Közpénz, köztársaság, Közgép

Szinte mindegy, milyen színű a kormány, a Közgép fejlődése töretlen. A tenderek sorra jönnek, azokat pedig a cég sorra nyeri. Összeszedtük a legnagyobb port kavaró pályázatokat.

Szinte mindegy, milyen színű a kormány, a Közgép fejlődése töretlen. A tenderek sorra jönnek, azokat pedig a cég sorra nyeri. Összeszedtük a legnagyobb port kavaró pályázatokat, a teljesség igénye nélkül.

KözgépSzerdán érkezett a hír: a Közgép konzorciuma építheti meg Vásárosnaményig az M3-as autópályát. A cég az előzetesen becsültnél kétmilliárddal drágábban vállalta az építést. Egy másik tenderen azonban a becsült ár alá ígért két forinttal és úgy nyert – írta korábban a Napi Gazdaság.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. átadta a munkaterületet a közbeszerzési eljáráson nyertes kivitelező számára, így megkezdődnek az előkészületi munkálatok az M3 autópálya 49. számú főút (őri csatlakozás) és Vásárosnamény közti szakaszán. A Közgép Zrt. vezette konzorcium  májusban kezdi meg az építés előkészítő munkálatait.  A 11,9 kilométeres, kétszer két sávos sztráda kivitelezési munkálatai 2014 végére fejeződnek be.

A kivitelezés költsége nettó 15,4 milliárd forint, ami a kiíráshoz képest 2,4 milliárddal több. Szintén a Közgép, Magyar Aszfalt és Colas Hungária konzorciuma nyerte meg a NIF 2012 október végén kiírt közbeszerzését is, amely az M3-as előző szakasza, a Nyíregyháza és 49-es főút (Őr) közti rész építéséhez kapcsolódó kiegészítő munkák elvégzésére szól.

A kiegészítő munkákra szóló tender érdekessége, hogy a kivitelezési szerződés eredetileg becsült értéke nettó 321 millió forint volt, a Közgép konzorciuma pedig nettó 320 999 998 forinttal nyert. Az ajánlatokat – a kiírás szerint – a legalacsonyabb ár alapján bírálták el. A másik pályázó a Swietelsky Magyarország Kft. volt.

Közgép, a teljesség igény nélkül

Bár a nagy autópálya-építkezések lezárultával az addig szándékosan elhanyagolt és folyamatosan romló vasúti infrastruktúra felújítása a nagy üzlet, azért – a fenti közbeszerzést is alapul véve – a gyorsforgalmi hálózatban is jelentős pénzek vannak.

A cég 2009-ben – tehát bőven az “elmúltnyolcév átkos világában” – a Colas Hungária vezette konzorcium tagjaként nyerte el az M3-as fentebb már említett előző, Nyíregyháza és 49-es főút közötti szakaszának kivitelezését. Ugyanígy nyertes konzorcium tagja volt 2008-ban is, amikor az M43-as autópálya Szeged-Makó közötti szakaszának építésére írták ki a pályázatot. A Maroslele és Makó közötti 16,2 kilométeres ütem 17,5 milliárd forintért épült meg.

Nem volt rossz év a 2008-as, ekkor – ugyancsak alvállalkozóként – részt vett a híres-hirhedt M6-os autópálya Szekszárd – Pécs közötti szakaszának építésében is.

A cég számos híd építésében, és felújításában érdekelt volt, így többek között a Margit híd elhiresült felújításában is. Ez a biznisz a felújítást végző konzorciumnak 30 milliárd forintot hozott a konyhára.

Közgép

Vasútfelújítás a nagy üzlet

Az elmúlt években beinduló nagyobb vasúti építkezések valamennyiében érdekelt volt a cég: így a Sopron-Szombathely-Szentgotthárd, a Szajol-Püspökladány és a Tárnok-Székesfehérvár vasútvonal átépítésében, valamint a záhonyi átrakó rekonstrukciójának mindkét ütemében.

Nagy port kavaró pályázat volt a Szajol-Püspökladány vasútvonal felújítása, ahol a cég konzorciumi tagként, Püspökladány és Kisújszállás között pedig konzorciumvezetőként vett és vesz részt a vonal felújításában. Mint ismert, a  67 kilométers szakaszt csaknem 162 milliárd forintból újítják fel, vagyis 2,41 milliárd forintba kerül egy kilométer. Nem sokkal maradt el ettől a Tárnok-Székesfehérvár közötti, már befejezett szakasz rekonstrukciója sem. Itt 134,8 milliárd forintért vállalták az építők a felújítást: kilométerenként 2,01 milliárd forintért…

Külön cikket megérne az is, vajon miért kerül Magyarországon két és fél milliárd forintba egy kilométer vasúti pályája felújítása, holott a környező országok belüli példák (de akár a MÁV saját hatáskörben történő Devecser-Kolontár közötti helyreállítása is) azt mutatják, ennek töredékéért vállalják a beruházók a munkát.

Az viszont beszédes tény, hogy a Szajol-Püspökladány vasútvonalra kiírt két közbeszerzésen a Közgép vezette konzorcium csak a 3. helyet szerezte meg, de a Közgépes konzorciumok kivételével minden pályázó ajánlatát érvénytelennek minősítették, összeállítóikat pedig kizárták a versenyből. Ráadásul a Közgép mindkét esetben az előzetes kiszámított mérnökárnál nagyobb összeggel nyert.

Áprilisban sikerült nagy nehezen megnyeretni a céggel a váci állomás vasúti pályájának és a kapcsolódó létesítmények felújítását nettó 14,8 milliárd forintért. Mint emlékezetes a Közgép tavaly még 18 milliárdért vállalta volna a kivitelezést, ami a túl magas árajánlat miatt eredménytelenül zárult. A gépezetbe jutott porszem kitisztítása után újra kiírt pályázatot természetesen a nettó 14,831 milliárd forintos árajánlatot tevő Közgép Zrt. vezette konzorcium nyerte.

Nem feltétlenül csak a közlekedési infrastruktúrában van csak nagy pénz. A cég sokoldalúságát és persze hatalmi beágyazottságát bizonyítja, hogy a Közgép és Fonyó Károly közös cége, a Solum-Invest a Swietelskyvel konzorciumban vitorlásparadicsomot építhet Balatonfüreden.

Mint ismert, Balatonfüred 2012 őszén kapta meg ingyen az államtól az egykori olimpiai központot, majd alig négy hónappal később határozatlan időre, évi 15 millió forintos bérleti díj fejében hasznosításra bérbe is adta a Simicska Lajos nevével fémjelzett Közgép, a Swietelsky, és Fonyó Károly Solum-Invest nevű cége konzorciumának – írja a 444.hu. A pályázatot 2012 decemberében írták ki, 30 napos határidővel. A nyertes konzorciumon kívül senki sem pályázott.

A Közgép 2004-ben még alig 1,8 milliárd forintos árbevétellel rendelkezett. 2005-re ez már 7,5 milliárdra ugrott, 2008-ban pedig megközelítette a 20 milliárdot. 2010-ben a cég árbevétele már a 40 milliárd forintot súrolta alulról. A kormányváltás óta a Közgép vezette konzorciumok több mint 200 milliárd forint értékben nyertek el közbeszerzési tendereket.

Jó látni, hogy valahol nincs válság.

alfahir.hu

Article source: http://alfahir.hu/kozpenz_koztarsasag_kozgep