tas fia Lélt, Bogát fia Bulcsút, Kölpény fia Botondot állították.

Ezek, miután Árpád vezér elbocsátotta őket, ellovagoltak, és azon a helyen, ahol a Száva folyó a Dunába ömlik, minden ellenállás nélkül átkeltek a Dunán.

Innen továbbindulva Bolgárfejérvár városa ellen lovagoltak. Ekkor a bolgárok vezére, aki Salán vezérnek rokona volt, görög segédhaddal együtt ott termett, hogy nagy sereggel megvívjon velük. Másnap mind a két fél csatarendbe sorakozott a Duna mellett elterülő mezőn.

Tas fia Lél tulajdon jelével megjegyzett zászlaját felemelve, meg Bogát fia Bulcsú a hadikürtöket harsogtatva, rögtön előrenyomult a küzdelemhez.

A két ellenfél csapatai egymás után összecsaptak s heves viadalra keltek.

A görögök és bolgárok közül igen sokan elestek, mások pedig fogságba kerültek. Tehát Bolgárország vezére látva, hogy övéi a csatában a rövidebbet húzzák, futásnak eredt, s hogy életét megmentse, berohant Fejérvár városába.

Ekkor a diadalmas Lél, Bulcsú, valamint Botond tábort ütöttek a Duna mellett, valamivel lejjebb a síkon. Ott aztán a bolgárok meg görögök közül ejtett foglyokat mind maguk elé vezettették, majd vasra verve elküldték Árpád vezérnek Magyarországra.