A nyelv. (3)

 

Nyelvünkben régen a kemény mássalhangzók (P, T, K, N, S, F) nagyobb szerepet vittek  manapság, akárcsak az egyiptomi vagy a mezopotámiai nyelvben. Ezek a kemény hangok idővel a kiindulóponton felvett szájtartás következtében a többtagú szavakban a magánhangzók hangrendbe illeszkedéséhez hasonló változást szenvedtek: meglágyultak, vagyis ikerhangjuk alakját vették fel: a P-bői gyakran B lett, a T átváltozott D-vé és az eltolódás létrejött egyebütt is: KG, H; NNY; SSZ, FV. Röviden szólva, a magyar nyelv történeti hangtana a nyelvészek által elérhető legrégibb korban hajszálnyira azt az állapotot mutatja, amelyben a mezopotámiai és egyiptomi ősnyelv állott a Kr. e. II. és I. évezred fordulóján. Az egyezés az ősnyelv és a magyar nyelv között tehát a hangtanban is teljes.

Ami végül az ősi szumér nyelv szókincsének a mai magyar nyelv szókincsével való egyezését illeti, az olyan nagyfokú és annyira meglepő, hogy arra Somogyi Ede külföldi forrásmunkái alapján már több mint hatvan évvel ezelőtt nagy nyomatékkal mutatott rá. 1903-ban kiadott füzetében idevágó elemzését azzal zárta, hogy “az összes élő és kihalt nyelvek közül egyedül a magyar az, amely a szumír nyelv szókincsét szinte hamisítatlanul megőrizte” (164m. 242). Pedig akkor még távolról sem állt a kutató rendelkezésére az a töméntelen adat, mint ma. Somogyi Ede vizsgálatait annak idején az anyag szűkössége miatt kénytelen volt mégis óvatosan megfogalmazni és csak annyit mondott: A hangtan, a nyelvtan és a szóegyezés szempontjából eltagadhatatlanul közeli rokonság áll fönn a szumér és a magyar között (164m. 193). Az akkor uralkodó finnugor légkörben ennek a munkának nem támadt visszhangja és negyven esztendőnek kellett eltelnie, amíg egy újabb magyar tudós, Varga Zsigmond debreceni egyetemi tanár ismét vizsgálat alá vette a kérdést. Azóta kiadásra került a szumér nyelv szókincsének 4,000 szavát felölelő Szumér Lexikon. Ezt a gyűjteményt Bobula Ida vizsgálta át és 1500-ban állapította meg azoknak a szumír szavaknak a számát, amelyek a magyar nyelvben ma is használatban vannak ugyanolyan hangtani formában és ugyanolyan jelentésben.

További 1000-ben összegezte azon jegyzékeit szumér szavak számát, amelyek megfelelője megtalálható nyelvjárásainkban, vagy a mindennapi használatból kikerült úgynevezett elavult szavak sorában. Eszerint a számítás szerint tehát 2500-ra, a szumír lexikonban jegyzékelt szókincs 62%-ára tehető a magyarral egyező szumír szavak száma (17m. 11). Ez az arányszám egymagában is nagyon súlyosan esik a latba. (14)

A fenti számításhoz meg kell jegyeznünk, hogy a 2500 közös szumír magyar szó csak egy aránylag kis lexikon átvizsgálása nyomán került elő, amely távolról sem öleli fel a szumír nyelv teljes szókincsét. De ezt a jegyzéket is olyan magyarul nem tudó szakemberek állították össze, akik az ékírással írt szavak hangzósításában és ábécés átírásában tömérdek hibát követtek el. Maguk a szakemberek mondják, hogy a lexikont óvatosan kell használni és nem lehet készpénznek venni a szavak megadott grafikai alakját, sem jelentését. Ezzel azt akarjuk mondani, hogy a lexikonban szereplő szavak között sok az olyan, amelynek magyar szavakkal való azonosítása eltorzított alakjuk miatt nem ejthető meg. Ha magyar szumerológusaink nem idegenek által készített szótárból dolgoznának, hanem magukat az eredeti írott szövegeket olvasnák, a közös szókincs mennyiségét nem 62%- ban, hanem annál lényegesen magasabb arányban állapítanák meg. De ez a 2500 közös szó is elegendő lényegbevágó fontos megállapítások tételére.

Gondoljuk csak meg, hogy a finnugor nyelveknek egymás között körülbelül 500 közösnek mondott szavuk van, amit az egész szókincs átrostálása után állapítottak meg. Ennek az ötszáz közös szónak alapján a balti, urali és magyar nyelvek között a tudósok közeli rokonságot állapítottak meg. Ezt látva, felmerül a kérdés, vajon helyesen járunk-e el, ha szumír- magyar vonatkozásban, ötször ötszáz (5 x 500) közös szó alapján még mindig csak szoros kapcsolatokról és rokonságról beszélünk? Nem volna-e helyénvalóbb ennél erősebb kifejezést használni és már-már teljes azonosságot emlegetni? Valami közelebbi utalásra kétségtelenül szükség van, amit végeredményben az dönt el, olvashatjuk-e a szumír szövegeket mai magyar nyelvünkön? Telekiné Kovács Zsuzsanna, aki szumír nevek olvasására vállalkozott, határozottan azzal a benyomással fejezte be munkáját, hogy e szövegeik világosan mutatják, hogy a magyar nyelvet úgyszólván mai kifejlett formájában beszélték és írták Mezopotámiában Kr. e. 1000 és 3000 között (Krónika, 1956 június).

E sorok írója legbehatóbban egyiptomi szövegekkel foglalkozott és azok között mindenesetre tucat számra olvasta a pompásnál pompásabb magyar mondatokat ma is jól érthető magyar nyelven. Ha tehát a mezopotámiai és egyiptomi nyelv ugyanaz az ősnyelv és az egyiptomit és a mezopotámiait is lehet magyarul olvasni, akkor abból világosan következik, hogy a régi keleti ősnyelv, az úgynevezett szumír és az úgynevezett egyiptomi nyelv szabályos magyar nyelv volt. Így már felállíthatjuk a szumír = egyiptomi = magyar egyenlőséget, a már korábban megállapított szkíta = hun = avar = magyar egyenlőség mellé. Ha ezt a két egyenlőséget egyfolytában írjuk le, 6000 esztendő népi története összefüggő és szakadatlan láncban jelenik meg szemeink előtt, a magyar nyelv pedig úgy, mint a keleti ősnyelv egyenes folytatása. Ennek a megállapításnak messzemenő következményei vannak.

Forrás:

Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete 3. rész

http://magyar.rajtmester.hu/?page_id=94

Article source: http://magyar.rajtmester.hu/?p=896