45. A DUNA SZIGETE

45. A DUNA SZIGETE
Ezután pedig Árpád vezér elindult arról a vidékről, ahol most Bodrog vára áll, és a Duna mentén a nagy szigetig haladt. Tábort ütöttek a nagy sziget mellett, majd Árpád vezér meg nemesei bevonultak arra. Mikor látták a helynek a termékenységét és gazdagságát, továbbá hogy a Duna vize milyen erőssége neki, kimondhatatlanul megszerették.
Egyszersmind elhatározták, hogy ez lesz a vezéri sziget, s a nemes személyek mindegyike ott udvart meg majort kap.

Árpád vezér azonnal mesterembereket fogadott, és velük pompás vezéri házakat építtetett. Aztán meghagyta, hogy a napok hosszú során át elcsigázott minden lovát vigyék oda és ott legeltessék. Lovászai fölé mesterül egy igen okos kun embert tett, név szerint Csepelt.
Minthogy Csepel lovászmester ott lakott, azért nevezték el azt a szigetet Csepelnek egészen a mai napig.
Árpád vezér és nemesei pedig férfi- meg nőcselédeikkel együtt békében és hatalomban ott maradtak április havától október haváig.
Ekkor közös tanácsban elhatározták, hogy feleségüket otthagyva, távoznak a szigetről, átmennek a Dunán túlra, meghódítják Pannónia földjét, aztán hadat indítanak a karantánok ellen;
sőt még arra is előkészültek, hogy elmennek Lombardia határtartományába. Azonban mielőtt ez megtörténnék, sereget akartak küldeni Galád vezér ellen, kinek az uralma a Maros folyótól egészen Haram váráig terjedt.
Az ő ivadékából származott hosszú idő múltán Ajtony, akit Csanád megölt. E dologra Szovárdot, Kadocsát és Vajtát küldték ki. Mikor ezek engedelmet nyerve ellovagoltak, a Tiszán Kanizsánál átkeltek és a Csesztreg vize mellett szállottak meg. Azonban semmiféle ellenség nem mutatkozott előttük, aki kezét emelte volna rájuk, mivel annyira rettegett tőlük azon a földön minden ember. Innen továbbindulva a bögei részekre jutottak. Ott két hétig maradtak, amíg annak a hazának összes lakosságát a Marostól a Temes folyóig meghódították, és fiait kezesül összeszedték. Azután seregüket nekiindítva, a Temes folyó felé mentek, és a Fövényrév mellett ütöttek tábort. Midőn át akartak kelni a Temes folyón, ellenük jött annak a hazának a vezére, Galád, akinek ivadékából Ajtony származik, nagy lovas meg gyalogos sereggel, azonkívül még kun, bolgár és blak segítséggel. Mikor másnap – minthogy köztük volt a Temes folyó – egyik hadsor sem bírt sehogyan sem átjutni a másikhoz, akkor Szovárd meghagyta testvérének, Kadocsának, hogy serege felerészével vonuljon valamivel lejjebb, aztán akárhogyan, de menjen keresztül, és ütközzék meg az ellenséggel.
Kadocsa rögtön engedelmeskedett testvére rendeletének, a sereg felével sebes vágtában lejjebb került, s minthogy az isteni kegyelem volt a kalauzuk, az átkelést könnyen végrehajtotta.
Midőn a magyar sereg egyik része Kadocsával odaát volt, felerésze Szovárddal pedig az innenső oldalon, akkor a magyarok megfútták a harci kürtöket, és a folyón átúsztatva heves küzdelembe bocsátkoztak. S mivel az Isten járt előttük a kegyelmével, nagy győzelmet adott nekik, és az ellenség úgy hullott előttük, mint a kévék az aratók után. Ebben a csatában elesett a kunoknak két vezére, a bolgároknak pedig három kapitánya.
Maga Galád, a vezérük, futással ugyan megmenekült, azonban egész serege elolvadván, mint a tűznél a viasz, kard élén emésztődött meg.
Ekkor a diadal után Szovárd, Kadocsa meg Vajta onnan továbbindulva a bolgár határ felé nyomultak, és a Panyóca vize mellett ütöttek tábort. Galád vezér pedig, amint fentebb mondottuk, elszaladt, és a magyaroktól való félelmében Keve várába húzódott. Harmadnap Szovárd, Kadocsa meg Vajta, akitől a Baracska-nemzetség származik, elrendezték seregüket, és Keve várának a vívásához fogtak. Midőn Galád, amazoknak a vezére, látta ezt, követeket küldve békét kért tőlük, és a várat különféle ajándékokkal együtt önként odaadta nekik. Innen továbbmenvén Orsova várát foglalták el. Egy hónapig tartózkodtak itt. Ekkor Vajtát a sereg harmadrészével meg a lakosoknak túszul adott fiaival visszaküldték Árpád vezérhez. Egyszersmind avégett is küldöttek hozzá követeket, hogy adjon nekik engedelmet a Görögországba menetelre, ahol majd aztán egész Macedóniát meghódítják a Dunától a Feketetengerig.
Hiszen a magyarok lelke abban az időben semmi mást nem áhított, csak földeket foglalni, népeket hódítani és hadimunkát végezni. Tudniillik a magyarok akkor úgy örültek az embervér kiontásának, mint a nadály, s bizony, bizony, ha nem így tettek volna, nem hagytak volna annyi jó földet utódaikra. De erről ne többet!
Vajta és a követek megérkeztek Árpád vezérhez, s elbeszélték neki a történteket. A vezér pedig megdicsérte művüket, egyszersmind Szovárdnak meg Kadocsának teljes szabadságot engedett, hogy Görögországba menjenek, s ott földet foglaljanak maguknak. Vajtának pedig hűséges szolgálatáért nagy földet adott a Tisza mellett, Tarras nevűt. Szovárdnak meg testvérének, Kadocsának a követei ekkor, miután megkapták az engedelmet, visszatértek uraikhoz.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .