Hogyan és
hol hamisította a NASA a Holdkörüli keringést, a holdraszállást és a felszállást
a Holdról
Ez az oldal arról számol be, a
NASA hogyan és hol hamisította a Hold megközelítését, a holdkörüli keringést, a
holdra szállást és a felszállást a Holdról, valamennyi Apolló holdraszállás
videót beleértve. Ellentétben azzal, amit sokan hisznek, a helyszíni felvételek
nem a sivatagban, Hollywood-i stúdióban, vagy az 51-es körzetben készültek.
Természetesen lehetséges, hogy egyes felvételek az 51-es körzetben készültek, és
néhány Apolló fotót valamelyik távolis sivatagban vették fel, a többség azonban,
beleértve a videófelvételeket is, a Longley Kutatási Központban készültek,
Hamptonban, Virginia államban. A NASA tudósai az 1960-as évek elején pontosan
tudták, emberes küldetést a Holdra lehetetlen megvalósítani 8 éven belül, ezért
a holdraszállás meghamisítását célzó terveket indítottak el. A NASA hamis
holdfelvételeit különböző helyeken vették fel, mint pl. KSC, JSC, LRC, és
természetesen néhányat sivatagi helyszíneken. Szintén szeretnék rámutatni arra,
hogy mind a fotók, mind a filmek meghamisításának története egyidős magával a
fotózással, illetve a filmkészítéssel. Az 1930-ban készült King Kong cím filmben
hatalmas gorillát láthatunk amint felkapaszkodik az Empire State Buildingen. Ha
valamit filmen látunk hajlamosak vagyunk elfogadni valóságosnak? Természetesen
nem, bár pontosan ez az, amit elvárnak tőlünk a PAN (Professzionális Apolló
Őrültek) tagjai. Nevetséges és illúzióromboló állításuk szerint a
fényképfelvételek és filmek digitális manipulálása nem volt lehetséges az
1960-as években, legalábbis nekik nem volt kezdetleges digitális berendezésük
1930-ban, amikor a King Kong elkészült.
Langley a NASA űrkutató
létesítménye, a személyzete titoktartási fogadalmat tett. Az Apolló-ügyre
vonatkozó valamennyi akta (a hamis küldetésekre) ott vannak felhalmozva, és 2026
előtt nem hozhatók nyilvánosságra. További műtárgyak, beleértve a kiégett
Apolló-1 parancsnoki kabint, melyben életét vesztette Grissom, White és Chafee.
Náluk található valamennyi berendezés, hogy bármit előadjanak, hamis háttereket,
szimulált keringő egységeket, stb. Az első darabja a díszletnek egy hatalmas,
kereszt-daru, lásd alább. Szenteljünk figyelmet a daru alatt található hamis,
kráterekkel borított holdfelszínre.
A darut FELTEHETŐEN
1963/64-ben építették, hogy tökéletesítsék a holdraszállást, lehetőleg olyan
mértékében megközelítve a valóságot, amennyire csak lehetséges, ehhez
természetesen űrhajósokat és magát a Holdkompot is használták. Lehetővé tette az
asztronauták és a Holdkomp számára tetszőleges irányban való mozgást, például
fel és le, jobbra-balra, előre és hátra. A próbafutam nagyon jól sikerült, és a
NASA-val közösen, mely szervezet tökéletesen tisztában volt azzal, hogy a
holdraszállás kivitelezhetetlen, ezt az összeállítást választották hogy
megalkossák a hamis mozifilmet a holdraszállásról, a Holdról való felszállásról,
amitől a zászló is meglebben.
