Vörös csillaggal követelnek munkát

A Munkáspárt 2006 és a Zöld Baloldal aktivistái május 1-jén vörös csillaggal vonulnak fel. Erről tájékoztatták a belügyminisztert, aki ezt állítólag nem igazán ajánlja.

A Munkáspárt 2006 és a Zöld Baloldal aktivistái május 1-jén Pécsett vörös csillaggal vonulnak fel. Erről nyílt levélben tájékoztatták a belügyminisztert, aki ezt állítólag nem igazán ajánlja nekik – közölte a Népszabadsággal Nyári Zsolt, a zöld baloldal szóvivője.

Nyárit egyébként öt éve hasonló okok miatt bilincsben vitték a Gyorskocsi utcába, a szóvivő ezért személyiségi jogi pert nyert. A strasbourgi emberi jogi bíróság korábbi ítéletei alapján önmagában a vörös csillag viselése miatt csak azt lehetne elmarasztalni, aki a jelképet kifejezetten önkényuralmi rendszerek népszerűsítése érdekében használja – közölte a lap.

A korábbi, az Alkotmánybíróság (AB) által megsemmisített szabályok szerint az önkényuralmi jelképek terjesztése, nagy nyilvánosság előtti használata, illetve közszemlére tétele bűncselekménynek minősült.

A Btk. május 1-jén hatályba lépő módosítása szerint „aki horogkeresztet, SS-jelvényt, nyilaskeresztet, sarló-kalapácsot, ötágú vörös csillagot vagy ezeket ábrázoló jelképet a köznyugalom megzavarására alkalmas – különösen az önkényuralmi rendszerek áldozatainak emberi méltóságát vagy kegyeleti jogát sértő – módon” terjeszt, nagy nyilvánosság előtt használ vagy közszemlére tesz, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és pénzbüntetéssel büntetendő.

A jogalkotó tehát az önkényuralmi jelképek viselését csak akkor rendeli büntetni, ha a köznyugalom mint védett érték sérelmet szenved.

Nyári hangsúlyozta: munkát, kenyeret, fedelet követelve vonulnak majd május 1-jén, és szerinte a rendőröknek a helyszínen kell majd eldönteniük, hogy a munkásmozgalom hagyományos jelképének használata ilyen összefüggésben is alkalmas-e a köznyugalom megzavarására.

nol.hu – alfahir.hu

Article source: http://alfahir.hu/voros_csillaggal_kovetelnek_munkat