Olvasónk a “normális” Izraelben járt

Olvasói levelek :: 2013-05-01. 20:35

Megérkeztünk a “fantasztikus” Izrael fővárosába, Tel-Avivba. Mivel mi tovább utaztunk, különválasztottak minket, és egy reptéri alkalmazott elvitt minket egy másik terminálba. Több órás várakozás és utazás után megérkeztünk Éjlátba. A második megpróbáltatás itt kezdődött. A hosszas várakozás közepette a férjem szóba elegyedett egy rendőrnővel, arról érdeklődve, hogy merre találunk taxit, ha kimentünk a repülőtérről. Nagy hiba volt! A férjem nem beszélt angolul, csak franciául (azt bizonyos okok miatt nem firtatnám, hogy miért éppen franciául). Erre felháborodva a rendőrnő ráförmedt, és azt kezdte firtatni, hogy lehet az, hogy egy magyar ember franciául beszél, és hogy hol tanulta. Eltűnt egy időre. Vártunk-vártunk. Egyszer fegyveres katonák jöttek értünk, és lekísértek a repülőtér alagsorába. Velem közölték, mehetek, ahová akarok, és kidobtak a repülőtérről bőrönd, pénz nélkül, csak az útlevelem volt nálam, a férjemet fogva tartották a repülőtéren. Nem tudtam menni sehova, így ott ültem, ahova vittek.
Egy óra elteltével fegyveres katona jött, és közölte, hogy menjek vele. Először elkezdtek elég arrogánsan arról kérdezősködni ismét, hogy miért beszél a férjem franciául. Kis idő múlva (természetesen tolmács nélkül) különszedtek minket két irodába, és kezdetét vette a több órás kérdezz-felelek. Mikor született a férjem, mikor kötöttünk házasságot, van-e otthon tévénk, kutyánk, macskánk, kocsink stb. Természetesen mindent rögzítettek papíron, és valószínű, máshogy is. Ezek után aki engem kérdezett, ment a férjemhez, aki őt kérdezte, az jött hozzám, és ismét ugyanazok a kérdések, és papíron ellenőrizték, hogy a válaszok egyeznek-e. 4-5 órás borzalom után újra együtt voltunk, és ott közölték is, hogy nem léphetünk be Izrael területére, amit indokolniuk nem kell. Megrendelik a repülőjegyet az első gépre reggel, ami visszavisz minket Budapestre.
Nem hitték el, hogy házasok vagyunk. Mindkettőnk ujján karikagyűrű, belevésve a dátum, név. Ezek után betelt nálam a pohár, és közöltem, hogy ennyi óra után esetleg adnának egy pohár vizet inni (szíves vendéglátás). A táskámból elővettem az esküvői fényképeket, és megkérdeztem, hogy akkor ez mi, ha nem bizonyíték arra, hogy a férjem a férjem. Azt állították, nem, és azzal a kérdéssel zaklattak, hogy ha a férjem, miért nem viselem a nevét. Hosszas vita után a biztonsági szolgálat vezetője a 90 napos vízum helyett egy hétre szóló vízummal elengedett minket öt óra abszurd kihallgatás után, természetesen bocsánatkérés nélkül. Íme egy példa a zsidó vendégszeretetről.


Szóljon hozzá! ( megjegyzés)

Article source: http://feedproxy.google.com/~r/Kurucinfo/~3/7cIobzmVD20/

Kategoriák: Egyéb kategória. Cimke . Könyvjelzők: permalink.