A teljes országhódítás előtti utolsó idők?

(..) Részlet Aliza Bin-Noun izraeli követ interjújából

– Hogyan tekint Izrael Magyarországra politikai és gazdasági szempontból?

– “Van egy jelentős magyar származású diaszpóra Izraelben, ám nemcsak az ő munkájuknak, hanem az itteni embereknek, a több mint százezres, ugyancsak itt élő zsidóságnak is köszönhetően a politikai kapcsolatokat nagyon jónak mondhatom, amit Sólyom László köztársasági elnök múlt havi izraeli látogatása is jelez. Magyarországra mint barátra tekintenek hazám politikusai. A gazdasági kapcsolatokat illetően: Izrael az egyik legnagyobb befektető Magyarországon, a kapcsolatokat fejleszteni szándékozunk. A közeljövőben mezőgazdasági szakemberek érkeznek Magyarországra, hogy a lehetséges befektetésekről tárgyaljanak itteni kollégáikkal. A hangsúlyos témák közül mindenképpen meg kell említeni az alternatív energiahordozók kiaknázását, vagy éppen a Kapuváron is meglévő gyógyvizek hasznosítását.” ◘◘◘ Tovább»»

▓ Segíteni? Hm!… Ugye mi mást lehetne tenni egy megalázott, kirabolt, eladósított, bűntudattal táplált országgal, mint tömegesen bejönni és pofátlanul elfoglalni? És ehhez  hozzájárulnak a magyarországi politikai prostituáltak, hazaárulók! Mennyivel különb ez, mint a szovjet megszállás vagy a Benes-Decrétum? Mindkettő rablás! Vagy nem?- tj

About these ads

div { margin-top: 1em; }
]] Explore posts in the same categories: Országrablás, Társadalom, zsidóság

Article source: http://magyar.wordpress.com/2008/04/17/a-teljes-felszamolas-elotti-utolso-idok/

Article source: http://kacsa.rajtmester.hu/?p=186