Bobby Braun és további NASA
hivatalnokok szerint az ötlet az volt, hogy megtanuljanak az űrhajósok a
rakétahajtással működő Holdkomppal leszállni. Azonban SOHA, EGYETLEN ALKALOMMAL
SEM SZERELTEK FEL RAKÉTAMEGHAJTÁSÚ HOLDKOMPOT ERRE A DARURA. Akinek csak a
leghalványabb fogalma is van a dolgokról, tudhatja, LEHETETLEN rakétahajtóművet
irányítani. Amennyiben a PAN nem értene egyet, talán egy video vagy egy film
megtekintését javasolják, igazolván, miként ment mindez végbe és hogyan
teljesítették a dolgot. A leszállást mindösszesen kereszttartók irányításával
oldották meg, a daru pedig pontosan ugyanúgy emelgette és eresztette
alacsonyabbra a Holdkompot, mint bármelyik hagyományos daru tette volna.
Fentebb
további felvételeket láthatunk a Holdkomp makettjével, amint ezen a darun lóg.
Figyeljük meg a kerek objektumokat alól. A daru alatt elterülő tekintélyes rész
ideális a holdfelszín modelljének előállítására. Valójában szürke hamu fedi
(valószínűleg valamelyik hőerőműből, vagy energia-telepről), vagy vékony cement.
A kerek objektumokat ezután a daruval felemelték, és ráeresztették a felszínre,
hogy a holdkráterek benyomását keltsék.
A következő felvételt egy
éjszaka készített fotósorozatból állították össze. Figyeljük meg a fényszórót a
portáldaru felső részén, és azt, miként világítja meg a felszínt. A Holdkomp
modellje a daru teljes hosszában mozgott, ezzel egy időben leeresztették, azért,
hogy hiteles holdraszállás-látványt kapjanak, amikor a Holdkompból magából
kifelé néz valaki. A Holdkomp modelljének energiaellátását a daru tornyából,
kábelekkel oldották meg. Így láttak el energiával egy tekintélyes ventillátort
(a Holdkomp modelljének aljára építve), a rakétahajtóművek által felvert por
látványát keltve, a hamis holdfelszín felé közeledve. A hold felszínéről
felszálló Holdkompról készült filmet is valószínűleg az Langley Kutatási
Központban felszerelt daru alatt vették fel. A Holdkomp modelljét egyszerűen
ráerősítették a darura, és nagysebességgel felemelték, ugyanebben a pillanatban
pedig egy patetikusnak látszó robbanási felhőt figyelhettünk meg felcsapni
alóla. A filmet ezután felgyorsították, így mutatták be a nagyközönségnek, és
feltétlen meg kell ugye említeni, hogy a film lejátszásában szakadás következik
be, amikor a Holdkomp eléri a daru maximális magasságát. Más szavakkal, MIÉRT
nem folytatja a kamera a Holdkomp felszállásának rögzítését egészen addig, amíg
az ki nem úszik a látómezőből? Egyszerűen azért, mert teljességgel lehetetlen
volt olyan körülmények között ezt megvalósítani, amilyenek között a
„felszállást” hamisították.
A következő felvételt Bob Nye
készítette 1969. június 20-án, egy hónappal azelőtt, hogy Armstrong, hm,
állítólag a Hold felszínére lépett. A felvételen azt láthatjuk, amint a
leszállóegység egy hamis holdkráter felett lebeg, természetesen a daru alatt
felfüggesztve. Higgyék el nekem kedves olvasók, pontosan így történt a dolog,
még akkor is, ha a Professzionális Apolló őrültek szerint ez lehetetlen. Az
egyik előző felvétel éjszaka készült, kifejezetten valós holdfelszínnek tűnik,
és teljes mértékben biztos vagyok benne, hogy vannak olyanok odakint, akik
szerint ezek igazi holdfelvételek. Számos tudósdoktort hallhattunk a
Professzionális Apolló Őrültek részéről, már meg sem lepődünk. A képen látható
fényforrás pontosan ugyanaz a fény, mely Aldrint megvilágítja azon a bizonyos
ellentmondásos képen, mely állítólag a Holdon készült. Ezeket a fényforrásokat a
daru felső részére erősítették, miként az a korábbi felvételen is látható.
