Ufók irányítják Amerikát (2)

Kanada korábbi védelmi minisztere, Paul Hellyer is felszólalt azon az ufóügyi közmeghallgatáson, melyet korábbi amerikai kongresszusi képviselők szerveztek, hogy megvizsgálják „most és minden idők legégetőbb kérdését, vagyis az emberek közt jelen levő földönkívüliekre vonatkozó bizonyítékokat″ – adta hírül a Huffington Post.

A 89 éves Hellyer szerint nemcsak az biztos, hogy léteznek földönkívüliek, de legalább ketten az amerikai kormánynak dolgoznak. Hellyer elmondta: legalább négy különféle fajba sorolhatók a földönkívüliek, akik más-más csillagrendszerekből érkeztek és elképzelhető, hogy az emberiséggel kapcsolatos terveik is eltérnek. A cikk emlékeztet: 2012-ben megduplázódott a Kanadában látott ufók száma.

Hellyer kitért a további problémákra is: szerinte a második legnagyobb fenyegetés jelenleg a globális felmelegedés, melyet azért nem tudunk megoldani, mert ehelyett az olajért háborúzunk és végtelenül bugyuta a bank- és pénzügyi rendszerünk.

Paul Hellyer

Paul Hellyer
Fotó: Tony Bock

A volt védelmi miniszter kitért arra is, hogy a Földet egy titkos társaság vezeti, melynek tagjai többek közt a nemzetközi bank- és olajkartell, a titkosszolgálatok, a Bilderberg-csoport és Kanada. A szeptember 11-ei terrortámadás után Hellyer szerint George Bushnak jobban oda kellett volna figyelnie Oszama bin Ládenre, aki pontosan megindokolta a támadást.

Hellyer egyébként korábban Stephen Hawking földönkívüliekkel kapcsolatos kijelentéseire reagálva elmondta: nem feltétlenül kártékonyak, mint ahogy azt a tudós feltételezte. (Hawking szerint elképzelhető, hogy van élet a Földön kívül, de valószínűleg inkább mikroba-méretű formában.)

Hellyer szerint évezredek óta látogatnak a Földre földönkívüliek, nekik köszönhetjük a mikrochipeket és az üvegszálat, melyek az ő lezuhant járműveikből kerültek az emberekhez. Hawkingról elmondta: „Veszélyes ez a beszédmód, nem hittem volna, hogy egy ilyen elismert tudós ilyen ijesztően nyilatkozhat. Szomorú, ahogy ez a nagyhírű szakember félreinformálja az embereket erről a végtelenül fontos kérdésről.″

Hellyer 1967 óta érdeklődik a földönkívüliek iránt, ekkor avatta fel ugyanis St. Paul városában az első ufó-leszállópályát, melyet azóta is évi 5000 ember látogat meg.

Mint korábban megírtuk, az amerikai légierő ufóleleplező alezredese is elismerte a közelmúltban, hogy maga is a saját szemével látott földönkívülieket (ráadásul miközben a tengerfelszín alatt szerelték az ufóikat), de a munkájából kifolyólag ezeket el kellett kennie, ezért hallgatott évtizedekig.

Stephen Hawking

Stephen Hawking
Fotó: Frederick M. Brown

Mivel Richard French is ugyanezen a ufóügyi közmeghallgatáson mesélte el a történetét, a meghallgatás-sorozat a kortárs ufó-kutatók legfelkapottabb rendezvénye.

forrás: index.hu

 

Article source: http://kacsa.rajtmester.hu/?p=282