Csatáry ellen gyorsan sikerült vádat emelnie az ügyészségnek

Amíg a cigánybűnözők szabadon garázdálkodhatnak, mert leterhelt az ügyészség és a bíróság, addig egy 95 éves idős emberre rögtön jutott idejük.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség háborús bűntett miatt vádiratot nyújtott be a Csatáry László ellen indított bűnügyben a Fővárosi Törvényszékhez kedden – erről Ibolya Tibor megbízott fővárosi főügyész közleményben tájékoztatta az MTI-t.

Amíg a cigánybűnözők szabadon garázdálkodhatnak, mert leterhelt az ügyészség és a bíróság, addig egy 95 éves idős emberre rögtön jutott idejük. Bizonyára sokan emlékeznek még rá, hogy nemrég többszörös gyilkos cigányokat engedtek szabadon, mert bár minden bizonyíték a rendelkezésre állt, képtelenek voltak ügyükben négy év alatt elsőfokú ítéletet hozni. Vannak azonban esetek, amikor valami rejtélyes okból kifolyólag rendkívül gyorsan dolgozik az ügyészség.

A vádirat szerint Csatáry László 1944. május elejétől a kassai téglagyári internáló-, illetve gyűjtőtábor vezetőjeként puszta kézzel és a nála lévő kutyakorbáccsal rendszeresen, minden különösebb indok nélkül verte, bántalmazta az internáltakat nemre, korra és egészségi állapotra való tekintet nélkül. Az ott fogva tartott csaknem 12 ezer embert 1944. május közepe és június eleje között tehervagonokba zsúfolva különböző, a németek által megszállt területeken lévő koncentrációs táborokba – főként Auschwitzba – deportálták, s ebben Csatáry László tevékenyen közreműködött. Az ügyészség és a kormány szerint is teljesen rendben van az, hogy az 1956-os forradalom véreskezű megtorlója, Biszku Béla még mindig élvezi luxusnyugdíját és naponta beleröhög áldozatainak arcába.

Csatáry László szándékosan segítséget nyújtott a Kassáról a németek által megszállt területeken lévő koncentrációs táborokba deportált zsidók sérelmére elkövetett törvénytelen kivégzésekhez és kínzásokhoz is – áll az ügyészségi vádiratban.

 

MTI nyomán – alfahir.hu

Article source: http://alfahir.hu/csatary_ellen_gyorsan_sikerult_vadat_emelnie_az_ugyeszsegnek