A fotó Armstrongot ábrázolja a
helyszínen, 1970. januárjában. Ez hat hónappal az állítólagos holdraszállás után
történt, és hasonlatosan az Apolló-12 is végrehajtotta ugyanezt. Nyilvánvalóan,
visszatért a szimulációs helyszínre hat hónappal az események után, megmutatni,
miként hajtotta végre, becsapván a világot, elhitetvén, hogy hat hónappal
korábban valójában leszállta Holdra, mielőtt ez a fotó elkészült.
A következő képen azt
láthatjuk, miként függesztették fel az asztronautákat a darura az alacsony
gravitáció szimulálása végett. Függőleges testhelyzetbe állították őket, az
asztronautákat pedig erős, műanyag/bangi kötél tartotta, hogy lábaik csak éppen
érintsék a felszínt, miként a tipegős kisgyereknek. Mindezt bárki kipróbálhatja,
ha súlyt rögzít egy elasztikus kötél végére. Ahogy az űrhajósok elindultak
valamilyen irányban, a daru a fejük felett ugyanabban az irányban mozgott. Így
lehetővé vált az űrhajósok számára, hogy végiglebegjenek a felszín felett,
„holdséta” benyomását keltve.
Létezik egy klasszikus film,
de csak egyetlen egyszer láttam. Két űrhajóst mutat, állítólag a Holdon, az
egyik űrhajós azonban szorosan követi a másikat, tökéletesen egyenes vonalban,
és meghatározott távolságban. Két társ, különleges és sivár helyen, nem sétál
ilyen tökéletlen módon, és nem ennyi ideig. Teljeséggel nyilvánvaló,
meghatározott vonalat/utat követnek, például, a fejük felett lévő daruk erre a
vonalra kényszerítették őket. Az újabb képen azt figyelhetjük meg, miként
lógatták alá az űrhajósokat a daruról. Érdemes megjegyezni, miként kaszál
magasan a levegőben a hátul lévő láb. Ahogy a hátsó láb kaszál magasan a
levegőben hajszál pontosan ugyanaz a mozdulat, amit az Apolló-17 fotóján,
Harrison Schmitt, az állítólagosan a Hold felszínén járt űrhajós bemutatott. Az
apolló-17 másik videóján, ahol állítólag ugyancsak az űrhajósok a Hold felszínén
ugrabugrálnak, egyikük bő fél méteres magasságra felugrik a felszínről. Ez a
filmrészlet tucatnyi másodpercen át tart, miként magyaráznák ezt a NASA
hivatalnokai, és miért nem kommentálta eddig senki ezt a totálisan lehetetlen
képsorozatot? Teljességgel kézenfekvő, egy olyan személyről van szó, aki
űrruhában feltételezhetően valamilyen kábelről, vagy kötélről lóg alá. A
következő képen azt láthatjuk, miként lógatják alá az űrhajóst csőszerkezetes
keretben, hogy létrehozzák a „tipegős hatást”, mintha a Hold kisebb
gravitációjában sétálnának.
Az újabb felvételen a
Langleyben felépített daruról tekintünk alá az alant elkészített, hamis
holdfelszínre.
A következő képen Donald Hewes
látható a Langley daru alatt. Hewes készítette a hamis holdfelszínt, és vastagon
benne volt a holdraszállás és a Holdról való felszállás hamis videójának
elkészítésében.
Még mindig nem sikerült
meggyőznöm? Akkor talán a NASA archívum, 1969. augusztus 26-ra dátumozva és
szóról-szóra idemásolva segít ahhoz, hogy megváltozzon álláspontja. Donald
Heweshez köthető, akinek áttekintése van a teljes művelet-együttesre/filmezésre
a hamis le- és felszállások tekintetében. Olvassa el, aztán mélyen gondolkozzon
el rajta. Miért pazarolta a NASA az idejét a hamis holdi tájjal egy hónappal azt
követően, hogy Armstrong ÁÉLLÍTÓLAG a valóságban megtette ugyanezt? A válasz, a
hamisított filmet még valóságosabbá kellett tenni, hiszen a jövőben, amikor majd
a jobb minőségű képeket elkezdik sugározni, szükség lesz majd rájuk a könnyen
becsapható közönség számára.
