Mágóg apánk naptól való,
A csillagok közt szárnyaló.
Leszállt a föld kebelére,
Édes anyánk örömére.
Hunor Magor két dalia,
Mind a kettő Mágóg fia.
Anyjuk földünk boldog asszony.
Soha nem ül rajta alkony.
Kárpátok közt vígan éltek,
Menyecskékkel heverésztek.
Apjuk titkát elrejtették,
A magyar nyelvbe bele tették.
Egyszer aztán úgy gondolták,
Hunor elmegy világot lát.
Hűen apja nagy nevéhez,
Nemzeteket hozott létre.
Anyaföldjén maradt Magor,
A titkok közt mondják bátor.
Pannon földön vígan elvolt,
Becstelen Ő soha sem volt.
Nyelvében az ember múltja,
Senki soha meg nem tudja.
Jövője, meg széles titok,
Ragok között nem is inog.
A titkokért sokan jöttek,
Ígérgettek fenyegettek.
De nem mentek sokra ezzel,
Elfutottak jó nagy nesszel.
Többször fogtak puskát rája,
Eszét vették kiabálva.
Ájvékolva csak üldözték,
De a titkot meg nem lelték.
Anyjuk, földünk boldogasszony.
Ölében ö mit nem hordott.
Maga előtt pannit viselt,
Letépték a kakukk kikelt.
…
Vitéz Hunor bajt érezve,
Haza siet felvértezve.
A rosszakat elkergette
Magokat így megmentette.
Article source: http://blog.kromek.hu/?p=6029