Világrekordok nyomában

Mónus József rendre dönti meg az íjász világrekordokat, Törökországban egy lövéssel verte az egész mezőnyt. Számára az íjászat több, mint egyszerű sport.

mMónus József rendre dönti meg az íjász világrekordokat, Törökországban egy lövéssel verte az egész mezőnyt. Számára az íjászat több, mint egyszerű sport.

2013. június 22-én a törökországi Gümüshaciköy-ben döntött kétszeres világrekordot Mónus József tradicionális magyar íjász. Két kategóriában indult: az ötven fontos, valamint a korlátlan húzóerejű íjakéban.

A szabályok szerint a versenyzők három nyílvesszőt lőhetnek ki, melyek kizárólag fából készülhetnek. A célsávok 60, illetve 80 méter szélesek voltak, és az győzött, aki legmesszebbre tudott lőni. Mónus József 14 ország több, mint 200 versenyzőjével szállt ringbe a győzelemért.

5 hónapot készültem az 50 font íjerősségű kategóriára – árulta el az Alfahírnek a világrekorder. Alapvetően minden energiámat lekötötte ez a munka, hisz mindenképpen egy olyan eredményt szerettem volna lőni, ami kiemelkedő – tette hozzá.

Az 50 fontos íjakkal, amennyiben fából készült vesszővel lőnek, a sztenderd távolság 330 méter, ennél nemigazán szoktak többet elérni az íjászok. Ezt a versenyszámot Mónus 467 métert lőve toronymagasan nyerte meg, saját készítésű íjával és a legendásnak tartott Kassai Lajostól kapott cédrus nyíltestekből készült nyílvesszővel.

m

A másik, korlátlan erősségű íjak versenyén a magyar indulót kellemetlen baleset érte, ugyanis első lövésekor megsérült. Mentővel szállították kórházba, a végeredményről visszatértekor értesült, miszerint egyetlen lövésével megnyerte a versenyszámot.

Az eredményhirdetésen felmutattam a magyar zászlót a világnak, hogy büszkén mondhassuk: a magyar nemzet él és létezik! Töretlenül járjuk az utat, amin őseink elindultak – fogalmazott Mónus, aki határozottan kijelenti: számára ez nem sport, hanem maga az élet.


alfahir.hu

Article source: http://alfahir.hu/vilagrekordok_nyomaban