Nézzünk le a portáldaru felső
részéről a holdfelszín utánzatára. James Hansen írja: „Azért, hogy a
leszállás-szimulációkat még eredetibbé tegyék, [Donald] Hewes és emberei
feltöltötték a hatalmas, nyolclábú. Vörös és fehér szerkezetet porral, hogy
jobban emlékeztessen a Holdfelszínére. Reflektorokat szereltek fel a megfelelő
szögben, hogy a holdi fényviszonyokat utánozzák, és felállítottak a távolban egy
fekete táblát a portáldaru felső részén a légkör nélküli holdi „égbolt”
mímelésére. Hewes személyesen mászott bele a hamis kráterekbe minden reggel,
fekete lakkot tartalmazó kannával, és fújta be felületüket, hogy az űrhajósok
megtapasztalhassák az árnyékhatásokat, melyet az aktuális holdraszállás során
látnak.” (p. 375) Idézzük A.W. Vigilt: „Pilótás űrrepülés szimulációk a Langley
Kutatási Központban” – címmel jelent meg az Amerikai Műszaki Mérnökök
Társaságának kiadásában, az 1966-os Téli Találkozó alkalmával, New Yorkban (New
York Állam), november 27-től 1966. december 1-ig tartották. „A földfelszínre
telepített szimulátorok nem jól használhatók a leszállás végső fázisában
előfordulható problémák tanulmányozására. Mindez azért van így, mert a
kibontakozó látvány nem képezhető le kellő valósághűséggel. Ezen ok miatt sokkal
célszerűbb valamiféle repülés-szimulátort használni, mely a valós élethelyzetnek
megfelelő látványt nyújt. Az egyik kutatási intézet tervet készített a
holdraszállás végső fázisa műveleteinek szimulálására Langleyben. … A
létesítmény maga egy magasan fej fölé emelkedő portál-daru volt, 80 méteres
magasságával és 135 méteres hosszával. A daru rendszer az 5/6-ot részét hordozta
az kísérleti eszköz súlyának, szervo-rendszer által vezérelt függőleges kábelek
révén. A maradék 1/6-nyi súly húzta lefelé a felszín felé a berendezést a holdi
gravitációs erőteret utánozva. A tényleges repülés során a magas daru-rendszer
igyekezett közel függőleges irányban tartani a járművet a kísérlet teljes ideje
alatt. A járműbe épített giroszkóp-rendszer lehetővé tette a bólintó a pörgő és
az orsózó mozgást. A létesítmény közel 10 tonnás teher mozgatására volt képes a
tesztek során. a kutatójármű 5 tonnát nyomott teljesen feltöltve, ezt
használták, és itt látható a képen is. A jármű igen sokoldalú volt a pilótafülke
elhelyezésében, a műszerezettségben és az irányító paraméterek tekintetében. A
főhajtóművei 3000 kg tolóerőt adtak le, a tolóerőt akár 300 kg-ra is
lecsökkenthették, képes volt impulzusok kibocsátására is. Ezzel a létesítménnyel
tanulmányozták a holdraszállás utolsó 70 métere során felmerülő problémákat,
valamint a Hold felszínének közelségében előforduló irányítási gondokat.” James
R. Hansen, Az Űrrepülés forradalma: NASA Langley Kutatási Központ a Szputnyiktól
az Apollóig (Washington: NASA, 1995.) pp. 373-378.
Most bemegyünk a Langley
Kutatási Központ komplexumának belsejébe, hogy megnézzük, miként hamisították a
Hold megközelítését és a Hold felszínéhez közeli pályán való keringést.
Mindannyian láttuk már a filmet, melyet állítólag a Holdkompból készítettek
ahogy közelít a Holdhoz, majd pályára áll. A sebesség, ahogy átvált
megközelítésből a keringési pályára teljességgel képtelenség, mivel bármelyik
űreszköz, mely ilyen sebességgel mozog, símán ripityára zúzódna a Holdon.
