A fatimai titkok

A harmadik fatimai titok rejtélye!

A katolikus egyház állítólag olyan információk birtokában van, melyek az emberiség végét jelentik.

Az összeesküvés-elméletek hívei közül sokan meg vannak győződve arról, hogy a Vatikán olyan titkok birtokában van, melyek óriási jelentőséggel bírnak az emberiségre nézve. Az egyik ilyen a fatimai jelenések üzenete, ami szerintük a világvége eljövetele.

1917-ben a portugáliai Fatima városának közelében megjelent a Szűzanya három gyereknek. A római katolikus egyház elfogadott ténynek nyilvánította a hihetetlennek hangzó történetet, így azóta is a legnagyobb jelentőséggel bíró jelenések között tartják számon az itteni víziót.

 

A három pásztorgyerek éppen a nyáj őrzésével volt megbízva, közben pedig kövekből kis házat építettek Fatima városa mellett, egészen pontosan Cova da Iriában. Ekkor váratlanul fényt láttak, melyet elsőre villámnak véltek, de közvetlenül utána, kicsit távolabb másodjára is észrevették a fényt. A világosságban egy csodaszép, ragyogó nő állt, aki az ujjai között rózsafüzérét morzsolgatta. A gyermekek azt állították, a hölgy azt mondta nekik, hogy jöjjenek el az egymást követő hónapok 13. napján, ugyanabban az órában. Így is tettek, és elmondásuk szerint a hölgy mind az öt alkalommal megjelent, egy-egy történetet magával hozva. Ezeket nevezzük fatimai titkoknak.

 

Az utolsó jelenés 1917. október 13-án zajlott le, melynek – eltérő adatok szerint – 30-70 ezer ember volt szemtanúja. Állításuk szerint a ragyogó hölgy azt mondta, hogy ő a rózsafüzér királynője, és megkérte a gyerekeket, hogy állítsanak kápolnát a tiszteletére. Az épület és a mellette elterülő bazilika azóta is rengeteg hívőt vonz a környékre.

Egy, kettő, három

Az első titok a pokol látomásáról szólt, melynek során a félelem és a rettegés elevenedett meg. A történet szerint a Szűzanya egy olyan tűztengert mutatott a gyerekeknek, melyben emberi formájú, mégis ijesztő démonok jelentek meg. A második titok visszautalt az első szörnyűséges poklára, majd az Istentől kapott jelekről beszélt, melyek egy szörnyű háború végét szimbolizálták.

A három rejtély közül Lúcia de Jesus dos Santos kettőt még 1941-ben megosztott a nagyközönséggel, azonban a harmadikat csak 2000-ben hozták nyilvánosságra. Eszerint egy angyal lángoló karddal támadta meg a Szűzanyát, de a lángok kialudtak, amint Máriához értek. Ekkor az angyal a Földre mutogatva a bűnbánatot ismételgette. Ezután egy hegyet mutatott, melyen egy nagy fakereszt állt, és ez előtt haltak meg az emberek. A kereszt alatt pedig két angyal állt, ők fogták fel a halottak vérét.

Világvége jön?

Az egyház hitelesítése ellenére sokan kételkednek abban, hogy valóban megtörténtek a látomások. Azonban a mindenben konspirációt kereső emberek elmélete szerint nemcsak hogy megtörténtek, de fontos mondanivalójuk is van, mégpedig az emberiség szörnyű csapásaival kapcsolatosak, illetve a világvégét jelzik. Szerintük – és az egyház álláspontja szerint is – az első két titok az első világháború végét, illetve a második kezdetét jelenti.

 

Míg azonban a harmadik titok jelentésével kapcsolatban a Vatikán az ateista törekvések elleni küzdelmet és a II. János Pál pápa elleni merényletet említi, más vélemények szerint annak az emberiség pusztulásához van köze. Úgy gondolják, a Vatikán pontosan tudja, hogy mi fog történni. Sokak szerint az idegenek létezését is igyekszik titkolni az egyház, pedig akadnak ősi információk. Ha többet akarsz tudni, kattints ide!

Képek: en.wikipedia.org, Lúcia Santos szócikk, Three Secrets of Fátima szócikk, Manuel González Olaechea.

http://www.femina.hu útján.

Article source: http://kacsa.rajtmester.hu/?p=130