150 évig is élhetünk

Akár 150 évig is élhetünk

Akr 150 vig is lhetnk

Akár 150 évig is élhetünk

Tudósok olyan gyógyszerek kifejlesztésén dolgoznak, mellyel akár öt éven belül elérhetővé válik, hogy az ember akár 150 évig is éljen. Az új gyógyszerek lényegében a vörösborban megtalálható reszveratrol szintetikus változatai. Erről az anyagról úgy gondolják, hogy a SIRT1 nevű protein aktivitásának felerősítése révén öregedésgátló hatású.
Az új gyógyszereket olyan betegeken tesztelik, akik rákban, cukorbetegségben vagy szívbetegségben szenvednek. Mind a 117 gyógyszert egyetlen öregedésgátló enzimen tesztelik. David Sinclair genetikaprofesszor, a Harvard Egyetem munkatársa elmondta, hogy ezek a gyógyszerek egy betegség kezelésére valók, de közben húsz másik ellen is védelmet nyújtanak; összességében pedig lelassítják az öregedést.

A célenzim a SIRT1, amely természetes úton kalóriamegvonással és testmozgással is működésbe hozható, valamint a vörösborban levő reszveratrol is képes aktivizálni, ám a szintetikus aktivátorok ennél sokkal hatásosabbak. Sinclair professzor elmondta, hogy gyógyszereik a diéta és a mozgás előnyeit ötvözik, ám a súlyra nincs befolyásuk.

A gyógyszereket már tesztelték kettes típusú cukorbetegeken és pikkelysömörrel küzdőkön, és mindkét esetben ígéretes eredmények születtek. Egérkísérletek során már azt is kimutatták, hogy azok a túlsúlyos rágcsálók, akik szintetikus reszveratrolt kaptak, kétszer messzebbre tudtak futni és 15 százalékkal tovább éltek, mint vékony társaik.

Sinclair professzor úgy véli, hamarosan ki fog derülni, hogy az öregedés mégsem visszafordíthatatlan folyamat, és akár 150 évig is vígan élhetünk, ám ehhez még számos további kutatásra lesz szükség.

forrás: http://www.tudasfaja.com

Article source: http://kacsa.rajtmester.hu/?p=268