Senki sem képes irányítása alatt tartani egy űreszközt a filmen látható
módon, a valóságban pedig nem is tette meg senki. A következő képeken láthatjuk
miként történt az egészen pontosan a valóságban.
A méret igenis számít,
higgyenek nekem, különösen akkor, ha a NASA hamis holdfelszínt szeretne kreálni,
miként az a következő képen látható. A két ember a szó szoros értelmében
eltörpül miként előtte áll. Egészen elképzelhetetlen az az idő, zűrzavar és
összeg, amit a NASA tisztán a holdi küldetések meghamisításába fektetett.
Természetesen mindezt azért tették, hogy megvezessék a világot, miszerint az
űrkutatásban ők a vezető hatalom. Ez a hatalmas kép, és mások is, kapcsolatban
álltak egy sínre szerelt kamera-rendszerrel, mely képes volt ráfókuszálni egy
hatalmas, forgó, a Hold párizsi gipszből készült modelljére. (A következő képen
látható.) a NASA tudta (Kennedy 1961-es beszédét követően, hogy a holdraszállás,
1970. előtt, teljeséggel lehetetlen. Ezt felfogva, semmi más lehetőségük nem
maradt, mint a küldetések meghamisítása. A programot a Langley Kutatási
Központban indították, hogy megtervezzék az egyes tárgyakat/háttereket, stb. a
média meggyőzése céljából, hogy lényegében megvalósították a Kennedy által
kitűzött célt. A mellékelt képeket egy könyvből szkenneltük be, a gyenge
képminőség ellenére, a következő felvételek a NASA-tól származnak.
A következő, nagyfelbontású
képen egy közel 7 méter átmérőjű gömböt láthatunk, az alsó részéről
megforgatható volt. a kép jobb oldalán hatalmas fekete transzparens látható. Ez
az a szín, amely előtt az LRC munkatársai elkezdtek dolgozni, addig alakítani a
gömböt, amíg az az eredeti Hold benyomását nem kelti, beleértve a krátereket is
(a Hold megközelítésének fázisára), és transzparansek szolgáltak a háttér
megjelenítésére holdkörüli pályán. Figyeljük meg továbbá a sínt a transzparensek
körül (összesen három transzparenst állítottak fel). Figyeljük meg a kis kocsit
azon a sínen. A kamerát erre a kocsira szerelték fel. Először elkezdte filmezni
a forgó gömböt (Hold-megközelítés), aztán félresiklott, és elkezdte venni a
hamis holdi felszínt ábrázoló transzparenseket (holdkörüli pálya). Az újabb
képen a gömböt láthatjuk immár működés közben. Nagyon jól néz ki, nem igaz?
Szenteljünk figyelmet annak miként fest a háttér a sötétben. Figyeljük meg a
fickót a képen, és máris KÖNNYEDÉN elhihetjük, ezt a felvételt az Apolló
parancsnoki modulból készítették, amint az holdkörüli pályán kering. Teljeséggel
nyilvánvaló, igen sok ember vett részt az Apolló-csalásban, és a NASA állítása,
miszerint ha mindez csalás lett volna, akkor valakinek már eljárt volna a szája
mostanra. Nos, az LRC tagjait titkossági szerződés köti, és bizonyára 100%-ig
érintettek a hamisításban, másként nem szerepelhettek volna az első helyen.
A következő két képen látható,
miként készítették el az LRC-ben párizsi gipszból a holdkráterek másolatát
hatalmas transzparenseken. Éppen ellenőrzik, hogy a megformált kráterek pontosan
megfeleljenek a valóságosaknak, mind méretben mind megjelenésben, ahogy a
kráterek látszanak a korábban, nagy felbontású távcsövekkel készített holdi
felvételeken. Figyeljük meg a gömböt a modellező munka befejezését követően. A
gömb belsejében fényforrást helyeztek el, fényét kívülről is lehetett látni,
révén a gömb áttetsző volt. A hatalmas transzparensek a holdkráterekkel matt
fekete alapra készültek. Ha valaki lekapcsolja az összes fényt, és nagyon
közelről elkezdi szemügyre venni a következő képet, akkor pontosan abban a
látványban lesz része, mintha a világűrből szemlélve igencsak közel kerülne a
Holdhoz, egészen közel, amilyen közel még Armstrong sohasem jutott, a valós
objektumhoz legalábbis.
A NASA azt állítja, hogy ez a
felvétel a Hold túlsó felét ábrázolja, az Apolló-8 készítette. Hasonlítsuk össze
ezt a gömbformát az előző képen bemutatottal. Önmagáért beszél. Nem igaz?
Valamennyi képen figyeljük meg a fekete hátteret. Természetesen ez a megoldás
könnyebbé teszi a kivitelezést, hiszen a világűr valóban fekete.
A következő két fotó arról
győzhet meg mindenkit, hogy egyáltalán nem szükséges túlnyomásos öltözet a Hold
megközelítése vagy a körülötte történő pályára állás hiteles látványának
előállításához. Vedd fel filmre, ahogy megközelíted a párizsi gipsz modellt és a
dolog pontosan elegendő lesz ahhoz, hogy meggyőzd a hiszékeny közönséget,
miszerint valóban a Holdat közelítetted meg.
Nem volt szüksége a NASA-nak,
hogy 1970 előtt embert küldjön a Holdra, miként a felsorakoztatott
fényképfelvételek igazolják, már a korai 1963-ban egész filmgyűjteményük volt.
felejtsük el a számunkra felkínált utat, miszerint azokról a holdfotókról van
szó, melyeket a Holdkomp a Hold megközelítése során készített.
Az utolsó képek egyikén
Charles Duke látható (a monitor felé mutat) és John Young, a szimulátorban
gyakorolnak, éppen a Hold megközelítését/pályára állást. A kép a monitoron
meglehetősen hasonlatos ahhoz, amit mi is láthattunk TV-képernyőinken.
Azt mondták nekünk, az a Hold,
ám amit a TV-képernyőn láttunk az fényképfelvétel volt, és nem a Hold. Egy
kamera filmezte a Hold párizsi gipsz modelljét.
John Young és Charlie Duke
egyaránt mélyet érintettek voltak az Apolló holdraszállási küldetések
meghamisításában.
Nos, itt tartunk. Bemutattam
miként hamisította a NASA a holdközelítés/holdkörüli pálya felvételeit, a
holdraszállást és a Holdról való felszállást, így hát, ha legközelebb lát bárki
egy filmet a TV-ben, bármelyik Apolló űrhajó állítólagos holdközelítéséről,
keringéséről, leszállásról vagy felszállásáról a Holdról, most már pontosan
tudni fogja mindezt hogyan csinálták. Azonban vannak még további csalások a NASA
részéről, ez pedig – többek között – a Hold sokkal nagyobb távolságból való
filmezése. Talán sokan látták a „Kedvesen Unalmas” videót, melyet állítólag az
Apolló legénysége készített a Holdtól még jelentős távolságból. Ezen a videón
állítólag az látható, ahogy a Föld árnyéka áthalad a Hold felszínén, éppen ezzel
igazolnák, hogy eredeti. Sajnálatos módon, miként a NASA Hold videói, ez a film
is hamisítvány, az alábbi képeken mutatom be, hogyan történt az eljárás.
A Föld árnyéka vetítésének
előkészületei, miközben a laboratórium még megvilágított.
Figyeljük meg, hogy a kamerát
fekete lepel takarja, miközben a lencsék a Hold képére fókuszálnak. A
laboratórium fényeit egyszerűen leoltották, amikor a kívánt hatást akarták
elérni.
Mikrometrikus rendszer
(nóniusz) mozgatta a Föld árnyékát a Hold képe előtt.
A legutolsó képen láthatjuk a
végső összeállítást. A kamera veszi a jelenetet a mikrometrikus rendszer által
szimulált holdfogyatkozást.
http://apolloreality.bravehost.com/
Fordítás: Aranyi László
Article source: http://kacsa.rajtmester.hu/?p=140